Országos Ultreya, Bazilika, 2021. szeptember 11.

2022-01-31 10:01:13 -

„Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét” – Országos Ultreya, Bazilika, 2021. szeptember 11.

A Cursillo Mozgalom kiemelkedő eseményét az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus részeként a Szent István Bazilikában ünnepelhettük meg, 2021. szeptember 11-én. Hatszáz regisztrált cursillista volt jelen az ország minden egyházmegyéjéből, sőt Horvátországból, Ukrajnából, és az Egyesült Királyságból is érkeztek vendégek.

Várdainé Kollár Judit, a Magyarországi Cursillo Nemzeti Titkárság világi elnöke, és kollégái nagy izgalommal várták a vendégeket, akik mindannyian szeretetközösséget alkotva kívántak részt venni ezen a lélekemelő eseményen.

            A Cursillo Mozgalom vezetőit, és a jelenlévőket Szűcs Imre atya, mozgalom operatív lelki vezetője üdvözölte. A meghívásnak eleget tett a világszervezet elnöke, Juan Adolfo Manuel Curtis, aki megköszönte munkáját a püspököknek és a papoknak, mert ők adják a támogatást a közösségek számára. Jelen volt Faustino Armendáriz Jiménez érsek, a Cursillo Mozgalom Világi Titkárságának lelki vezetője, akit pappá szentelésének 39. évfordulója alkalmából is köszönthettük. Örömmel fogadtuk körünkben a 81 éves Manuel Minosa atyát, akit 57 éve szentelték pappá. Isten, és emberszeretetének köszönheti azt az ajándékot, hogy 250 cursillónak lehetett aktív részese.

            Az intenzív érzelmeket tanításokat Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Cursillo Mozgalom lelki vezetője és Felföldi László pécsi megyéspüspök, kér vérbeli cursillista tartotta. Az alábbiakban Laci atya gondolatait olvashatjátok.

Krisztusi kenyérré válni

Vágyva vágytam, hogy találkozzunk…

„Kenyér vagyok, mindennapi kenyér, Lelki kenyér az éhező szíveknek, Asztaláldás mindenki asztalán” – fogalmaz Reményik Sándor Mindennapi kenyér című versében. Amikor az Eucharisztiára gondolunk, erről a kenyérről, erről az óriás ajándékról van szó, az Oltáriszentségről, amit Krisztus Urunktól kaptunk ajándékba.

            Jézus három éven át erre a csodára készíti fel az apostolokat. A csodát pedig – az Eucharisztiát, a feltámadást és az utána létrejött, általa alapított közösséget – egy teljes egységben adja át számukra. Ha a csoda bármelyik részét kivesszük az egységből, értelmetlenné válik. Hiszen, ha nem hiszem a feltámadást, az Eucharisztia értelmetlenné válik, ha nem hiszem az Eucharisztiát, a közösség csupán társasággá válik. Amikor Jézus felkészíti az apostolokat, a csodát így egyben adja át a számukra. Vágyva vágytam - mondja az Úr. „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek” (Lk 22, 15). Szentmisére megérkezve minden alkalommal Jézus ennyit mond nekünk: Annyira vártam, hogy találkozzunk, hisz olyan régóta készítem számodra ezt az utat.

A föld termése, az emberi munka gyümölcse és az Isten áldása

Az élet nagy titka az Eucharisztia, az Oltáriszentség, mert kenyér, és mert élet.   Hétköznapi és ünnepi, ettől általános és mindennapi. Mindnyájunk életében voltak emberek, akik „kenyerek voltak”, tápláltak, segítettek minket, mellettünk voltak, erősítettek. Jézus kezébe vette a kenyeret és odaadta tanítványainak, majd kezébe vette a bort, és azt is odaadta: Vegyétek! Egyétek! A kenyeret megelőzi az emberségnek a nagy titka: a föld termése és az emberi munka gyümölcse, ami csak Isten áldásával, így együtt válik teljessé. Mennyi munka, amíg az elvetett búzaszemből kenyér lesz, mennyi áldozat, mennyi szenvedés! De mi van a szelet kenyér mögött, és mi van az ember mögött? Hány embernek, édesanyáknak a könnye, hány férfinak az izzadsága van mögötte?

            A föld termése, az emberi munka gyümölcse és az Isten áldása – egymástól elválaszthatatlan. Ez az ember története és nagy titka, hogy ezt az isteni áldást, isteni szeretetet magában hordozza. A világ pedig, amelyben élünk, hihetetlenül éhezik erre az isteni szeretetre. Sokszor beszélünk mélypontról, egyházi- és társadalmi válságról, közben mégis egy hihetetlen megújulási folyamat zajlik. Egyre több a sokgyermekes család, akikben óriási lendület van. Fiatalok, akik hihetetlen nagy lendülettel indulnak neki az életnek, néha öntudatlanul, mert nem látják pontosan, de érzik az élet titkát. Az emberi élet, ugyanúgy, mint a kenyér és a bor előzmény nélkül nincs, nem létezik. Sem a kenyér, sem a bor nem terem csak úgy, magától. Eredendően csak búza van, meg a szőlőszem.

Maradj velünk!

A mi emberségünk sem születik, munka gyümölcsei vagyunk. Születnek gyerekek, de hogy emberré, krisztusi keresztény emberré váljanak, ahhoz sok mindenen át kell menniük. Nem így születünk. A gyermeknek el kell mindent mondani, tanítani kell, nevelni kell a hitre, a krisztusi életre. Sokan panaszkodnak, hogy a fiatalok milyenek… Milyenek? De miért? Így születtek? Ki volt velük? Ki volt mellettük? Ki magyarázta nekik az életet? Az ember nem lesz csak úgy, magától keresztény, a közösség sem lesz csak úgy keresztény. Hogy valóban azzá legyen, azon dolgozni kell, abban jelen kell lennünk. De szükséges hozzá Isten szeretetének átformáló ereje is, ám ahhoz, hogy megérintsen, hagynom kell, engednem kell, ott kell lennem, jelen kell lennem.

            Az emmauszi tanítványok kimondták az emberi szív mélyének lényegi titkát: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van. Betért hát, és velük maradt.” (Lk24, 29) Ki marad velem? Az embert magával sodró nagy szerelemnek az érzése: maradjunk együtt! De ez a közösségnek is a titka. Azt mondja Jézus: „Maradjatok énbennem, és én tibennetek.” (Jn15, 4) Ezt a vágyat, ezt az éhezést, szomjúságot az Isten oltotta a szívekbe, nem mi találtuk ki. Benne van mindnyájunk szívében. A cursillo ez az óriási élmény: a közösség, az összetartozás, hogy tudunk együtt lenni, és ebből merítve megtaláljuk az erőt és a biztonságot az élethez. Megünnepeljük az Eucharisztiát, mert erre az erőre, erre a közösségbe vetette bizalomra, erre a szeretetre szükségünk van.

Maradjunk együtt!

Jézus nem egy emberre, hanem egy közösségre bízta az Eucharisztiát. De előtte közösséget teremtett az apostolokból. Mi elveszítettük ezeket az emberi közösségeket, pedig az ember csak közösségben tud élni, a szívében, gondolkodásában közösségre vágyik. A közösség vágyát nem kell megteremteni, az mindenkiben megvan, nekünk csak segítenünk, szolgálnunk kell. A közösség, amennyiben eucharisztikus közösség, annyiban Krisztus közössége, és annyiban az élő egyháznak a közössége, a család közössége.

            Asztalközösség, oltárközösség, a család közössége. Úgy kell megélnem ezt a közösséget, hogy ott ülök az asztalnál, mert ott helyem van. Az otthonban asztal, a templomban oltár. Mi a cursillo jelentősége, átütő ereje? Mi az a nagy élmény, amit nyújt? Az hogy beszélgetünk. Asztalnál ülve beszélgetünk. Közösségben beszélgetünk. Őszintén és komolyan. Ez az, amit otthon is meg kell valósítani: leülni a családdal. A többiek pedig csatlakoznak, és ennek formáló ereje van. A férfiaknak megrázó élmény szokott lenni, amikor férfiasan komoly dolgokról tudunk beszélgetni, mert van, aki korábban még nem tapasztalta ezt meg, és átütő erővel hat rá.

Krisztusi kenyérré válni

Életünk valóságot az emberi kapcsolatokban keressük, hiszen azt a szívünkből indulva a közösségben kell, hogy megtaláljuk. Hiszem, hogy ehhez kapunk mindnyájan erőt, lendületet és biztonságot. A boldogság valósága azonban az Oltáriszentség titkában van. Az Eucharisztia az élet kenyere. Azt veszem magamhoz azért, hogy tápláljam a másikat, hogy mellette legyek, mert életünkben krisztusi kenyérré kell válni.

            Maradj velem! Kik vannak velem? És én kikkel vagyok? Én ki mellett vagyok? Ki számíthat rám? A válaszadásnál hajlamosak vagyunk mindig valami nagyra gondolni, pedig nem kell, hisz csak ember és ember van, szív és szív. Nem készen születünk, hanem alakulunk és formálódunk, mint a kenyér és a bor, hogy egyre jobb ízűek, egyre táplálóbbak legyünk. Krisztus ezt akarja, ez, amire vágyva vágyik: erre vágytam, hogy gyere, mert adni akarok valamit; ajándékot, nem részleteket, nem morzsákat, hanem magamat, mert a te szíved is erre vágyik, a te szíved is ebben találja meg önmagát.

Felföldi László püspök atya

Pécs

A tanítás után személyes életpéldákat, tanúságtételeket hallottunk, először Fabók Ildikótól. Tanúságtétele őszinte vallomás Isten iránti hálájáról, az életében megélt kegyelmekért és Istentől kapott ajándékokért. Barátságot, elköteleződést és sok-sok kilométert jelentett számára a cursillo, amely közösségben a végtelenül szerető Isten mutatta meg magát. Tanúságtételében feltárta lelkét, megmutatta keresztjeit, nehézségeit, érzéseit.  Beszélt férje elvesztéséről és hiányáról, ami hitének nagy próbatétele volt, perlekedett az Úrral, de mára megbékélt, a szenvedés óráiból kivezette az Isten. Nagyszerű családját, munkáját ajándékként éli meg. 

            A 23 éve házas Rita és Csaba hat gyermeket nevel Etyeken. A görög katolikus pap leánya és egy kereszteletlen, hitetlen, erősen racionális gondolkodású fiatalember egymásba szerettek. Egyikük dacolt Istennel, később mindenütt kereste, miközben az Úr már a szívében munkálkodott. Befogadta az Istent, így már közösen vállalják és vallják meg hitüket. Életük példaként szolgál, és megerősít mindannyiunkat. Köszönet az őszinte tanúságtörténetükért.

            A harmadik tanúságtevő börtönviselt ember, ott végezte el a cursillót.  Lólé Attila az örök negyedik napról beszélt, nagy izgatottságban. Szeretetlenségben élt, pedig vágya volt, hogy elfogadják és szeressék. Mai életét azoknak köszönheti, akik felkarolták, bizalommal voltak iránta, és a mai napig mellette állnak. Ebben az Istentől jövő szeretetben létezik, hirdeti az evangéliumot, és osztja meg a Szentlélek által kapott lelkében megtapasztalt fényt.

A NEK ajándékai

Groci (Kotricz Józsi testvérünk) tragikus halálát követő napon szentendrei csoportozásunk végén, mélyen megrendülve, autóba ültünk, átmentünk Piliscsabára bekapcsolódni a virrasztásába.

            Most vettem részt először cigányvirrasztáson. Döbbenetes, felkavaró, különleges, csordultig szeretetélményt éltünk meg. 

            A késői hazaérkezés miatt csak másnap számoltam be feleségemnek, Évinek.  Mikor felvetettem, hogy a temetés előtti este újra elmennék és megkérdeztem őt is, nem kis meglepetésemre igent mondott. 

Nehéz szavakba foglalni a közösen megélt újabb élményt.

            A NEK csütörtöki napján, valamint a szombati országos ultreyán és misén vettem részt. Egy mindent vivő Szentlélek-élmény mellett számos lelki ajándékot kaptam.

            Vasárnap két vejem ment el a pápai misére, mi otthon lányainkkal, unokákkal TV-n néztük, közben feleségem a konyhában munkálkodva kapcsolódott hozzánk.

Még így is megérintődtem, az meg újabb meglepetés volt, hogy Évi többször együtt énekelt a kórussal.

            Következő kiscsoporton NEK-es élményeink megosztása alatt döbbentem rá: feleségemet nem is kérdezve, egyedül jelentkeztem a NEK-re, a programokra. Belém hasított, ha a virrasztásra eljött, akkor lehet, ha hívom, ide is mehettünk volna együtt? 

Azt hiszem, ez a rádöbbenésem volt a NEK legnagyobb ajándéka.

            Felismerni, hogy még mindig a feltételezések, az előítéletek, a rutinok szerint működök, és ami külön szíven ütött, hogy a feleségem irányába és a vallásosságom területén is így van.

            Mégis. Ami felemelt, hogy volt vágyam, hogy mindezt megosszam vele. Megbeszélgettük, úgy, ahogy Beöthy Tamás atya kapcsolataink alapját meghatározta: „meztelenség, kölcsönösség, elkötelezettség”. Ez is mély és komoly lett.

            Köszönöm Uram, hogy mélyülni hívsz, hogy tanulhatok szeretni, amint Székely János püspök atya a Hit kapuja című könyvében írja: „azért élünk, hogy megtanuljunk szeretni..”

De colores

Bozi Gyuri

NEK + CURSILLO ÉLMÉNYEIM

Bizonyára sokan hallottak beszámolókat felmenőiktől az 1938-ban hazánkban rendezett 34. Eucharisztikus Világkongresszussal kapcsolatos emlékekről. Az akkori események egész életre szóló élményeket keltettek. Ezért jelenthetett minden magyar katolikus hívő számára rendkívül sokat az, amikor bejelentették a 2020. évi 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus helyszíneként Budapestet. Most szeretnék néhány személyes élményt megosztani veletek, amelyeket saját magam tapasztaltam, és egy kicsit a kulisszák mögötti szervező munkára, életre is rávilágítanak.

            A Hungexpo kongresszusi helyszínét tömegközlekedéssel értem el. A 32-es busszal az „Örsig”, majd onnan a 10-es Expo járattal. A két buszon uralkodó hangulat nagyon eltérő volt. Az előbbin feszült, veszekedős, egymásnak befelelgető emberek utaztak. Mennyire más hangulatú volt az a másik busz, ahol szintén nagyon sűrűn voltunk a ritka járatindulás miatt. Itt viszont senki sem volt ingerült, sokkal inkább segítőkész, udvarias, legyen az magyar vagy külföldi. Valószínűleg mindenkit a kongresszus szellemisége hatott át.

            A nagy terem külön kijelölt szektorában, a bejárat közelében kaptak helyet a mozgásukban korlátozott vendégek és mellette egy másikban a hallássérült, jeltolmács segítségét igénylő testvérek. Számukra a fő kivetítő mellett kiegészítő képernyőkön jeltolmács segítette a szöveg megértését. Az ún. „backstage” -ben láttam ezt a jeltolmács mini stúdiót, ahol három személy egymást 15-20 percenként váltva végezte a munkáját: egy jelelt a kamera előtt, egy halkan olvasta a szöveget egy pedig pihent. Nagy gondossággal és pontossággal végezték feladatukat.

            A déli nagy szünet idején folyt az ebédeltetés, amikor egy időben hatalmas létszámmal jelentek meg a résztvevők az étel kiosztó pontok előtt. Itt is szembe tűnő volt az a fegyelem, mind a vendéglátók, mind a vendégek részéről, ezért nem fordult elő semmiféle rendezetlenség, zavaró esemény. Sokan ekkor ragadták meg az alkalmat arra, hogy az ebéd elköltése mellett új ismeretségeket kössenek, illetve néhány gondolatot váltsanak távolról jött ismeretlenekkel az elhangzott előadásokról.

            A kongresszuson résztvevő sok akolitus társammal együtt én is felkérést kaptam áldoztatási feladatokra. Mivel terveim szerint minden nap jelen kívántam lenni a programokon, magától értetődő volt a felkérés vállalása. A szervezés nagy precizitású volt. Minden alkalommal pontos utasításokkal láttak el bennünket, így annak ellenére, hogy sokan csak először dolgoztunk együtt ilyen nagy számban, mindig zökkenőmentesen végezhettük el feladatunkat. Ilyenkor némiképp beleláthattam, hogy mennyire szerteágazó tevékenység folyik a háttérben a különböző szervezetek együttes tevékenységénél. Minket minden helyszínen a cserkészek kísértek el áldoztatási állomásunkhoz. Annak ellenére, hogy a mai fiatalok fegyelmezettségét sok kritika éri, én ennek ellenkezőjét tapasztaltam. Az utcán alakzatba fejlődve énekszóval vonultak a résztvevők mosolyával kísérve. Amikor feladatukat elvégezték, és halk beszélgetés mellett vártak az elöljáró vezető utasítására, annak egyetlen „Figyelem!” szavára pillanatok alatt hang nélkül körbevették őt, hogy hallják a következő parancsot. Hol tapasztalni ilyen fegyelmet például egy hasonló korú iskolai csoport esetén? Sok más szolgálatot teljesítő is volt egy időben „alkalmazásban” azért, hogy a kongresszus végezhesse a munkáját. Manapság, amikor arról van szó, hogy nehéz a híveket a járvány utáni időben visszaszoktatni a vasárnapi misékre, igen meglepő volt, hogy ezen szolgálatosok közül – amennyire feladatuk engedte – milyen sokan csatlakoztak be a szentmise liturgiájába szolgálati helyükön is.

            Kiemelkedő élmény volt a sok száz cursillót végzett társammal együtt a Bazilika falai között lezajlott ultreya. A hangulat a mozgalmunkra jellemző vidám, sodró lendületű, a tanúságtételek megrendítő erejűek voltak. A nemzetközi vezetőség köszöntője, Fabók Ildikó visszaemlékezése a cursillo magyarországi szárnybontogatásáról és a kezdeti erőfeszítésekről, később Lólé Attila napjainkra keresztényivé vált életének nehézségeiről való beszámolója ünnepivé emelték az ultreya légkörét. Ezt tovább fokozta a közösen megélt mise élménye, majd a felejthetetlen gyertyás körmenet.

            Van egy református felsőfokú teológiai iskolát végzett munkatársam, akivel jó kis beszélgetéseket szoktunk folytatni – persze teljes tisztelettel – egyházaink dolgairól, eseményeiről. Még augusztus végén arról számolt be, hogy családi kapcsolatai révén meghívást kapott a Ferenc pápa celebrálta zárómisére is a VIP szektorba. Amikor napokkal később szóba került közöttünk az esemény, nagy elragadtatással mondta: valóban érezte a misén a Lélek áramlását. Ennél nagyobb dicséret azóta sem hallottam. Istennek legyen hála.

De colores!

Kőrössy Gábor

 Újpest Észak-pesti régió

"A cursillo egy élmény" – Piliscsaba, 2022. március 3-6.roma cursillo (2022-04-15)

Asztalosműhely – Tahi, 2021. szeptember 24-26. (2022-01-31)

101. férfi Cursillo – Budatétény, 2021. június 3-6. (2022-01-31)

106. női Cursillo – Tahi, 2021. október 14-17. (2022-01-31)

103. férfi Cursillo – Tahi, 2021. szeptember 16-19. (2022-01-31)

104. férfi Cursillo – Tahi, 2021. november 11-14. (2022-01-31)

Az Örök negyedik nap „Újratöltve (2020-09-23)

A szeretetet nem elég szavakkal kifejezni! (2020-09-17)

Ledöntött a lábaimról az Úr! (2020-09-11)

Csak egy ideál létezik (2020-09-11)

Tizenegy plusz egy – élmények a tavalyi mélyítőről (2020-05-22)

101. Női Cursillo Tahi, 2019. május 16-19. (2019-06-02)

100. női cursilló élménybeszámolói (2019-04-16)

96. férfi cursilló élménybeszámolói (2019-04-16)

Tahi Titkársági lelkigyakorlat - 14-en ugyanarról (2019-02-05)

99. női cursilló: 2 élménybeszámoló (2018-12-01)

94. férfi cursillo: Partali Zoltán és Máté Karcsi élményei (2018-11-26)

Cursillo a Cursillóért munkatársképző: 2 élménybeszámoló (2018-11-26)

Mit jelent nekem a vasárnapi mise a cursillóban? (2018-06-26)

Gondolatok a 2018 május 25-27-i Tahi mélyítő lelkigyakorlatról (2018-05-30)

93. férfi Cursillo Tahi 2018 02 8-11 (2018-02-27)

Cursillón voltunk - 95. Női Cursillo - 2017. augusztus, Tahi (2017-09-19)

Fatimai különkiadás élménybeszámolókkal (2017-07-01)

III. CURSILLÓS MARATONVÁLTÓ (2017-06-14)

Cursillo a Cursillóért (2017-06-01)