Az év elején kezdtük el a felkészülést, ami számomra mindig nagyon örömteli találkozás, a közös imák, a tanúságtételek csiszolgatása, a szerető egymásra figyelés, mind-mind a lelki töltődés és egyben az Úrra figyelés intenzív időszaka. Csodálatos, hogy amikor még név nélkül, arcok-személyek nélkül imádkozunk mindazokért, akikkel a három napot együtt töltjük, számomra a „kibontatlan ajándékok” érzését hordozza ez a boldog készületi időszak.

A felkészülés alatt betegségek, nehéz időszakok figyelmeztettek arra, hogy mi az Úr eszközei vagyunk, imádkozzunk és ostromoljuk Őt, segítsen ezeken a holtpontokon túljutnunk.
A kiscsoportjaink tagjaitól, cursillós barátoktól és templomi ismerősöktől folyamatosan imákat kértem, hogy mindazok el tudjanak jönni erre a három napra, akiket a Szentlélek kiválasztott. Azt kértem, hogy szeretetben növekvő, hitben mélyülő cursillónk lehessen. Ezeknek a háttérimáknak az áldásos hatását a három napban mindannyian megtapasztalhattuk! Köszönet érte a cursillós barátoknak, minden imádkozónak!

27-én délután megérkezett Zsolt atya, szentmisével kezdhettük az Úrnak ajánlva az elkövetkező három napot. Nagy ajándék volt mindannyiunknak, hogy az Oltáriszentségi Jézussal lelkileg is megérkezhettünk Tahiba. Az addigi remegős-vibrálós hangulatomat egy nyugalmas, szívben-lélekben való Ráhagyatkozás váltotta föl.

Gyönyörű három napunk volt, köszönhető Zsolt atya derűs, szerető, elfogadó jelenlétének, a tőle hallott tanításoknak, melyek – mint az esti megosztásnál kiderült – mindannyiunknak sok értékes és még nem hallott kincsek voltak. Valamennyien jegyzeteltünk, számomra mégis fájdalmas beismerés, hogy én, aki mindezt leírhattam volna gyorsírással, inkább elmerültem a hallgatásban, csak részleteket jegyeztem le. Az esti körben „összefésültük”, hogy ki-ki mit írt föl ezekből, így próbáltuk kiegészíteni saját jegyzetünket. „Élj úgy, ahogy gondolkozol, különben úgy fogsz gondolkodni, ahogy élsz!” Vagy: „A lelkiismeret az a szentély, ahol a lélek csendjében felcsendül a teremtő Isten szava.” Jó lett volna ezeket még sokáig-sokáig hallgatni, átgondolni, de csak most, a jegyzetek visszalapozgatásánál van erre lehetőség – de milyen jó, hogy van!

Nem értem – ez is kegyelem! –, hogy a beosztott percekből sem vesztegettünk el, hallatlan fegyelemmel tudtuk az időt tartani, pedig a nyári óraátállítással még egy órát át kellett adnunk az október végi visszaállításnak! (Megbeszéltük, hogy ősszel, amikor ezt visszakapjuk, eljövünk, és „bevasaljuk” közösen! )

Hogy mi, mindannyian a Tábor-hegyen lehettünk, dicsőség és hála az Úrnak!

Megköszönöm Zsolt atyának a napi 18–20 órás szolgálatát, nem éreztük kimerültségét, csak a belőle folyamatosan áradó szeretetet! Köszönetet mondok a szolgálatot szeretettel, örömmel vállalt munkatársaknak, Posgay Marcsinak, Ullrich Mártának, Hámori Valikának, Földes Marinak, Bognár Andinak, Varjú Vikinek és Ákos Ildinek.
Megköszönöm, hogy Karcsi sokat segített a felkészülésben, a közös imáinkban is mindvégig érezhettem támogató, szerető jelenlétét.

A záróünnepségen egy korábban végzett cursillista megkérdezte, hogy kaptunk-e figyelmeztetést itt a három napban arra, hogy „cursillós függőség” alakulhat ki, ez persze nagyon jó vicc, mégis úgy érzem, akiket megérintett ez az együttlét, „függővé válnak”, így legyen!


Szívvel, lélekkel átélt feltámadást kívánok minden cursillistának szeretettel:
Juhászné Kati
Szent Pál-asztal