A nap végén a munkatársak összejönnek, amikor a jelöltek elmentek aludni. Itt a feladat az, hogy előkészítsék a következő nap teendőit, megbeszéljék, hogy milyen benyomásaik voltak a jelöltekről. Ezért mi, amikor elindulunk autóval a lelkigyakorlatos ház felé, akkor a munkatársak próbálják beszéltetni a jelölteket az út alatt, hogy minél jobban megismerjék őket és az agyukban forgassák, hogyan alakítsák ki az asztalokat. Az elején arra is figyelniük kell, hogy amikor a szobákat elosztják, olyan emberek kerüljenek egy szobába, akik a leginkább különböznek. A rektor elmondja, hogy ez azért van, hogy barátkozzanak egymással. Amikor befejeződik az esti megbeszélés, a munkatársak együtt a kápolnában elbúcsúznak az Úrtól.
A pénteki nap arról szól, hogy mindenki találkozzon önmagával, ez igen fontos!
Igen fontos, hogy a munkatársak tanúságot tegyenek és nagyon fontos, hogy ők keressék a kapcsolatot a jelöltekkel. Ez a reggelinél is így legyen, az atyák, a munkatársak, rektor mindannyian beszélgessenek már a reggelinél. A munkatársak azok, akik figyelnek és szolgálnak minden étkezésnél. Az első nap ne hagyják, hogy a jelöltek segítsenek.

Az első napon az Ideál beszéddel kezdünk. Ebben az előadásban két lényeges pont van. Az első, felhívni a figyelmet, hogy nem vagyunk most a kinti világban. Legfontosabb szempont, hogy készüljön fel a jelölt az Evangélium üzenetének befogadására. Másik lényeges pont: ez az előadás tudományos alapokon nyugszik. Kiemeljük a személy fontosságát az állatvilág fölött. Fontos, hogy ne a hit témájával kezdjük az előadást, az majd később jön. Tudományos alapot akarunk adni nekik, ez az első fonal, ami összeköti a többi előadást. Ezért Bonin azt mondta, hogy az ember jobb lesz, ha van egy ideálja.
Ehhez a beszédhez is különböző anekdotákat mondhatunk, pl. az oroszlánról, hogy mi történik akkor, amikor egy ember találkozik egy oroszlánnal. Az oroszlán az erdő királya, az összes állat fél tőle és a rendelkezésére áll. Egy kisebb állat az oroszlán elé áll és azt mondja, van még egy erősebb állat nálad. - Na, ezt nem hiszem, mutasd meg. Menjünk, nézzük meg együtt. Együtt mennek egy ketrechez. Odaérnek, az oroszlán azt mondja, nem nagy ügy, ez egy ketrec. A kisebb állat kinyitja az ajtót és azt mondja az oroszlánnak, parancsolj, menj előre, hiszen te vagy a király, én meg a kicsi. Az oroszlán besétál a ketrecbe, majd az ajtó bezáródik és az oroszlán a ketrec rabja. Azt akarjuk ezzel a kis mesével elmondani, hogy az emberek az értelmi képességükkel fölötte állnak az állatoknak. Az emberi lény kétdimenziójú, az egyik az anyagi, a másik az értelmi. Ez képessé teszi, hogy szabadsága folytán tudjon gondolkodni, elhatározásokat tenni, megvan a szabad akaratunk. Ez a szabadság semmivé válik értelem nélkül, ha nincs előtte egy ideál, amerre menni akar. Minél magasabb ez az ideál, annál erősebb és annál több erőt fog adni a személynek. Ez az ideál, ami megvan ebben az emberben, és mozgatni fogja az életben. Olyan, mint egy hajón az árboc, ami tartja a vitorlákat, minél magasabb az árboc, annál jobban segíti a hajót. Fontos, hogy az ideálnak meglegyen az állandósága. Legyen valósághű, legyen elérhető. Majd ezután beszél az előadó a különböző ideálokról, megerősíti annak fontosságát, hogy mindenki ismerje a saját ideálját.
Mielőtt megkezdjük az ideálról szóló előadást, már kialakítottuk az asztaltáraságokat, különböző asztaloknál helyezkedtünk el. Minden asztalnak legyen főnöke és titkára. Olyan legyen az asztalfőnök, akiről tudjuk, hogy a mindennapi életben a munkája nem nagyon fontos, most itt főnöknek érezze magát. A titkár olyan legyen, aki össze tudja fogni, amit az asztalnál elmondtak.
Miután befejeződött az előadás, adunk a jelölteknek 10 percet, hogy összefoglalják egy rajzban, amit megértettek az előadásból. A rajzlapon csináljunk öt részt, melyen legyen hely öt előadás rajzai számára. Ezen a rajzon keresztül foglalják össze, ami az előadásokból számukra fontos volt. Feltételezve, hogy az asztaloknál ülők közösen határozzák el, beszélik meg, mit rajzolnak le. (Felosztják a lapot és utána minden előadás után lerajzolják, hogy mit értettek belőle.) A rajzok közös megegyezés alapján készülnek.

Nagyon fontos a három nap menetében a lelkesedés, mert egy szomorú szem, az csak egy szomorú szem. Az első napon, pénteken, amikor befejezzük a reggelit, egy munkatárs meséljen el egy viccet, utána menjünk az előadásra. Azután az ebédnél egy másik munkatárs szintén mondjon viccet és felszólítja a jelölteket, hogy ők is mondjanak viccet, ezáltal nagyon kellemes légkör alakul ki. Ez lelkesítően hat, hogy amikor jönnek a beszédek, mélyebb legyen a figyelem. A másik, ami nagyon jó hatású, az éneklés. Az első nap a második beszéd után énekeljünk. Mi megtanítunk egy butácska éneket, aminek semmi értelme sincs, dallamos, énekeljük spanyolul (micsoda gőz), majd franciául, utána olaszul, vicces, közös nevetéssel.

A következő beszéd pénteken a Világiak az egyházban. Bonin ezt úgy mondta, hogy Világiak a világban, majd egy atya a Világiak az egyházban. Hívő ember a világban, talán ez a jobb megfogalmazás. Mielőtt elkezdjük ezt a beszédet jó elénekelni a De Colores éneket. Ennek már van értelme. Ez jól illik ide, elmondja, hogy a világiak az egyházban hogyan viselkednek.
Elmondom, hogyan született ez az ének. 1949-ben, az első Cursillóra (amit már számoztak, mert az igazán első 1944-ben volt) Bonin is elment. Volt a jelöltek között egy zenész is, aki elég nehéz énekeket énekelt. Szomorú, szürke, esős nap volt, szomorú éneket énekeltek, és úgy alakult a légkör, hogy félni lehetett, hogy hamarosan ebben a szomorú légkörben valaki azt mondja, hogy hazamegy. No, akkor most valami vidámat énekeljünk. Ez egy tipikus népdal-szerű ének, egyetemisták csoportjai énekelgették az egyetemeken és a lányok születésnapján mentek a lányok házához és énekelték, és a lányok kihajolva az ablakokon nevetgéltek, és tetszett nekik. Az akkori kornak ez volt a legkedvesebb éneke. Az eredeti szerelmes szöveget megváltoztatták, de van benne „kukurikú” szöveg is. Sok változata van, mindenki úgy énekli, ahogy akarja. Ez a kukorékolás tette nagyon vidámmá ezt az éneket. És ez az ének felrázta és megmentette a szomorúságba hajló Cursillót. Ezután az ének után kezdődik a tanúságtétel. Amikor találkoznak önmagukkal a jelöltek és kialakul, hogy is van az ő ideáljuk, jön ez a beszéd, hogy ezt az ideált a világban meg lehet találni, majd utána arról beszélünk, hogy mi vagyunk az Egyház. Elmondjuk, hogy mi az Egyház, és mi nem az Egyház és kiemeljük, hogy mi igazán az Egyház. Mi az, ami ne legyen és mit jelent a világi hívő a világba behelyezve. Itt már kezdik azt érezni, hogy tulajdonképpen az Evangéliumról fogunk beszélni. Mi beszélünk arról, hogy Eduardo sokat olvasott és a 20-as években sok író írt olyan személyekről, akiknek az életét Eduardo tanulmányozta. Például egy térképről, amit egy gyerek rosszalkodásakor összetépett az iskolában. A tanár megszidja, miért tépte szét a térképet, majd azt mondja, hogy kap időt, rakja össze úgy, ahogy volt. A tanárnak az a meggyőződése, hogy nem fog menni. Amikor visszajön a terembe, a kép készen van, teljesen jól összeragasztva. Megkérdezi, hogy a fenébe tudtátok összeilleszteni? Azt válaszolták a gyerekek, hogy nagyon könnyű volt, mert észrevették, hogy a térkép hátulján egy fénykép volt, egy ember fényképe, így sikerült gyorsan összerakni és összeragasztani. A tanulság: a világ nem tanítja meg a személyt, a személy viszont megtanítja a világot.
Azt is elmondjuk ebben a beszédben, hogy mi emberek tökéletlenek vagyunk, de igyekszünk jobbá lenni, Megoldás, hogy boldogok szeretnénk lenni. Mondjuk el, hogy az ember nem lehet boldog sem a pénzzel, sem a hatalommal, sem a szexszel, csak Krisztussal lehetünk boldogok. Krisztus a megoldás! Beszélünk arról is, hogy az Egyház mi vagyunk. Próbáljuk elmondani, hogy az Egyház mi vagyunk és ha látják egy pap hibáját, vessék el az előítéletüket, hogy az összes pap nem jól viselkedik. Hiszen a papok ugyanolyan emberek, mint mi, bűnösek. Ők az Egyháznak felelnek azért, amit tettek. Amikor édesapa vagyok és rosszul viselkedek a családban, attól a család ugyanúgy család marad. Nekem, egyedül nekem kell felelnem az elkövetett bűneimért. Sajnos vannak anyák és apák, akik nem jó példák. Ugyanígy a papokról, keresztényekről ne mondjunk mi rosszat! Sokan mondanak rosszat a papokról, az Egyházról, a keresztényekről, de ne feledjük, hogy a keresztény ember Krisztus tükröződése a világban. Mi törekedjünk arra, hogy Krisztus tükröződése legyünk a világban ott, ahol vagyunk. Ismét elmondom a már korábban mondott példámat az egy négyzetméterről. Én mindenhol egy négyzetmétert foglalok el és egy gyertya vagyok. Ha ez a gyertya meg van gyújtva és világít, akkor Krisztus tükröződése vagyok és én ott Jézus Krisztus képmása vagyok. Az a fontos, hogy meg legyen gyújtva ez a fény! Ha én a munkahelyemen vagyok, az egy négyzetméterem a munkába is jön velem és ott leszek Jézus Krisztus tükröződése és ahová megyek és viszem az égő gyertyámat, ott vagyok Krisztus tükröződése. Elmondjuk a jelölteknek, hogy mennyi ember hatalmas volt, lezuhant, leesett. Mi válasszuk Krisztust és tartsunk ki mellette. Ennek a beszédnek ez a célja. Eduardo azt mondta, hogy jobb lehet az ember ideálja által és ez megélhető ott, ahol vagyunk. Így függ össze az ideál és a hívők a világban, hogy az ideálját az ember a világban éli meg.
A Kegyelem papi beszéd után kezdjük a folyosói munkát. A folyosón, a szünetekben elvegyülünk, a jelöltekkel beszélgetünk, hallgatjuk őket. Próbáljuk beszélgetésre serkenteni őket. Mostanra már hallottak két beszédet, mondják el, mi van a fejükben ezek után.
Pénteken az utolsó tanúságtétel a Jámborság. Ebben a beszédben próbáljuk elvenni a hamis előítéleteket, ami a világban van. Próbáljuk nevetségessé tenni a rossz, hamis hozzáállást, nem az embereket kinevetni, nem, azt soha nem! Személyeket nem teszünk ki ennek! Amikor beszélünk, hogy mi nem az igazi vallásosság, törekszünk elmondani, hogy igen is, lehet a világban olyan személy, akinek hiteles a hite. Beszélünk ezekről a hamis vallásgyakorlókról, akik a vallásos gyakorlatokban látják a hitüket megélni, ezek a farizeusok. Akik elmennek, vallásos gyakorlatokat végeznek és a saját életükben azt csinálják, amit akarnak: „Vallásos vagyok a magam módján…” Elmondjuk, hogy milyen a hiteles vallásosság. Bemutatjuk, hogy meg lehet élni a kegyelemben való életet. Aki keresztény akar lenni, annak az életben bátornak kell lenni, hogy be tudja mutatni energiával, hogy milyen a kereszténysége - ehhez merészségre van szükségünk. A jámbor, vallásos élet az imából táplálkozik. Ez nagyon fontos! Abból is táplálkozik, hogy imádkozik, kéri az Úr segítségét a dolgaihoz! De nem csak abból áll, hogy Rózsafüzért imádkozik, szentségimádáson vesz részt, imádságos életet él, hanem, amikor megy az utcán és lát egy embert, aki láthatóan szükséget szenved, akkor segít neki. Amikor sietek és zöld a lámpa azt mondom, hogy köszönöm Istenem! Vagy segítek másnak a buszra felszállni, vagy gyönyörű naplementét látok, megköszönöm: "Istenem, köszönöm"! Ez imádság. Látom, hogy Budapest milyen gyönyörű, nekem egy imádság, hogy látom a Dunát, mindig imádság. Többen azt kérdezik, hogy mi a csodát adnak neked Budapesten? Azt válaszolom, hogy amikor Budapesten vagyok, látom a Dunát, a két partot tükröződni, nagy hálát érzek a szívemben és megköszönöm az Úrnak. Bárhol bármit teszünk, imádsággá tudjuk tenni. Amit rosszul tettünk, azt is át tudjuk alakítani imádsággá.
Az a munkatárs, aki ezt a beszédet elmondta, mindent beleadott a beszédjébe, a legfontosabb pillanataiban nagyon magasan kell legyen a feszültség!
Amikor befejeződik a Jámborság beszéd, a rektor kiegészíti a beszédet. A feszültséget tapintani lehet. A rektornak el kell mondani, hogy nagyon fontos a hit. Bármilyen dolog példaként jöhet. Azt mondjuk el és mutassuk be, hogy mindezt Jézus teszi értem! Ezen a pontok elmondunk egy-két történetet a hithez. Például: rablás egy irodában. Egy ember bezárta az irodáját, hazaindult, majd eszébe jutott, hogy bent felejtett iratokat, visszament, a portás kinyitotta az irodáját, majd ott bent eszébe jutott, hogy vannak elmaradt munkái, azokat befejezte. Ezeket elvégezte, az iratokat magához vette, hazament. Másnap reggel felfedezik, hogy az irodát kirabolták. A rendőrök megkérdezik a portástól, hogy járt-e valaki az irodában, vagy látott-e valakit? Erre a portás elmondja, hogy Arsenio járt az irodában, erre mindenki Arseniora gyanakszik. Arsenionak van egy barátja, aki állítja, hogy Arsenio biztosan nem lehetett. Minden jel arra mutatott, hogy a rablást Arsenio csinálta. A barát kitart amellett, hogy ilyet Arsenio nem csinál! Ezt a történetet szoktuk a hit példába tenni, hogy mutassuk meg, hogy ez a barát hogyan hitt a barátjában. Annak ellenére, hogy minden körülmény a barát ellen szólt, tehát úgy látszott, hogy Arsenio a tolvaj. Az a hit, amivel a barát kiállt Arsenio mellett. Nekünk is így kell kiállni Krisztus mellett.
A másik példa: a hegyekben történt meg, egy óriási hóvihar kerekedett, ahol a csapatból egy lány eltűnt a hóförgetegben. Együtt keresik, de a vihar nagyon-nagyon erős, majd 3-4 ember kivételével mindenki berohan a menedékházba, végül csak egyedül a lány vőlegénye keresi őt tovább. Reménytelen az őrült viharban megtalálnia és mégis keresi, majd megtalálja. Elvonszolja a menedékházba, ahol mindenki nagyon megörül, hogy megtalálta a menyasszonyát. Milyen nagyon szereti a menyasszonyát ez a fiú, hogy az életét is kockáztatta érte. Arról beszélnek a menedékházban a barátok, hogy mekkora áldozatot tett a lány megmentéséért, csak érte. Úgy kell elmondani, hogy bennünk felmerüljön, hogy mindezt Jézus Krisztus tette, ugyancsak értem, csak egyedül értem is megtette volna! Ezen a ponton mutatja meg azokat az imádságos palankákat a rektor, amiket a világ különböző részeiből, az országból küldtek és természetesen imádkoznak is azért a Cursilloért, a résztvevőkért. Ausztráliából is kaptam egy palankát, amikor eljöttem – csak nem tudtam kinyomtatni -, hogy most ők értünk imádkoznak, sokan. Ma viszont mi imádkozzunk azért a női Cursilloért, amely Palma de Mallorcán ezen a hétvégén van. A rektornak elmondtam, hogy ma itt Budapesten imádkozunk értük, ők pedig ott értünk. Miután a rektor megmutatta a palankákat, az összes palankát kint hagyja az asztalon egészen vasárnap estig, hogy a cursillisták olvassák el, hogy kik imádkoznak értük. Van, aki el is visz belőlük. Ezek a közösségi palankák.
Azt mondom, hogy a palankának nem kell személyesnek lenniük. Mi, ha közösségben élünk, szeretetben, akkor nem lehetnek különbségek. Ha úgy történik, hogy valaki személyes palankát kap, és van olyan, aki nem kap, az nem veszi ki jól magát. A munkatársak nem kapnak palankát.
Dél-Amerikában van olyan gyakorlat, hogy külön küldenek a rektornak, külön a munkatársaknak és külön a résztvevőknek. Egyszer jött egy, amit hozzám címeztek és eltűnt, nem tudom, hogy mi történt vele, de én örültem neki. Mi úgy csináljuk, hogy a személyes levelet a többi közé tesszük. Például: tegnap és tegnapelőtt többet is kaptam, de nem hoztam el, mert nincs nyomtatóm, hogy kinyomtathattam volna. Akkor ide tehettem volna az asztalra. Ausztráliából is írtak nekünk.
Amikor befejeződik a beszéd és a rektori kiegészítés, mindannyian elmegyünk a kápolnába, ezt az eseményt a rektor vezeti. Mindannyian hálát adunk a kápolnában.