Számomra a 86. női cursillo az újdonság jegyében telt:
új volt a helyszín (Leányfalu helyett Tahi), új a személyzet, néhány új munkatárs (Föci és Varjú Viki személyében), új minden jelölt (ez persze nem meglepő…), új az a helyzet, hogy a kevesebb hely miatt nem tudtunk minden jelentkezőt „fogadni”, és új az a helyzet is, hogy egy pappal kellett végigdolgozzuk a hétvégét: újdonságként tapasztalhattuk, hogy az örvendetesen nagy számú gyónásra, lelkibeszélgetésre jelentkezések sokasága miatt Kövesdy Zsolt atyát alig-alig láttuk. Szerettük volna felé kifejezni köszönetünket a sok új gondolatért, megosztani vele a „hoppá!”-élményeinket, melyeket az asztalokban, folyosói, kerti beszélgetésekkor megosztottunk egymással.

A jelöltek a szokásos, kicsit bizonytalankodó léptekkel érkeztek. Az ismeretlen élmények előtti, kissé bizalmatlan, ugyanakkor kíváncsi hangulat jellemezte az esti, első bemutatkozó kört. Ugyanakkor egyből érezhető volt a nagyon nyitott, őszinte hozzáállás is. Ebben talán az is segített, hogy az első felszólalók között olyan hölgyek, asszonyok mutatkoztak be, akiknek férjük épp az egy héttel korábbi, férfi cursillón vettek részt, és a megtapasztalt változások már jó talajt biztosítottak számunkra is.
Megtapasztalhattuk a Szentlélek rendező kezének nyomait az asztal-összeállításokban: a „véletlenek” épp a megfelelő embereket hozták össze egymással. Az asztalbeszélgetések – a szünetekbe hosszan belenyúlva – bizalmas, önajándékozó kitárulkozások, megosztások voltak, a papír zsebkendők is szépen fogytak…
A beszédek nem csupán a jelöltek számára voltak felkavaróak: mindig meglepődöm, hogy a már ismert beszédek egy-egy mondata, gondolata hogyan hat rám, hogyan fészkeli be magát szívembe-lelkembe. Jól esik látni a sok jegyzetelést, fogadni a köszönetnyilvánítást, a tanúságtételek okán bizalmas, baráti viszonyba kerülni sok-sok emberrel. Ahogy az egyik munkatárs megfogalmazta: ez a cursillo igazi (tavaszi) mélyszántás volt a lélekben.

Az igazán nagyböjti étkezéseinket a csodálatos kertben tett séták és megpihenések kárpótolták. Még az énekpróbákat is a szabadban tartottuk, olyan csalogató volt a gyönyörű tavaszi idő és madárdal, bár az Úristen adta természet színeit és hangjait nem bírta a mi „De colores”-ünk túlszárnyalni.



Mindent összevetve: a 86. női cursillo is e szép tavaszi napok hangulatában zajlott: a hideg, fagyos reggeleket (kezdetet) a fokozatos felmelegedés után (ismerkedés, barátkozás) testet-lelket felmelengető, ragyogó napsütés (megnyílás) követte, és a nap végét megható, gyönyörű betetőzés, a naplemente (záróünnepség) zárta le.
Több megjegyzést is kaptunk a zárón és utána, a világi környezetünkben is: „Milyen szép(ek) vagy(tok)!” Így most is bebizonyosodott: hiába karikás a szemünk és gyűröttebb az arcunk: a lelkünk szépsége átsüt mindenen…
Köszönjük e tavaszi lélek-szépség-ápolást mindenkinek: Zsolt atyának, Juhász Katinak, a munkatársaknak és jelölteknek, de legfőképp a mi meghívónknak: a Mindenható Istennek!

Köszönöm a lehetőséget! Várom az utreyán való újbóli viszontlátást!
De colores:
Istvánné Bognár Andi