A lelki napon úgy éreztem tűzzel égve, csodákat éltünk meg. Nagyon elfáradtam. Este feleségem, Éva mondta: „holnap ugye pihensz és sokáig alszol?!” Válaszoltam pihenek, de korán kell kelnem, mert reggel Ürömön gitáros mise lesz. No ezen Évi úgy kiakadt, hogy szó nélkül mentünk aludni. Fájt a szótlanság, a düh. Imádkoztam, s feltört belőlem: Gyuri, miről is beszéltél ma? Hát a megosztás, lelki meztelenség erejéről! Akkor? Nekikezdtem: tudod Évi, 3 éve Laci hívása, hogy járjak át Ürömre gitározni nagyon fontos volt akkor számomra, bizalma, szeretete sokat segített. Nagyon hálás vagyok neki ezért, és az ürömieknek, hogy befogadtak. És mikor előző hónapban betegségem miatt lemondtam, Laci olyan szeretettel válaszolt! Nem szeretném most is lemondani. Meg mennyire nem tudtam régebben nemet mondani. Sokat gyógyultam belőle, de azért még ez is befolyásol. Meg ilyenek. S lám, amiről beszéltem, a lelkem és érzéseim megosztásáról, azt tettem. És Évi felém fordult, elmondta, hogy félt, nehogy kimerüljek, és így tovább, míg végül egymás kezét fogva aludtunk el.

Evvel a feltétlen és bátor lelki meztelenséggel, nyitott, sok-imás, mindent elfogadni vágyó, tanúságtevő lelkülettel kezdtem a cursillós felkészülést, készültem rektorságomra. Volt, mikor sokat kívánt tőlem időben, energiában, odafigyelésben, könnyben, de mindig kaptam az erőt. Egyszer bicsaklottam csak meg. Bár tudtam mikor indult el, de hogy mitől erősödött fel bennem a jó két hétig, sok-sok feszült percet hozó félelem, azt nem tudom. Megrettentem, hogy mi lesz, ha sok cigány testvér jön cursillóra. Volt, olyan, mikor, már több mint tízen voltak várhatóak. Mit kezdek én velük? S jött megint a megosztás ereje. 3 héttel a cursillo előtt nyaralásunkon is velem volt az aggodalom. Kérdezte is a család, mi a baj? Kitártam lelkem, elmondtam félelmeim. Nyugtattak, leginkább Szilvi lányunk, aki többször vett már részt cigánygyermekek pasztorációjában. Mondta, jaj papi, ne izgulj, meglátod, nagyon nagy a szívük, mélységesek és kedvesek, énekeljetek sokat, s csodát élsz meg velük! Végül elindította, hallgassuk meg a cigányhimnuszt. Tettük, s mikor meghallottam a „Egész világ ellenségünk, Űzött tolvajokként élünk, Nem loptunk mi csak egy szöget, Krisztus vérző tenyeréből”… sorokat, a félelem lufija kidurrant! Felszabadultam!
És a kedves simogató, végső feloldás: 1 héttel a cursillo előtt Szilvi cigány keresztlánya Gizike, nővérével 3 napra vendégségbe érkezett hozzánk. Csak néztem őket, és mosolyogtam.

3 atyát hívtam lelki vezetőnek, Székely János püspök atya és Herpy Gyuri atya mellett Erdődi Feri atyát. Feri atya egy embert hozott Pomázról: Petit, azt a fiút, aki kora tavasszal odalépett hozzám.
Reggelente lementem a kápolnába imádkozni. Jézus szobra előtt ülve észrevettem, hogy a keresztfán egy szög, a lábát átszúró szög hiányzik... Ujjamat a lukba dugva imádkoztam: segíts Uram lelkemben is felfogni, mit is jelent, hogy hordoztad, átvetted fájdalmainkat, vétkeinket.
Azt hiszem a cursillo alatt megkaptam ezt a kegyelmet, a választ.
Folytattam a már sokszor próbált utat: nem csak szimbólumrajzolás volt, hanem egyik asztaltól rajzolást, másiktól az elhangzottak összefoglalását, a harmadiktól egy elhangzott megosztást kértem az esti körre. De mint sok szabály, törvény, elvárás, a szeretetfolyamban ez is feloldódott. Szombat estére oda jutottunk, hogy aki felállt, ha meg is mutatta a rajzát, vagy elmondta az összefoglalást, saját életélményével folytatta. Végül már se rajz, se összefoglaló. Csak egymást váltó megélések, életdrámák, felszakadó sebek, bűn és gyógyulás, kegyelem és megrendülés. Úgy láttam, ha láttam, hogy nem csak én sírtam végig, szinte az egész esti kört. A cursillónk a megosztások, tanúságtételek fájdalmából és mélységéből forrásozó szeretetben úszott. Jézus jelen volt, és betöltött Lelkével, és egybeölelte a közösséget. Jelen volt, mindegyikünkben. Mint ahogy azt az esztergomi cigány testvérünk mondta, miután zokogásában a székéről lezuhant, kivitték, és visszajött: „Mindegyikőtök szeméből Jézus nézett rám!”

Amit sajnáltam, hogy kevés időm jutott beszélgetni, pedig úgy szerettem volna mindenkivel, külön, hosszan! Tapasztaltam, hogy mindenki más-más ritmusban, megélésben volt jelen, és bizonyosan nem mindenki kapott választ kérdéseire. De hogy a többségben a lelki kapcsolódás létrejött, ezt csoda volt megélni. Mint ahogy az is, ahogy vasárnap reggel Feri atya búcsúzásakor Gyuri atyával ölelték egymást! Eszembe jutott Beöthy Tamás atya oly sokszor ismételt mondata: „Szeressétek a papjaitokat!” Szívemben hordozom.

S hogy a végtelenre legyünk nyitottak, hogy mindezek után, még jöhet ajándék?! A záróra két lányommal együtt eljött feleségem is. Az élmény, mely számára is teljesen átélhető volt, közös élménnyé vált, és sok napra adott témát az esti beszélgetésekhez.

Pomázról Peti a cursillo óta minden misén ott van, az első sorban ül. Találkozásunkkor, van, hogy a padokon áthajolva, öleljük egymást. De nem csak mi. Többször láttam, ahogy mise után távozóban Peti és Feri atya is egymást megölelve búcsúznak.
Kiscsoportunkba, ahonnan Imre és Laci is részt vett ezen a cursillón Peti is lejár. Első találkozáskor hihetetlen erővel törtek fel mindannyiunkból a megélt csodák, Istenélmények. De azóta is, minden alkalommal, ha egymásra nézünk, újra és újra csak jönnek bennem az emlékek.
Azt hiszem a 81 férfi cursillo számomra kora tavasszal kezdődött, és még ma sem tudom, hogy a 4. örök napot, vagy a cursillót élem tovább.

De colores
Bozi Gyuri