Közelebbi barátság nem lévén hármunk között, csak a szervezéssel kapcsolatos kérdéseket egyeztettük, s ki-ki maga készült az útra. Szemlélődtem-imádkoztam, kértem, legyek nyitott az Úr Jézustól ott rám váró ajándék mind teljesebb befogadására! Vajon mi történik majd velem, bennem?
A Szentháromság végtelen kegyelméből - lelki beszélgetések közben, világban élő kármelita testvéreimmel való találkozások alkalmain, lelkigyakorlatokon - rendszeresen töltekezhetek Krisztus szeretetközösségében. Hamar kialakult itt is ez az erőtér!
Megérkezve a szeged-alsóvárosi ferences templomhoz és kolostorhoz tartozó lelkiségi és képzési központ fél évezredes, erős, átimádkozott falai közé, derűsen, szeretettel fogadott bennünket Fabók Györgyné, Ildikó, Kövesdy Zsolt atya és lelkes munkatársaik.
Az odaérkezésünk estéjén kapott megbízatás meglepett, majd mozgósított. Megérthettem, szelíd jelzés ez arra, ne húzódjak kényelmesen háttérbe, itt aktív részt vételünkre számítanak, mert szükség van ránk, egyenként mindnyájunkra!
Sokoldalú, rendkívül tartalmas események sorából töltekezhettünk a következő napokon is. A Szentírás tanításán alapuló, abból táplálkozó, személyes példákkal hitelesített, mélyre szántó előadásokat hallgathattunk lelkivezetőinktől és a munkatársaiktól. Isten iránti alázatukból következően, szeretetteljes volt felénk fordulásuk minden gesztusa, szava az előadásokon túl is. Hivalkodás nélkül adták, amire éppen szükségünk volt: csendes támogatást, bátorítást, elismerő szót… Mertünk, akartunk megnyilatkozni. Egymásra figyelve tágult látóterünk. Együttműködést, megvitatást kívánó feladatok megoldása közben megismerhettük, elismerhettük egymás talentumát. Az Oltárszentségben jelen lévő Úr Jézus Krisztushoz egészen meghitt közelségben lehettünk adoráció közben, többször is. Így köréje gyűlve, egymáshoz is közelebb kerültünk. Megnyílva előtte, egymás előtt is megnyíltunk. A hála, a köszönet, az esengés szavait elfogódottan, reménytelten – csendben vagy hallhatóan – kimondva mélyebben, pontosabban megismerhettük magunkat, s esetleg társainkat is. Újra és újra megláthattam, csodálatosan színes világunkban, különbözőségünk mellett, egységben lehetünk Krisztus szeretetében!
„Uram, jó nekünk itt lenni!”(Máté 17, 4)
Ám mi lesz azokkal, akik még nincsenek közöttünk? Felmerült az evangelizáció mibenlétének, fontosságának a kérdése.
Felnőtt koromban találtam rá a hit útjára, alig tíz év óta gyakorlom a vallásomat. Emlékszem még, milyen nehéz megtenni az első lépéseket. Ezért fogadom szívesen azokat, akik megajándékoznak bizalmukkal, és a vallással, hitélettel kapcsolatos kérdéseikkel megszólítanak. Ez sokféleképpen, és egyre gyakrabban megtörténik. A kialakuló értő-érző beszélgetésekben én is formálódok. Akik tartósabban, mélyebben érdeklődnek, azokat bátorítom lelkipásztorral való kapcsolat felvételére. Ezekben a helyzetekben elég jól eligazodok. S ott, a cursillón megtudtam, Krisztus mást is, kezdeményezést is vár tőlem! Miközben egyre inkább beláttam a felelősségem nagyságát, félelmetes tehetetlenségérzet lett úrrá rajtam! Eszembe jutott a falakon túli világ, ahová hamarosan visszatérünk. Mit tehetek én? Én?! Én?? - gyötrődtem este a szobánkban. Fülöpszállási társaim emlékeztettek: Krisztus nem hagy magamra… Nem leszek egyedül… Nem mindent magamnak kell elvégezni…!
Lassanként megnyugodtam, békességet, elszántságot kaptam. Átgondoltam, Krisztusunk, mint mindenkit, engem is jól ismer, jobban, mint én magamat, és szeret. A küldetés, amit Tőle kapok, rám szabott. Nem véletlenül vagyok itt! Ő vezetett ide minket, bennünk élő Szentlelke által!
Felajánlottam magam: Uram! Köszönöm, hogy itt lehetünk! Kérlek, segítsd azokat, akik még nem ismerték fel életükben a Te szeretetteljes jelenlétedet, hogy meghallják szelíd, hívó szavad! Mennyei Atyánk akarata szerint, a Te Szentlelked erejéből töltekezve, add nekünk türelmesen, okosan, szeretettel a segítségükre lennünk!
Másnap megismerhettünk egy alkalmas módszert, melyet gyakorolva tudatosabbá, hatékonyabbá válhat evangelizálásunk!
Az Egyházban való összetartozásunk mély hitéből nyugalmat, örömet, bátorságot merítve indultunk útra a harmadik napon. Hazafelé beszélgettünk arról, milyen, előre nem is sejthető teljességgel jár át, alakít bennünket a cursillo élménye.
Hármunk között barátság szövődik, keressük egymást, bizalmunk növekszik. A vissza-visszatérő tehetetlenségérzet hullámvölgyeiből kölcsönösen kisegítve egymást, evangelizáló próbálkozásainkban is összetartunk.
Az elmúlt hetekben többször eszméltem arra, úgy tekintek azokra az embertársainkra, akik a hitetlenség magányában, a szeretetet irányvesztetten keresik, mint akikkel kapcsolatban Krisztus számít ránk, rám, hogy megtudhassák, ők is számíthatnak Krisztusra!

A Jó Isten bőséges áldását kérem mindazokra, akiknek áldozatos munkálkodása, odaadó imádsága segítette e cursillo megvalósulását!
De colores!

Kulcsár Mihályné Járdi Margit a Szent Rita asztaltól

Fülöpszállás, 2014. Havas Boldogasszony napján.