![]() |
DE COLORES!
|
2020-03-19 10:03:43 -
Először is idős, beteg, bajban levő embertársainkhoz szeretnék szólni. Nagy szeretettel gondolunk rájuk, együttérzünk velük, imádkozunk értük. Igyekszünk mindent megtenni az egészségük megóvása érdekében.
A második gondolatom az orvosoké, ápolóké. Hálásan köszönjük az ő bátor helytállásukat, szolgálatukat! Kívánunk nekik sok erőt, türelmet, kitartást ebben az embert próbáló helyzetben.
Szeretnék ezután reflektálni a járványra és az emberiség erre való reakciójára.
Jelenleg az emberiség nagyon érzékenyen reagál környezetünk megóvásának fontosságára, a klímaváltozásra, az egészségünket fenyegető veszélyekre. Ez önmagában nagyon jó. Jó, hogy az emberiség egyre inkább érzi, hogy a teremtett világban és az emberi testben is van egy gyönyörű, objektív rend, egy törékeny harmónia, amelyet tiszteletben kell tartania, ha nem akarja elpusztítani környezetét és önmagát.
Mintha azonban hiányozna annak tudata és átérzése, hogy ez a gyönyörű és törékeny isteni harmónia nemcsak a természetre és az ember biológiai valóságára vonatkozik, hanem van egy gyönyörű rendje az emberi szellem életének is. Mintha élesen szétválasztaná a mai ember a valóságot, és annak csak a felszínével, a biológiai, természeti dimenziójával foglalkozna. Pedig van a valóságnak még sok mélyebb és fontosabb rétege. Mozart Requiemje vagy Michelangelo Pietàja gyönyörű. Ez a szépség nem mérhető, nem bizonyítható kísérleti úton, mégis valóság. Egy család békéje, a szülők egymás iránti szerelme és hűsége is valóság. Sokkal fontosabb valóság, mint az, amit megmérhetünk és megszámolhatunk.
Vannak az emberiségnek nagyobb bajai is, mint a koronavírus, de sajnos ezekre a bajokra szinte teljesen érzéketlenek vagyunk. Körülbelül hat másodpercenként meghal egy gyermek a Földön az éhínség miatt, vagy a legalapvetőbb gyógyszerek híján. Az emberiségnek meglenne a lehetősége arra, hogy ezen segítsen. Van a Földünkön bőségesen elég élelmiszer mindenki számára. Van elég repülőgép, hogy a szükséges segítség mindenhová eljusson. Mégsem mozdul meg a világ, hogy segítsünk a legszegényebb testvéreinken. Talán azért, mert ez az ő életüket fenyegeti, nem a miénket.
Mennyi lelki vírus terjed a világhálón, mennyi pusztító tartalom! Ennek megállítására sem tesz semmit a világ, pedig gyerekek, fiatalok, emberek millióinak lelkét, szellemét, családi életét rombolja, megsebzi. 1956 óta több mint 6 millió ártatlan, védtelen kicsi gyermek életét vették el még a születésük előtt.
Van mindebben valami nagy aránytalanság, hangsúlytévesztés: Mi az, amire megmozdul a világ, és mi az, amire nem.
A járvány eszünkbe juttatja földi létünk törékenységét, sebezhetőségét, mulandóságát.
Ez a földi lét nem végállomás. A földi életünk út, amelynek során megtanulhatunk szeretni, ajándékká tenni az életünket, hogy majd a halál kapuján át Isten végtelen, örök szeretetébe beléphessünk. A halál kapujában Ő vár minket kitárt karokkal. Mintha a mostani, sokszor pánikhoz közeli hangulatból nagyon hiányozna az örök életbe vetett hit. Mintha sok ember lelkéből eltűnt volna a derűs és nyugodt bizalom abban, hogy Isten tenyerén van a világ és az életünk, Ő alkotott minket, Ő hívott elő a semmiből, és Őbenne lesz a beteljesedésünk. Ő az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, a beteljesedés. Pedig az örök élet sejtése, reménye, tudása ott rejtőzik minden ember lelkében, kiirthatatlanul. Mennyire fontos lenne most, a járvány napjaiban ezt a lelkünk mélyén szunnyadó, talán eltemetett hitet, sejtést, bizalmat újra a felszínre hozni, megszólaltatni!
A II. világháború idején került kórházba Peter Wust, híres filozófus és a Hitlerrel szembeni ellenállás egyik vezéralakja. Az egyik bombázás alatt elfelejtették őt is levinni az óvóhelyre. Az orvos, amikor észrevette, hogy fent felejtették, lélekszakadva rohant fel, hogy megoldja a leszállítását. Odafutott az ágyához, és azt mondta az akkor már teljesen mozgásképtelen híres tudósnak: „Elnézést, Uram, megfeledkeztünk Önről, de hamarosan biztonságba helyezzük!” Wust elmosolyodott, és csak ennyit mondott: „Én abszolút biztonságban vagyok!” Milyen jó volna, ha a járvány feszült, nehéz pillanataiban is ott lenne bennünk a hit derűje, bizalma, békéje!
A járvány lehetőség is. A családok olyan sok időt lehetnek most együtt, mint nagyon ritkán, talán soha eddig. Mennyire fontos lenne ezt az időt értékessé tenni! Alkalom ez az összezártság a közös játékra, a közös bibliaolvasásra, énekre, imádságra.
Fedezzük fel a szentmise-nélküliség fájdalmas napjaiban, hogy Krisztus sok más módon is jelen van: a felebarátban, a Szentírás szavaiban, akkor, ha ketten-hárman összejövünk az ő nevében, a szegényben, a szenvedőben, akin segítünk.
Legyen ez a rendkívüli nagyböjt a csend, a megtérés, az egymás iránti szeretet és együttérzés, a kölcsönös segítés ideje mindannyiunk számára!
Cursillós lelkigyakorlat Tahi 2022. június 10-12. (2022-03-27)
Országos Ultreya a NEK jegyében a Szent István Bazilikában (2021-09-14)
30 éves a Cursillo Magyarországon - találkozunk 2020 október 13-án 10:30-kor Újpesten (2019-09-26)
30 éves a Cursillo Magyarországon - az október 11-13-ai ünnepi lelkinapok programja (2019-08-21)
Cursillo 30 éves jubileumi ultreya meghívó (2019-05-28)
Március 29-én ultreya a Külső – Ferencvárosi Szent Kereszt templomban (2019-03-25)
Hívunk és várunk Pomázon, március 23-án a lelki napon! (2019-03-17)
Meghívó ultreyára november 17-én Dunakeszire (2018-10-30)
Kassai téri cursillós találkozók 2019 tavaszától (2018-09-03)
Októberben új tagokat választunk a Boldog Özséb Titkárságba (2018-03-28)
Meghívó 2018 tavaszi ultreyákra (2018-02-12)
Kassai téri cursillós találkozók 2018 első félévében (2018-01-08)
Magyar Szentek templomában ultreya május 6-án (2017-06-17)
Előzetes - Meghívó régiós ultreyára (2017-03-15)
Régiós ultreya Széphalmon április 1-jén (2017-03-15)
Tűz és fény - dicsőítő szentségimádás január 23-án (2017-01-10)
Ultreya az észak-budai régióban (2016-09-07)
Kassai téri cursillós találkozók 2016 második félévében (2016-08-25)
Régiós ultreya Dél-Pesten június 22-én (2016-06-09)
Ultreya az Észak-budai régióban (2016-02-08)
Kassai téri cursillós találkozók 2016 első félévében (2016-02-03)
LELKI DÉLUTÁN és RÉGIÓS ULTREYA DÉL-PESTEN (2016-02-01)
![]() |
Érdeklődni a rektornál, vagy Visy Évánál, a +36 30 971 6858 telefonszámon
Örömmel hívunk a Szent Gellért és Boldog Özséb titkárságok közös szervezésében a Vezetők Iskolája 2022 első féléves időpontjaira:
2022. február 8.
2022. március 8.
2022. április 5.
2022. május 10.
2022. június 14.
Minden esetben 18:00-kor kezdődik a találkozónk.
Helyszín: 1085 Práter utca 50. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Aula.
Az elmélkedés után a téma felvezetése, tanúságtételek, kiscsoportos megbeszélés, majd közös megosztás. A programot rövid szentségimádás zárja.
Lelki téma 2022 első félévében Szent Pál levelei lesznek. A cursillo lelkiségi téma az Utócursillo.
Észak-pesti régió
Egek Királynéja főplébánia
IV. Szent István tér 21. (a plébánia épületében)
Minden hónap első hétfőjén, este 6 órakor ultreya.
Körössy Gábor korossygabor@freemail.hu
Bernolák Melinda bernolak35@gmail.com
+36-20-450-0292
Rákosmente régió
Budapest-Rákocsaba-Újtelep, Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia
XVII. Szabadság sugárút 39.
Minden páratlan hónap utolsó szombatján, de. ½ 10-12 között ultreya.
Telek Mihály telekmihaly@t-online.hu
+36-30-514-0961
Kelet pesti régió
Budapest-Rákosszent-mihály, Szent Mihály plébánia
XVI. Templom tér 3.
Maróti Lászlóné Gabi maroti.gabi@gmail.com
+36-30-338-4248
Zugló
Herminamezői Szentlélek Plébánia Közösségi Ház
XIV. Kassai tér 34.
Szeretettel hívjuk, várjuk a Zuglóban élő cursillósokat a Kassai térre, kéthetente rendezendő találkozóinkra.
Az időpontokat alább megtaláljátok, azzal a megjegyzéssel, hogy a járvány alakulásának függvényében változhat. Ezért azt javaslom, hogy elindulás előtt érdeklődjetek, meg lesz-e tartva az összejövetel.
A találkozások keddenként délután 4 órakor kezdődnek a Kassai téri közösségi házban (Herminamezői Szentlélek Plébánia Közösségi Ház XIV. Kassai tér 34.).
Időpontok: november 9., 23.
december 7., 21.
Érdeklődni lehet: Földes Máriánál (06-30/7738783 vagy a foldes.maria55@gmail.com elérhetőségen)
Földes Mária foldes.maria55@gmail.com
Észak-budai régió
Széphalmi Jézus Szíve Plébánia
II. Bp., Kossuth L. u. 13.
Minden hónap első péntekén találkozunk,
18:30-kor Szentségimádás, gyónási lehetőség
és utána kb. 20 órától kiscsoport.
Szeretettel várunk minden csoportot kereső
friss vagy régi cursillistát.
Marosiné Váradi Andrea marosineandi@gmail.com
+36-30-453-3550
Bel-budai régió
Szent Kereszt Templomigazgatóság
XII. Táltos u. 16.
Megyeri Attila megyeri.attila@citronut.hu
+36 30 565-9587
Dél-pesti régió
Budapest Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt Plébánia
1091 Budapest, Üllői út 145.
Pesti-Déli Espereskerület
Dubainé Prion Karolina kkkarika@citromail.hu
A Cursillo Világtitkárság hírei