Eduardo összefűzi, egymásba fűzi ezeket a tanúságtételeket. Első az ideál, hogy az ember legyen jobb. Azon a helyen, ahol éppen van a világi ember, a saját világában. Felfedezi a saját szívét, akkor megtalálja a vallásosságát. És ha felfedezi az értelmét, akkor elérkeztünk a tanuláshoz. Rövid kis jegyzet Eduardo-tól a tanuláshoz, hogy lássuk azt, amit mindenki látott és arra gondoljunk, amit a másik ember nem gondolt. Látni azt, amit mindenki látott és gondolni azt, amit senki nem gondolt. Az előadóteremből az összes munkatárs a kápolnába megy Jézus Krisztushoz, és imádkozik azért a munkatársért, aki az előadását fogja tartani. Nem sokáig, csak egy kicsit vagyunk együtt az Oltáriszentség előtt és utána megyünk vissza az előadóba. Elénekelünk egy-két éneket és mindegyik előadás előtt hívjuk a Szentlelket. Érdekes, hogy sokan a jelenlévők közül nincsenek hozzászokva a minden alkalomkori imádkozáshoz. Így ezek az emberek is hozzászoknak, hogy minden egyes előadás előtt kérjük, hívjuk a Szentlelket. A Tanulás előadásban senki sem tudja adni azt, aminek nincsen birtokában. Nem arról van szó, hogy mindent megtanuljunk, de az érvényes, hogy minél többet tudunk, annál jobb. A tanulás szükséges a keresztény ember számára, mert megmutatja az Isten és az ember valóságát. Nem csak egy eszköz a tanulás, néha szükségünk van más eszközökre is. Ezek az eszközök lehetnek például egy könyv, mely könyv az Evangélium, vagy konferencián való részvétel, stb., hogy így mindenki felfedezze a kereszténységnek a mibenlétét. A mi igazi jelünk az emberek előtt az, hogy ezt éljük. Meg kell mutatnunk, hogy Krisztussal való találkozásunkban az értelemnek igen nagy szerepe van. Látjuk, hogy a vallásosságról szóló előadás a lelkesedés által behatol a szívünkbe. Hasonlóképpen be tud jutni a tanulás által is. Ez a fejünkben van elsősorban. A lelkesedés helyett behatol az értelmünkbe azzal, hogy ez a valóság. A szívnek és az értelemnek az egysége benne van abban az ideálban, amit magunk elé tűzünk. Ez az előadás a tanuláshoz útmutató, hogyan szabaduljunk meg az előítéletek sokaságától. Szabaduljunk meg a túlzott áhítatosságtól
Volt egy laikus cursillista, aki később pap lett. Könyvet írt, mivel ismerte a Cursillo mindkét oldalát, mint világi cursillista, és mint pap is. Most találkoztam vele Madridban, Miguel Benso a neve. Elmondta, hogy majdnem megsértődött, amikor a plébános úr méltatlankodva megszidta, hogy a templomban elnevette magát, mert nem értette, hogy miért. Azt mondta a plébánosnak, hogy az Úr és ő együtt nevettek egy viccen, amit ő mondott neki. Amikor elmondta a plébános úrnak is a viccet, együtt jól szórakoztak rajta, majd még tovább együtt imádkoztak.
Az értelemnek az odafordulását, hogy tanuljon tudományt vagy művészetet, mindenképpen tanulni kell. Ahhoz, hogy tudjak beszélni arról, hogy mi történik Magyarországon, nekem tanulmányoznom kell. Így van ez Istennel is: "Uram, add, hogy megismerjem magam és Téged is megismerjelek"! Kétségtelen, hogy a tanulás segítség a vallásosság számára. Nem kell, hogy a tanulás teljesen igénybe vegyen bennünket. A tanulás odáig megy, hogy nem zavarja meg az igaz áhítatot. A tanulás arra való, hogy a környezetünknek át tudjuk adni azt, amit mi látunk. Nem a tanulás kedvéért tanulunk, hogy sokat tudjunk, hanem, hogy igazán tudjunk szeretni. Ha valaki, akiben megvan a szeretet és a tanulás, az sokat ér.

A következő rollo a szentségekről szóló előadás, melyet pap mond. A beszéd után nagyon fontos, hogy bemenjünk a kápolnába és ott legyünk az Úr Jézus előtt. Azért mondjuk, hogy menjünk a kápolnába, hogy találkozzunk az Úr Jézussal.
„Uram, itt van Juan (János)!” Elmondok egy történetet. Egy munkásember – Juan - az ebédidejében dél felé bement a templomba, 1-2 percig ott maradt, majd kiment. Ez történt nap-nap után, következetesen. A pap látta őt és elkezdett gondolkodni, mit akar ez az ember minden nap a templomban? Egyik napon odament Juanhoz és megkérdezte: - Mondja, mit csinál itt a templomban minden nap dél körül? Hát plébános úr, én nem csinálok semmit, itt dolgozom a közelben, van fél órám ebédre, ebből megtartok 5 percek, eljövök a templomba, leülök oda, ahol az Úr engem lát, azt mondom neki: „Uram, itt vagyok!” Az Úr azt válaszolja, „Jól van, Juan!” - majd visszamegyek dolgozni. A plébános nagyon meglepődött. Eltelt egy idő és nem ment a templomba Juan. A pap elment a közeli építkezésre, ahol dolgozott és megkérdezte, hogy mi van vele. Kórházban van, hangzott a válasz. A plébános meglátogatta a kórházban, és amikor a folyosóra érkezett és menne a szobájába egy ápoló megy hozzá, aki elmondja, hogy nagyon furcsa ember az a beteg, akit látogatni készül. Senki nem látogatja, de mindig ott tart maga mellett egy széket. Az ápoló nagyon nem értette a helyzetet. Amikor a pap bement Juanhoz, az azt mondta, hogy nap közben, amikor az Úr Jézusnak van egy kis ideje, leül arra a székre és azt mondja: „Juan! Itt vagyok, Jézus! Hogy vagy?” Ez a történet rámutat, hogy sokan jönnek hasonlóan a Cursillóra.
A következő beszéd, az Apostolság. Ebéd után van ez a beszéd, ami nem a legalkalmasabb, hiszen az emberek álmosak, nehéz az előadónak fenntartani a figyelmet, érdeklődést. Akkor csinálja jól, ha időnként felemeli a hangját, majd leengedi, ezzel ébren tartja a figyelmet. Az egyik előadáson pár másodpercig csöndben maradtam, majd jól felemeltem a hangom, „milyen jó, hogy senki nem alszik!” Igen, ez a Cursillo! Ez az előadás arra való, hogy az emberek ráébredjenek, mit jelent Jézus Krisztussal élni. Ebben a világban, ahol élünk, nagy merészségre van szükségünk, de ez nem csak a mi életünk sajátsága, mi azon az úton megyünk, ahol Jézus már előttünk elment.
Jelenleg Spanyolországban a kormány leveteti a feszületeket a kormányépületekben és az iskolákban. De 1932-ben is megtörtént ez. Ugyanez történt Franciaországban 1902-ben. A feszületeket időnként le akarják venni. Minden 30-40-50 évenként le akarják venni. Mi keresztények zavarjuk a lelkiismeretüket. Jézust Krisztust is üldözték és ő mondta, hogy ha követni akartok, titeket is üldözni fognak. Ennek a világnak az élvezetek tetszenek, a pénz és minden másfajta érték. De mi nem ennek a világnak az értékeit akarjuk. Ha valaki elmondja, hogy nem akarjuk ezeket az élvezeteket, kivágják a nyelvét. Ennek ellenére nem szabad, hogy elveszítsük a kedvünket.
Beszéltem egy emberrel, aki semmirevaló ember volt korábban, majd miután Jézust megismerte, teljes akaratával Jézus mellé állt. Ez az az evangéliumi történet, amikor Jézus a gazdag ifjúval találkozik, majd az szomorúan elmegy. Jézus nem mondja neki, hogy jöjjön vissza, de fájlalta, hogy elment. Mikor egy ilyen fiatal visszafordul Jézushoz, Jézus újból örömmel tekint rá. Ez a fiatal visszajött hozzá. Van, aki visszatér, van, aki nem. Maga az a tény is, hogy mi itt vagyunk, egy hasonló csoda. Megcsonkíthatnak, levághatják a kezem, de nem akadályozhatja meg senki, hogy Jézus Krisztust hirdessem. Jézus mondta, hogy menjetek és hirdessétek az evangéliumot - ez mindnyájunknak szól. A papoknak ez a sajátos feladata, de a világiaknak is, egyénileg és közösen is feladatunk.
Mikor megindultak az első cursillisták, volt közöttük egy, aki túlzásba vitte a feladatát, nem használta az eszét és nem volt benne finomság. Ebben az időben kezdték azokat a fürdőruhákat hordani a fürdőhelyeken, amit bikininek hívnak. Megszólta, aki ilyenben volt a fürdőhelyen. Mallorcán csináltunk kiscsoportos összejövetelt, ahová ő is jött. 50 km-re élt tőlünk, jött a vonaton, ahol találkozott egy fiatal lánnyal, mélyen kivágott ruhában. Megkérdezte tőle, hogy nem fázik? (Meleg nyár volt akkor!) Elkezdődött egy beszélgetés közöttük és utána már tudott beszélni Istenről. Cselekvésben nagyon kell használni az értelmünket, a finomságunkat – fej, akarat és ima. Kezdjük az értelemmel és fejezzük be az imával. Jézusra gondoljunk. Jött egy fiatalember és azt mondta, hogy a következő Cursillóra hozok jelöltet, akit nehéz volt meggyőzni, hogy eljöjjön, de jön. Azt mondta büszkén, hogy én hozom el a Cursillóra. Mi pedig azt válaszoltuk, hogy Jézus hívta el a Cursillóra, téged csak felhasznált, hogy szólítgasd. Azt hitte, hogy ő a hős. Az apostoli tett módszere: barátkozni, magad barátjává tenni, és akkor tedd őt Krisztus barátjává. Sok emberrel barátkozunk. Következő lépés, hogy ők elfogadjanak minket barátjuknak. Ezután Krisztus barátjává kell tenni őket. Nem lehet azonnal bevinni a templomba, ez lassú folyamat.

A következő – papi beszéd - a Kegyelmi élet akadályai.
Itt, a második napon nagyon fontos, hogy a munkatársak figyeljenek a jelöltekre, hogy hogyan fogadják a hallott üzeneteket. Fontos, hogy mindig menjünk a kápolnába, hogy a jelöltekben tudatosodjon, hogy folyamatosan hálát adunk az Úrnak. Fantasztikusan működnek ezek a látogatások a kápolnában. Ezek után sokszor elmeséljük egymásnak, hogy amikor visszamegyünk a munkahelyünkre, útba esik egy templom, ahova bemegyünk egy kicsit beszélni az Úrral.
Ezután egy nagyon fontos rollo következik. Bár nincs kategória a rollók között, ez mégis igen fontos beszéd.

A Vezetőkről szóló beszéd nagyon fontos. Bár ez a cím, hogy vezetők, rosszul hangzik, ne cseréljük ki a szót. Azt mondjuk el, hogy valaki keresztény módon hogyan vezető. Kétfajta vezető van: az egyik, aki a Cursillóban munkatárs, keresztényként vezető, a másik fajta vezető a munkahelyi, vagy iskolai vezető. Azt kell megértetni, hogy ha valaki jó keresztény, akkor saját életének a vezetője. Azt tudja életében tenni, amit szeretne tenni. Anélkül, hogy azzal foglalkozna, hogy mit mondanak róla. Vannak vezetők, akik vezetők a munkájukban, jó vezetők a sportban. Az igazi keresztény vezetők azok, akik a környezetükben igazából hatnak. A Cursillo olyan embereket akar, akik gerincek, akik erős gerincű emberek. Ezért elmondjuk, hogy a Cursillóban bárki lehető vezető. Nem mindenki jó mindennek, de mindenki jó valamire. És akkor lehet annak a valaminek a jó vezetője. De ha nem a saját életemnek szeretnék a vezetője lenni, kell, hogy legyenek bizonyos jó tulajdonságaim. Olyan kereszténnyé kell lennem, akinek van hite, aki a saját vezetésétől hagyja magát irányítani és alázatos. Aki az életét szeretné irányítani, annak jó emberi tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Ismeri a realitást, komoly önfegyelemmel kell rendelkeznie, szimpatikusnak és nagylelkűnek, fegyelmezettnek kell lennie. Használom a képességeimet és Istentől kapott szabadságomban élek. Legyen a keresztény vezető kezdeményező. Jó dolgokat kezdeményezek, és nem várok arra, hogy megmondják mit tegyek. Jöhet egy jó apostoli tevékenységre szólító feladat és akkor nem mondhatom, hogy most mit is kell tennem, vagy netán halogatom a tevékenységet. Úgy mondjuk, hogy ernyő nélkül ugrunk ki a repülőből. Felelős vezető úgy tud dönteni, hogy ernyő nélkül ugrik. A nagylelkűség is keresztény vezetői tulajdonság. Mi az Úrral nagyon szűkmarkúan bánunk, tudjuk, hogy az Úr százat ad egyért, mi pedig egyet adunk ezerért.
Nagyon szeretem az indiai költőt, Tagore-t. Angliában járt, kereste Jézus Krisztust, majd visszament Indiába. Ott azt nyilatkozta, hogy Jézus, gyere Indiába, mert jobban fogunk bánni Veled, mint az európaiak.
Volt egy koldus, aki mindig az út szélén ült. Egyszer a király hintón jött arra, a koldus azt mondta magában, hogy megnyertem ezt a napot magamnak, a király biztosan ad borravalót nekem. A király leszállt a hintójáról és odament a koldushoz és azt kérdezte tőle: - Adsz nekem valamit? A király hogy kérhet tőlem valamit? – gondolta a koldus, majd kivett a rongyos zsákjából egy falat ételt, egy szem borsót. Nagyon pici dolog, átadta a királynak, aki megköszönte és elköszönt. Borzasztóan csalódott a koldus, nekem kellett adni a királynak egy falatot? Hazament és este kifordította a borsószemeket a zsákjából és volt egy, amelyik aranyból volt. Elkezdett sírni, milyen bolond voltam, hogy nem az összes borsómat adtam neki. Ugyanez történik velünk, ahogy viselkedünk Krisztussal. Igen, én ilyen vagyok az Úrral. Nekem annyi, de annyi ajándékot ad Isten!
Én most jól viselkedek, de amikor ti nem látjátok, akkor nagyon rossz vagyok. Tudom, hogy igen sokat hibázom, de mindig fölkelek. Elesek százszor, de mindig van erőm ahhoz, hogy százegyedszer is fölkeljek. És meg is teszem. Nem az a vezető, aki nem esik el soha, hanem az, aki föl tud állni százegyedszer is és Istenhez tud menni.
1947-ben mondta Eduardo a vezetőkről: nem lehet szétosztani a kegyelmet anélkül, hogy lenne kegyelem. Vannak hamis apostolok, akik az isteni igazság helyett emberi igazságokat osztogatnak. Meséket mondogatnak, hamis apostolok, akik önmagukat keresik, irigyek, akik nem élnek kegyelemben, olyanok, mint a harangok, csak zajt csapnak, de nem győznek meg! Elfelejtették, hogy „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” Hamis Krisztust prédikálnak, akik meg akarnak mindent reformálni, még Krisztust is le akarják szedni a keresztről és meghamisítani. Igen, mindig voltak olyanok, akik a kor követelményei szerint magyarázzák Jézust. A hamis apostolok nem apostolok! A világ belefáradt a maskarás karneválba – mondta Bonin 1947-ben.
A vezető éljen élő hittel, reménnyel, szeretettel és alázattal. A kedvesség nem csak az, hogy alamizsnát adok a szegénynek. Az is lehet kedvesség, ha valaki elmesél egy viccet, s te ugyan már hallottad, mégis nevetsz rajta, nem lövöd le a poént. A kedvesség olyan, mint az imádság. A kedvesség szeretet és a részletekben él. Az is lehet kedvesség, hogy én valakit pofon vágok. Talán az nem volt szeretet, amikor az Úr kiűzte a templomból a kereskedőket? Valakinek pofont adok, hogy nemet mondok neki? Jézus azt mondja, ha megütik az egyik arcod, tartsd oda a másikat. Azt nem mondta, hogy ha megkapod a másik pofont, mit csinálj… A vezetők beszéd után a jelöltek tudják, hogy a kápolnába fogunk menni. Az én legutóbbi Cursillómon az történt, hogy az egyik jelölt, aki úgy tűnt, hogy a legjobban eltávolodott a többiektől, a kápolnában azt mondta, hogy én tudom Uram, hogy nem vagyok az úton, de kérlek ne fáradj bele, hogy engem bevárjál.
Nem azt mondom, hogy a Cursillo a legjobb lelki mozgalom a sok közül, de az egyik, hogy Jézus Krisztushoz érkezzünk. Jó, persze nekem ez a legjobb! Nekem azért is a legjobb, mert 7 évig voltam szemináriumban és nagyon sokat beszéltem, illetve hallottam Jézus Krisztusról, de amikor eljöttem a szemináriumból egy évig beszélgettem Jézussal és perlekedtem vele.
A vezetők beszéd után a vacsora következik. Utána a szabadban következik egy összejövetel, egy ünneplés a szabad levegőn. Az első este (csütörtök) nehéz, akkor csendesedést tartunk, majd a péntek arról szól, hogy tükörbe nézünk, milyen piszkosak vagyunk, hogy meglássuk, Ő milyen tiszta. Ezután szombaton találkozunk Krisztussal és szembesítettük a jelölteket Jézussal és még azt is mondjuk, hogy ők vezetők is lehetnek. Ünneplés kezdődik és csodálatos hangulatban vannak. Csodálatos hangulatú fieszta ez a szabad levegőn. Az ünnepség után az következik, hogy megmutatják a rajzokat és elhangzanak a beszédek összefoglalói. Úgy csináljuk, hogy az asztaltársaságból valaki összefoglalja azokat, amiket leírtak és rajzoltak az öt asztalnál. Egy-egy asztal számol be egy-egy beszédről. Felolvassák azt a rövid összefoglalót, amit ők együtt beszéltek meg, bemutatják a rajzaikat, de csak egy személy beszél róla. Minden asztaltól egy beszél, így optimális az idő. Pontozzuk az asztalokat és a végén mindenkinek ugyanaz a pontszáma lesz. Azt mondjuk, hogy az első helyezett asztal főnyereménye az, hogy Kubába utaznak. Ezt a pontozást a munkatársak végzik. Természetesen egyforma pontszámokkal, így aztán senki nem lesz az első.
Amikor az esti imádkozáskor a jelöltek elmennek aludni, akkor az asztalfőnökökkel és titkárokkal együtt a kápolnában imádkozunk, amivel megtiszteljük őket. Az asztalfőnökök és titkárok feladatot kapnak: figyeljék az asztaltársaikat, ők hogy látják, hogy kit kell bátorítani, segíteni. Ők akkor már egy kicsit munkatársakká válnak a Cursillóban. Azután ők is elmennek aludni és mi, munkatársak még ott maradunk és megbeszéljük az aznapi benyomásunkat és felkészülünk a vasárnapra.