Már megérkezésem utáni pillanatok is furcsák voltak, hiszen az udvaron csoportosuló egymást még idegenül méregető férfiak közül egy alacsony tömzsi szakállas emberke jött felém, majd megölelt és azt mondta: „Nagyon örülök, hogy itt vagy!” A munkából loholva, gondolatokkal telve ez az esemény meglehetősen furcsa volt számomra, és kicsit félszegen viszonoztam az ölelését.
Aztán a lépcsőre leülve elgondolkoztam azon, hogy miért is vagyok itt, és mit is várok ettől az egésztől. A legfontosabb talán az, hogy ismét találkozzam a hitnek olyan mértékű megnyilvánulásával, mint a múltkori medjugorjei zarándoklatom alatt, amikor felkapaszkodtunk feleségemmel és társainkkal a Jelenések Hegyére a Szűzanyához. Ott a hegyen soha nem érzett nyugalom és boldogság szállt meg. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül és a Szűzanya fogja kezemet.
Ez az esemény olyan mélyen belém égett, hogy kívántam ezt ismét érezni és gondoltam, hogy ez a számomra ismeretlen összejövetel ebben segíteni fog.
És nem csalódtam. Az érzések, az imák és a tanúságtételek során ismét olyam magasságokat és mélységeket éreztem, amelyet elmondani és leírni nem lehet „nincsenek rá jó szavak”.
A tanúságtételek során olyan emberi nagyságokat ismertem meg, akik a Jóisten és a maguk erejéből soha nem látott mélységekből fogták meg a feléjük nyújtott kezet. Nem tagadhatom többször töröltem ki a könnyeket a szememből, és éreztem semmihez sem fogható szeretet ezen embertársaim felé.
Férfiaktól meglepően őszinte és megnyerő vallomásokat hallottam és e küzdelmeket meghallván rájöttem, hogy saját nagynak vélt problémáim milyen aprócskák.
Mennyi fajta ember és mennyi fajta sors! Valóban olyanok voltunk, mint a szivárvány színei.
A teljességhez természetesen hozzátartozott a jelenlevő atyák előadásaiból érkező szakszerűség és természetesség. Az a természetesség, ahogy a Szűzanya is kinyújtja felé kezét, és megsimogatja fejünket.
Sokat fejlődött a kommunikációm is a Jóistennel. Rájöttem arra, hogy kéréseimet nem kell kacifántos köntösben bujtatnom ahhoz, hogy a megfelelő helyre érkezzen. Elég csupán tiszta szívből és teljes lélekből egyszerű szavakkal kérni azt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű és külcsíntől mentes lehet a beszélgetésem a Jóistennel. Amikor kimondtam a kéréseimet hihetetlenül könnyűnek éreztem magamat.
Megvolt a saját mélypontom is ezen a „hullámvasúton”, de asztaltársaim kinyújtották értem a kezüket és felemeltek, visszahívtak maguk közé. Ez az eset a barátság fogalmának új szintjét mutatta meg részemre. Köszönöm Nektek!
Mindenki adott magából, és ettől lett az egész gyönyörű.
A három nap megerősített hitemben és megmutatta, hogy jó úton járok. Megmutatta számomra, hogy azok a dolgok, amelyeket én fontosnak érzek, fontosak lehetnek másoknak is. Képzeljétek, még én is példa lehetek mások számára, ez hitetlen boldogító és erőt adó.
Köszönettel tartozom mindazoknak, akik a kezemet fogták, és elvezettek Homokkomáromba, és köszönet illeti mindazokat is, akik a hátteret biztosították részünkre.
De Colores!
Zsolt (42 éves, nős, 3 gyermekes)