![]() |
DE COLORES!
|
2022-04-15 16:04:54 -
Egyetemistaként a mesterdiplomám szakdolgozati témájának a roma megélt vallásosság mélyrétegeinek a feltárását választottam, amely eredményességéhez elengedhetetlen volt a személyes tapasztalatszerzés. Ahogy Székely János megyéspüspök is fogalmaz: „a cursillo egy élmény, amit meg kell tapasztalni!”- ezért 2022 márciusában magam is részt vettem egy roma cursillón, Piliscsabán.
A bemutatkozásnál mindenki őszintén, nyílt szívvel megvallotta, hogy miért, vagy kinek a hatására jött el. A legmélyebb hatása rám mégis az úgynevezett tanúságtételeknek volt, mikor az atyák és társaink megrendítő őszinteséggel adták elő életük különböző történeteit, melyek valahol mind egyről szóltak: a hitről és a szeretetről, azok megéléséről és megosztásáról. Szinte a legtöbb tanítással és tanúsággal azonosulni tudtam, így életre szóló élményeket kaptam. Számos barátság szövődött roma és nem roma testvérekkel, akikkel azóta is több közös programon gondolkodunk együtt, illetve napi szinten beszélgetünk egymással. Például április 3-án előadtunk egy élőszereplős roma passiójátékot a piliscsabai templomban, illetve egy festményszerű fotósorozatot is készítettünk erről. Úgy érzem, egy új család tagja lettem.
Talán a legfontosabb az a még mindig leírhatatlan, és megemésztésre váró istenélmény, amelyet a cursillón átéltem. A szentségimádás és a keresztút brutálisan megérintett. A kihelyezett oltáriszentség előtt térdre borulva, könnyek közt imádkoztunk a családokért, a barátokért, egymásért, a szeretetért, a békéért, és a csodáért, hogy azt mindenki átélhesse. A pislákoló gyertyafénynél elcsukló hangon adtunk hálát Istennek, mindenért. A 25 évem alatt nem volt még ilyen alkalom, hogy ennyire mélyen átérezzem és felfogjam Krisztus küldetését. És így, hogy az Ő szenvedésén és kereszthalálán elmélkedtünk, és azóta is ezt tesszük közösen a cigánytestvérekkel, hatalmas erőt ad a mindennapi keresztek hordozásában.
Köszönettel tartozom mindazoknak, akik ezt a cursillót ajánlották, akik imádkoztak értem, és akik az egész hétvégét megszervezték és lebonyolították. Hihetetlen élmény volt, és örökké hálás leszek érte.
Molnár Levente
Mindazoknak, akik hagyták, hogy a másik ember által átöleljen az Isten (2022-11-08)
Első munkatársságom! - 105. férfi cursilló (2022-09-05)
Országos Ultreya, Bazilika, 2021. szeptember 11. (2022-01-31)
Asztalosműhely – Tahi, 2021. szeptember 24-26. (2022-01-31)
101. férfi Cursillo – Budatétény, 2021. június 3-6. (2022-01-31)
106. női Cursillo – Tahi, 2021. október 14-17. (2022-01-31)
103. férfi Cursillo – Tahi, 2021. szeptember 16-19. (2022-01-31)
104. férfi Cursillo – Tahi, 2021. november 11-14. (2022-01-31)
Az Örök negyedik nap „Újratöltve (2020-09-23)
A szeretetet nem elég szavakkal kifejezni! (2020-09-17)
Ledöntött a lábaimról az Úr! (2020-09-11)
Csak egy ideál létezik (2020-09-11)
Tizenegy plusz egy – élmények a tavalyi mélyítőről (2020-05-22)
101. Női Cursillo Tahi, 2019. május 16-19. (2019-06-02)
100. női cursilló élménybeszámolói (2019-04-16)
96. férfi cursilló élménybeszámolói (2019-04-16)
Tahi Titkársági lelkigyakorlat - 14-en ugyanarról (2019-02-05)
99. női cursilló: 2 élménybeszámoló (2018-12-01)
94. férfi cursillo: Partali Zoltán és Máté Karcsi élményei (2018-11-26)
Cursillo a Cursillóért munkatársképző: 2 élménybeszámoló (2018-11-26)
Mit jelent nekem a vasárnapi mise a cursillóban? (2018-06-26)
Gondolatok a 2018 május 25-27-i Tahi mélyítő lelkigyakorlatról (2018-05-30)
93. férfi Cursillo Tahi 2018 02 8-11 (2018-02-27)
Cursillón voltunk - 95. Női Cursillo - 2017. augusztus, Tahi (2017-09-19)
![]() |
Érdeklődni a rektornál, vagy Visy Évánál, a +36 30 971 6858 telefonszámon
Örömmel hívunk a Szent Gellért és Boldog Özséb titkárságok közös szervezésében a Vezetők Iskolája 2022 első féléves időpontjaira:
2022. február 8.
2022. március 8.
2022. április 5.
2022. május 10.
2022. június 14.
Minden esetben 18:00-kor kezdődik a találkozónk.
Helyszín: 1085 Práter utca 50. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Aula.
Az elmélkedés után a téma felvezetése, tanúságtételek, kiscsoportos megbeszélés, majd közös megosztás. A programot rövid szentségimádás zárja.
Lelki téma 2022 első félévében Szent Pál levelei lesznek. A cursillo lelkiségi téma az Utócursillo.
Észak-pesti régió
Egek Királynéja főplébánia
IV. Szent István tér 21. (a plébánia épületében)
Minden hónap első hétfőjén, este 6 órakor ultreya.
Körössy Gábor korossygabor@freemail.hu
Bernolák Melinda bernolak35@gmail.com
+36-20-450-0292
Rákosmente régió
Budapest-Rákocsaba-Újtelep, Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia
XVII. Szabadság sugárút 39.
Minden páratlan hónap utolsó szombatján, de. ½ 10-12 között ultreya.
Telek Mihály telekmihaly@t-online.hu
+36-30-514-0961
Kelet pesti régió
Budapest-Rákosszent-mihály, Szent Mihály plébánia
XVI. Templom tér 3.
Maróti Lászlóné Gabi maroti.gabi@gmail.com
+36-30-338-4248
Zugló
Herminamezői Szentlélek Plébánia Közösségi Ház
XIV. Kassai tér 34.
Szeretettel hívjuk, várjuk a Zuglóban élő cursillósokat a Kassai térre, kéthetente rendezendő találkozóinkra.
Az időpontokat alább megtaláljátok, azzal a megjegyzéssel, hogy a járvány alakulásának függvényében változhat. Ezért azt javaslom, hogy elindulás előtt érdeklődjetek, meg lesz-e tartva az összejövetel.
A találkozások keddenként délután 4 órakor kezdődnek a Kassai téri közösségi házban (Herminamezői Szentlélek Plébánia Közösségi Ház XIV. Kassai tér 34.).
Időpontok: november 9., 23.
december 7., 21.
Érdeklődni lehet: Földes Máriánál (06-30/7738783 vagy a foldes.maria55@gmail.com elérhetőségen)
Földes Mária foldes.maria55@gmail.com
Észak-budai régió
Széphalmi Jézus Szíve Plébánia
II. Bp., Kossuth L. u. 13.
Minden hónap első péntekén találkozunk,
18:30-kor Szentségimádás, gyónási lehetőség
és utána kb. 20 órától kiscsoport.
Szeretettel várunk minden csoportot kereső
friss vagy régi cursillistát.
Marosiné Váradi Andrea marosineandi@gmail.com
+36-30-453-3550
Bel-budai régió
Szent Kereszt Templomigazgatóság
XII. Táltos u. 16.
Megyeri Attila megyeri.attila@citronut.hu
+36 30 565-9587
Dél-pesti régió
Budapest Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt Plébánia
1091 Budapest, Üllői út 145.
Pesti-Déli Espereskerület
Dubainé Prion Karolina kkkarika@citromail.hu
A Cursillo Világtitkárság hírei