A fent említett két, Jézus Krisztusra alapított közösségben – azaz a házasságomban és az ürömi közösségben – tanultam szeretni, meghallgatni, elfogadni és beszélni. Ők érleltek, növesztettek, szültek alkalmassá, hogy munkatárs legyek. Nekik is köszönhetem, hogy felismertem, mekkora öröm és boldogító érzés szeretni az embereket, és örömet okozni nekik. És nekik is köszönhetem, hogy végül el mertem vállalni a 82. férfi cursillo rektori feladatait.
Tavaly ősz végén kezdett összeállni a munkatársi csapat, decembertől gyűjtöttük az imalistánkra a neveket, akikért (és családjukért) minden nap imádkozott legalább egy munkatárs, beosztás szerint. Az imáink a munkatársakért, háttérmunkatársakért, az atyákért és családjainkért is szóltak. A háttérmunkatársakat egyrészt az ürömi közösségünk biztosította, másrészt tudom, hogy sokan imádkoztatok a levelezőlistán küldött felkérésemre, ezt ezúton is köszönöm! Kezdetektől arra készültem, hogy ez egy nagy létszámú cursillo lesz, ezért három atyát kértem fel: Rumszauer Miklós atyát, Herpy Gyuri atyát és Erdődi Feri atyát. A három korosztály, a három karakter gyönyörű háromságos egységet alkotott! A létszám problémájában előre megegyeztem a Szentlélekkel: én kialkudom a maximális létszám lehetőséget Tahiban a Szív Lelkiségi Központban, és Ő úgy tölti fel, ahogy jónak látja. Végül a három atya és a tíz munkatársam mellett huszonkilenc jelölt volt. Pont elfértünk.
Hogy hogyan éltem meg a cursillót és a rektorságot? A három nap kezdetén, csütörtök este teljesen görcsben voltam, hiszen tudatában voltam fogyatékosságaimnak, esetlenségemnek. Pontosabban CSAK ezeknek voltam tudatában. A szentségek vétele, Miklós atya áldásai, a munkatársak szeretete segített elindítani a programot. Két jobb kezem Román Attila és Bozi Gyuri voltak. Lassan elkezdődött a program. A munkatársaim, a két előbb említett „öregfiún” kívül szinte csupa újonnan felkért munkatárs, teljes lényükkel jelen voltak és mellettem álltak. Jöttek a kegyelmek. Láttam az arcokat, ahogyan a meglepetés, a hirtelen felismert szeretet felfedezése megcsillant a szemekben. Barátok lettünk, a hónapok óta ismert nevekhez arcok, hangok, egyéniségek kapcsolódtak. Minthogy az Ő nevében jöttünk össze, ígéretéhez híven velünk volt az Úr Jézus Krisztus. Ő fogott össze bennünket, Ő segített át a bakikon. Vasárnapra világossá vált, hogy egy légpárnán ülök és a társaim szeretete tart fenn. Szorongó lényemből adódik mégis, hogy csak lassan tudom elhinni, hogy sikerült, ez a tökéletlen szerszám, aki én vagyok, a Mester kezében működött, mert nem az eszköz minősége a lényeg, hanem az Alkotó Szeretet. Most, két nappal a cursillo után olvasom a levélözönt, illetve megalakult a 82. férfi cursillo levelezőlistája tervekkel, lelkesedéssel, örömmel. Tudom, nem szabad itt abbahagynunk, folytatjuk a Negyedik Örök Napot a közösségeinkben, az Ő barátságában!
És végül, hogy miért csináltam végig, azt Feri atya húzta ki belőlem a kerti füvön heverészve: mert szeretek örömet okozni az embereknek, és a legnagyobb öröm az ÚR jelenlétének megtapasztalása.

De colores!
Komor István (2014. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján)