Megérkeztem. Szeretettel köszöntenek, zavarban vagyok. Kedves leendő asztaltársam felkísér a szobába, ahol egy matrac vár. Igeen!:) Ezt tudtam, erre számítottam, ebben szinte biztos voltam.
Fog ez nekem menni? Meg tudok-e nyílni?
Szilencium van. Jó dolog, szükséges, de nem nyugtat meg. Később jönnek a viccek, de néha idegesítenek. Közben érkeznek a hullámok. De jó, valami talán elindul! A könnyek is. Egyre több szeretetet és alázatot tapasztalok.
Ismerősök? Voltak. Távoli vagy közvetett vagy csak ismerős arcok? Mindegy, melegítette a szívemet, egyre csak melegítette. Barátok? Lettek. Sok mély beszélgetést kaptam. Viccek? Humor? Kezdtem rá kiéhezni. Egyik étkezésnél késett a viccmesélés. Már nagyon hiányoltam, hogy mikor zendít rá Zsolt atya a Szent Pál asztaltól. Kiderítette a szívemet a sok nevetés. Ráébresztett szívem keménységére.
A bemutatkozó körben remegő hangon, magas pulzusszámmal a hitet, Gondviselésbe vetett bizalmat, növekvő szeretetet kértem. Megkaptam. Sokkal többet kaptam. A zárón nyugodt szívvel, békével tudtam mondani: öröm és hit van bennem. A béke és a leírhatatlan nyugalom öröme járta át a szívem. Rengeteget kaptam. Szembesültem mély sebeimmel, hibáimmal. Válaszokat kaptam olyan dolgokra, amire nem is vártam. Úgy érzem megváltoztatta a szívemet. A páncél lepattogzott róla, igazán beengedve Krisztust.
Hálás vagyok azért a szeretetért, alázatosságért, szelídségért, humorért és nem utolsó sorban elfogadásért, amit Mindnyájatokon keresztül megtapasztaltam Krisztusról. A háttérimákról nem is beszélve, csodákat tesz! Újra megéltem a közösséghez való tartozás lényegét. A füzetem nem hogy betelt a tanításokkal, még plusz lapokat is igénybe vettem, hogy újra és újra fel tudjam eleveníteni az itt elhangzott Kereszténység alapjait.
Kedves Székely János atya, Marton Zsolt atya, Weisz Dóri, Munkatársak és Lányok, „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt az úton és kifejtette az írásokat?” (Lk 24,32) KÖSZÖNÖM!
Szent kalandra fel! :)

De Colores!
Mátraházi–Papp Kriszti