Biztosan közrejátszanak ebben a három nap élményei, kis csodái. Hangos, nyitott emberek elcsendesednek, szerényebbek lesznek, míg zárkózott, nehezen barátkozó emberek - mint magam is - megnyílnak a barátság és Isten felé. Az Úr igazságát kereső emberek kincsre lelnek, hívő emberek ismerete elmélyül. A tanulásnak, a barátságnak és a szeretetnek a Szentlélek erejével összekovácsolt ötvözete teszi számomra oly kedvessé a cursillót.

A munkatársképző első, csütörtöki estéje igen hasonló volt a cursillo három napjának kezdetéhez. Talán az volt a legnagyobb különbség, hogy itt már nem volt akkora szükség a jég megtörésére. Hiába jöttünk vagy harmincan az élet annyi különböző területéről, ki munkából, ki gyermek vagy házastárs – esetleg mindegyik – mellől, a lelkünk mélyén tudtuk, hogy egy kicsit hazaérkeztünk.

A cursillo és a munkatársképző közötti különbség mindazonáltal hamar nyilvánvalóvá vált számunkra. A munkatárs-jelöltek a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy itt nem lelkigyakorlatról, hanem valódi, néha embert próbáló – de egyúttal igen örömteli - szolgálatról van szó. Kaptunk hideget-meleget. Szöveget, melyet rövid idő alatt értelmeznünk kellett, irányelveket, hogy szervezőként hogyan kell megtartani a cursillo eredeti szellemiségét, feladatokat, hogy személyes, élő példákkal támasszuk alá mondandónkat és nem utolsó sorban rövid határidőket. Mindannyian a pulpitus másik oldalán találtuk magunkat. A mélyvízben, ahogy mondani szokás. Ha Jézus nem fogja a kezem elsüllyedek – vált hirtelen világossá előttem. Legyen meg Isten akarata - fohászkodtam az Úrhoz, mielőtt az emelvényre léptem.

A mégoly kedves és jó szándékú, de alapos kritikák a maradék kételyeimet is eloszlatták, hogy itt szó szerint vett szolgálatról, kemény munkáról van szó. A munkatársaknak első sorban adni kell. Visszaadni abból a sok szeretetből és ajándékból, amit az Úr nekünk juttatott. Forgatni a talentumokat az Ő nagyobb dicsőségére. A kemény munka ellenére a hétvége rendkívül jó hangulatban és szeretetben telt, a közös, csapatépítő játékok is bebizonyították, hogy az Urat szolgálva is lehetünk „olyanok, mint a gyermek” és hogy mindent, amit másoknak adnunk akár anyagiakban akár szolgálat formájában, azt Isten százszorosan fizeti vissza nekünk. Megízlelhettük az Istennel való közös munka örömeit, és ez egyúttal felvillantotta előttünk a valódi, „éles” munkatársi munka szépségeit is.

Vasárnap nagy szeretettel és még nagyobb hálával gondoltam saját cursillóm munkatársaira és a rektorunkra Frankovits Gyurira akik olyan nagy szeretettel és alázattal szolgálták végig a három napot. A szentmise a béna meggyógyításáról szólt. A szentbeszédben magamra ismertem. Kívülről láttam magam és ez a nevetséges kép tárult a szemem elé: Én vagyok a béna, a bűnös ember, aki ráadásul nem elégszik meg azzal, hogy gyógyulásért esedezik, de van olyan vakmerő, hogy aratónak jelentkezik. A hordágyról azt kiáltja - Jézus Krisztus, hadd legyek munkásod az aratásban! Ezután Jézus igéje csendült fel, éledt meg a teremben. „Kelj föl és járj!”
De colores! Fehér Lajos