RÉGIÓS HÍREK ÖSSZES CIKKE
Országos Ultreya a NEK jegyében a Szent István Bazilikában 
Te kiért törnéd meg a kenyeredet?
„Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét” mottóval, nagyon hosszú felkészülési idő után újra együtt lehettünk a Cursillo Mozgalom országos rendezvényén az ultreyán. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programsorozat ezen eseményét a Szent István Bazilikában ünnepelhettük meg, 2021 szeptember 11-én. Összesen hétszáz regisztrált cursillista volt jelen az ország minden egyházmegyéjéből, sőt Horvátországból, Ukrajnából, és az Egyesült Királyságból is érkeztek vendégek.A Debrecen –Nyíregyházi Egyházmegye cursillós papjait Linzenbold József atya, és Juhász Imre atya képviselték.
Székely János püspök: Van mindebben valami nagy aránytalanság, hangsúlytévesztés - Fedezzük fel a szentmise-nélküliség fájdalmas napjaiban, hogy Krisztus sok más módon is jelen van: a felebarátban, a Szentírás szavaiban, akkor, ha ketten-hárman összejövünk az ő nevében, a szegényben, a szenvedőben, akin segítünk.
Először is idős, beteg, bajban levő embertársainkhoz szeretnék szólni. Nagy szeretettel gondolunk rájuk, együttérzünk velük, imádkozunk értük. Igyekszünk mindent megtenni az egészségük megóvása érdekében.
A második gondolatom az orvosoké, ápolóké. Hálásan köszönjük az ő bátor helytállásukat, szolgálatukat! Kívánunk nekik sok erőt, türelmet, kitartást ebben az embert próbáló helyzetben.
Szeretnék ezután reflektálni a járványra és az emberiség erre való reakciójára.
30 éves a Cursillo Magyarországon - találkozunk 2020 október 13-án 10:30-kor ÚjpestenSzeretettel hívunk és várunk 2020 október 13-án erre az örömteli lelki napra, amikor az Esztergom - Budapesti Főegyházmegyében 30 éve elindult Cursillo lelkiségi mozgalmat, a benne élőket ünnepeljük.
A lelki nap 2020 október 13-án vasárnap 10:30-kor keződik az Újpesti Egek Királynéja Főplébánián (Szent István tér 21, Újpest Központ metró megállótól 5 perc séta).
Témánk: Az apostoli hűség.
Mottó: „Odaadással szolgáljatok, mert az Úrnak teszitek, nem embereknek!” Ef 6,7
Cursillo 30 éves jubileumi ultreya meghívó
Kedves Cursillista Testvérünk!
Nagy mérföldkőhöz érkeztünk, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyébe 30 évvel ezelőtt érkezett a Cursillo Mozgalom, ezt fogjuk ünnepelni 2019 októberében, egy 3-szor egy napos ultreya sorozattal. Szeretettel várunk ennek a jeles jubileumnak a közös megünneplésére!
Időpont: 2019. október 11-e (péntek), 12-e (szombat) és 13-a (vasárnap) 10:30 – 19:00
Helyszín: Újpesti Egek Királynéja Római Katolikus Plébánia 1041 Budapest, Szent István tér 21.
Mindhárom nap programja hasonlóan épül fel, minden nap lesz papi tanítás, civil tanúságtételek, kiscsoportos beszélgetések, az ünnepet pedig a 18 órakor kezdődő hálaadó szentmisével zárjuk.
Március 29-én ultreya a Külső – Ferencvárosi Szent Kereszt templomban„Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.” 1Jn 4,21
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit március 29-én az esti 6 órás szentmise után a Külső- Ferencvárosi Plébánia hittantermébe ULTREYÁRA! (Cím: 1098 Bp. Üllői út 145.)
Kiscsoport, papi tanítás, tanúságtétel. A téma, az apostoli tett!
Hívunk és várunk Pomázon, március 23-án a lelki napon!„én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben!” Jób 19.27
A lelki napon találkozásokat, felismeréseket, szeretetben mélyülést remélve Krisztust keressük megtörtségünkben, kapcsolatainkban, s mindenben, mert Ő mindenben jelen van.
2019-ben folytatódnak a régiós ultreyák a Szent Kereszt plébánián, várunk havonta, utolsó péntekenKedves Barátaink!
Folytatjuk a Külső – Ferencvárosi Szent Kereszt Templomban (1098 Bp. Üllői út 145.) tavaly elkezdett ultreya sorozatunkat. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, minden hónap utólsó péntekén 6 órától.
Kiscsoport, Józsi atya tanítása, civil tanúságtétel, agapé. Gyertek, találkozzunk, beszélgessünk a képességeinkről, amelyek alkalmassá tesznek bennünket a küldetésünk betöltésére!
Meghívó ultreyára november 17-én Dunakeszire
Kedves Cursillista Testvérek!
A Boldog Emília Roma Kulturális és Hagyományőrző Egyesület szeretettel hív minden cursillista testvért 2018. november 17-én szombaton 10:00-17:30 óráig régiós ultreyára!
Kassai téri cursillós találkozók 2019 tavaszától
A Kassai téri cursillósok által szervezett találkozókat 2019 tavaszától a következő keddi időpontokban tartjuk:
március 5 és 19.
április 2 és 16.
május 7 és 21.
június 4.
A találkozók helyszíne a Szentlélek Plébánia Közösségi Háza (XIV. Kassai tér), kezdés este 5 órakor.
Földes Mária
Októberben új tagokat választunk a Boldog Özséb Titkárságba
Kedves Cursillós Barátaim!
2018 őszén lejár egyházmegyénkben a Boldog Özséb Titkárság tagjainak mandátuma, ezért ez év októberében választást tartunk.
A választás első lépése a jelöltállítás.
Külön várjuk a jelölést a világi elnök személyére, és külön a titkárság tagjaira.
Kassai téri cursillós találkozók 2018 első félévében
A Kassai téri cursillósok által szervezett találkozókat 2018 első felében a következő időpontokban tartjuk:
január 15., január 29.
február 12., február 26.
március 12., március 26.
április 9., április 23.
május 7., május 28.
A találkozók helyszíne a Szentlélek Plébánia Közösségi Háza (XIV. Kassai tér), kezdés este 6 órakor. A program általában 8 óráig tart.
Földes Mária
Magyar Szentek templomában ultreya május 6-án
Május 6-án, szombaton a Cursillo ötödik világtalálkozóján sok ezer zarándok jelenlétében felajánlották a mozgalmat Szűz Máriának Fatimában.
A találkozóval egy időben a budapesti Magyar Szentek templomában együtt ünnepelt a cursillósok egy csoportja, akik szentségimádásban csatlakoztak a felajánló imához.
Előzetes - Meghívó régiós ultreyáraKedves Társaink!
Szeretettel hívunk BUDAPESTI RÉGIÓS ULTREYÁRA május 6-án du. 15 órától, a Magyar Szentek Templomába!
(1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 1.)
Tűz és fény - dicsőítő szentségimádás január 23-án 
A dicsőítő és közbenjáró alkalom a Cor et Lumen közösség vezetésével a Külső-ferencvárosi Szent Kereszt-plébánia cursillósai meghívására, akik mindenkit szeretettel várnak erre a "rendhagyó ultreyára".
Ultreya az észak-budai régióban 
A széphalmi Jézus Szíve-templomban a következő régiós ultreya november 12-én lesz, amely a szokásos módon délután 15 órától kezdődik. Az utlreya vendége Jánosa Domokos atya. Elmélkedés, tanúságtételek, kiscsoportos beszélgetés és szentségimádás. Az ultreya a 18.00 órakor kezdődő szentmisével ér véget. Szeretettel várunk mindenkit!
Marosiné Andi
Kassai téri cursillós találkozók 2016 második félévében
A Kassai téri cursillósok által szervezett találkozókat 2016. 2. félévében a következő időpontokban tartjuk:
szeptember 12. és 26.
október 10. és 24.
november 7. és 21.
december 5. és 19.
A találkozók helyszíne a Szentlélek Plébánia Közösségi Háza (XIV. Kassai tér), kezdés este 6 órakor. A program általában 8 óráig tart.
Földes Mária
Ultreya az Észak-budai régióban
A széphalmi Jézus Szíve-templomban a következő régiós ultreya április 30-án lesz, amely a szokásos módon délután 15 órától kezdődik. Az utlreya vendége Kövesdy Zsolt atya. Elmélkedés, tanúságtételek, kiscsoportos beszélgetés és szentségimádás. Az ultreya a 18.00 órakor kezdődő szentmisével ér véget. Szeretettel várunk mindenkit!
Marosiné Andi
Kassai téri cursillós találkozók 2016 első félévében
A Kassai téri cursillósok által szervezett találkozókat 2016. 1. félévében a következő időpontokban tartjuk:
január 18.
február 1., 15., 29.
március 14.
április 4. és 18.
május 2., 23.
A találkozók helyszíne a Szentlélek Plébánia Közösségi Háza (XIV. Kassai tér), este 6 órakor. A program általában 8 óráig tart.
Földes Mária
LELKI DÉLUTÁN és RÉGIÓS ULTREYA DÉL-PESTEN
Március 19-én szombaton nagyböjti lelki napra és régiós ultreyára hívunk. Nagyhét közeledtével a töltekezés, felkészülés időszakát éljük. Készüljünk együtt húsvét titkára: egymás megismerésével, lelki beszélgetésekkel, értékes tanúságtétekkel. A gyermekeket a hittanteremben húsvéti kézműves foglalkozásra várjuk. Részletek a meghívón.
Cursillós találkozók a Kelet-pesti régióban 
A találkozók idén ősztől csütörtök esténként lesznek:
október 22., november 5., november 5., november 19., december 3., december 17.
Kezdés este 6 órakor.
Helyszín: Rákosszentmihály, Szent Mihály-plébánia, XVI. Templom tér 3.
Maróti Lászlóné Gabi
Kassai téri cursillós találkozók 2015 2. félévében
A Kassai téri cursillósok által szervezett találkozókat 2015. 2. félévében a következő időpontokban tartjuk:
szeptember 14 és 28.
október 12 és 26.
november 9 és 23.
december 7 és 21.
A találkozók helyszíne a Szentlélek Plébánia Közösségi Háza (XIV. Kassai tér), este 6 órakor. A program általában 8 óráig tart.
Földes Mária
Meghívó Pomázra
Szeretettel hívlak Benneteket október 17-én szombat estére, a pomázi Plébániatemplomba, a 18.00-kor kezdődő gitáros misére és azt követően a kb. 21.00 óráiig tartó, Erdődi Feri atya elmélkedéseivel, közbenjáró imával, dicsőítéssel ötvözött énekes imaestre!
De colores
Gyuri
Ultreya Széphalmon október 17-én
Szeretettel hívunk és várunk következő ULTREYÁNKRA 2015. október 17-én 15 órakor, a széphalmi Jézus Szíve-templomba. (1028 Budapest, Kossuth Lajos utca 13.)
Vendégünk lesz Gyetván Gábor atya. Az ultreya témája az utócursillo évéhez kapcsolódik: Hogyan és miben számít ránk Krisztus?
Tanúságtételek, szentségimádás, gyónási lehetőség, kiscsoportos beszélgetések, szentmise
A találkozó végén szerény agapé lesz, ha tudsz, hozzál sütit!
Marosiné Váradi Andrea
(Észak-budai régió)
Kassai téri cursillós találkozók - 2015. I. félév
A Kassai téri cursillósok által szervezett hétfő esti találkozókat 2015. I. félévében a következő időpontokban tartjuk:
január 12. és 26.
február 9. és 23.
március 9. és 23. (30-án, a nagyhét hétfőjén a szokásos cursillós keresztúton veszünk részt)
április 13. és 27.
május 18.
június 1.
A találkozók helyszíne a Szentlélek Plébánia Közösségi Háza (XIV. Kassai tér), este 6 órakor. A program általában 8 óráig tart.
Földes Mária
Májusi ultreya - észak-budai régió
Kedves Cursillós Társam!
2015. május 9-én, szombaton 16 órától hívunk és várunk régiós ultreyánkra a Széphalmi Jézus Szíve-plébániatemplomba. (1028 Budapest, Kossuth L. u. 13.)
Marton Zsolt gödi plébános atya lelki programja után két tanúságtevőt is hallhattok majd. Szentségimádásban találkozhatunk Jézussal, és kiscsoportos megbeszélésen megoszthatjuk egymással gondolatainkat.
Nagy szeretettel és lelkesedéssel várunk!
De Colores!
Marosiné Váradi Andrea
régiófelelős
Ultreya Rákosszentmihályon
Szeretettel hívunk és várunk Benneteket április 25-én, szombaton délután 3 órára a közösségi ház nagytermébe ultreyára.
Hivatás vasárnapra Babos Áron cursillista kispap jön hozzánk, akit sokan ismerünk a cursillóink munkatársaként is.
Az ultreya után 6 órakor szentmise lesz, ahol Áron a hivatásáról tesz tanúságot.
Címünk: 1161 Bp., Templom tér 3.
Megközelítés: Örs vezér térről 31-es busszal a Rákóczi u. megállóig, majd a leszállás oldalán a Rákóczi utcában haladva hamarosan megpillantod baloldalon a templom tornyát, amely mellett áll a közösségi ház.
Maróti Gabi
Kassai téri cursillós találkozók - 2014. II. félévA Kassai téri cursillósok által szervezett hétfő esti találkozókat következő időpontokban tartjuk:
szeptember 22.
október 6 és 20.
november 3 és 17.
december 1 és 15.
A találkozók helyszíne a Szentlélek Plébánia Közösségi Háza (XIV. Kassai tér), este 6 órakor. A program általában 8 óráig tart.
Földes Mária
Decemberi ultreya - Észak-budai régió
Kedves Cursillós Társam!
2014. december 6-án délután 16 órától hívunk és várunk régiós ULTREYÁNKRA a Széphalmi Jézus Szíve plébánia templomba. (1028 Budapest, Kossuth L. u. 13.)
Támogassuk és lelkesítsük egymást, mert Krisztus számít ránk!
Az ultreya témája:
Imaélet és küldetés, imaéletünk felfrissítése, megújítása az adventi időben.
Nagy örömünkre Székely János püspök atya elfogadta a meghívásunkat. Az Ő lelki programja után, két tanúságtevőt is hallhattok majd. Szentségimádásban találkozhatunk Jézussal, és kiscsoportos megbeszélésen megoszthatjuk egymással gondolatainkat.
Az ultreyán találkozhattok frissen végzett cursillistákal, mert ez egyben a 87. női cursillo első ultreyája is.
Nagy szeretettel és lelkesedéssel várunk! De Colores!
Marosiné Váradi Andrea
régiófelelős
Belvárosi régió találkozóiA Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánián belüli régészeti munkák miatt újabb értesítésig (várhatóan az év végéig) a 2. és 4. heti találkozók a Bp., V. Váci utcai Angolkisasszonyok templomban lesznek.
Találkozás 18.00 órakor.
De Colores
Rébay Lajos
Ultreya PomázonDrága Társaim, Barátaim!
Szeretettel hívlak Benneteket július 4-én péntek este, 18.00 órától Pomázra a plébániatemplomba misére, a misét követően 19 órától gitáros dicsőítésre, majd a plébánia pincehelyiségébe, jó idő esetén a plébániakertbe, agapéra, beszélgetésre, együttlétre!
A misét Erdődi Feri atya mutatja be. A Szentségimádással egybekötött énekes dicsőítés közben tervezünk tanítást, és ha sikerül, egy-két tanúságtételt, sőt, talán közbenjáró imát is.
Mindenki örömmel várunk, családostul, amikortól-amikorig, igen késő estéig bezárólag!
Mivel az agapé szervezéséhez jó lenne tudni kb. hány főre számoljunk, kérlek, jelezzétek, ha el tudtok jönni!
De colores
Bozi Gyuri (bozi.gyorgy@interware.hu)
Cursillós mise EsztergombanSok szeretettel meghívunk 2014. május 27-én (kedd) 17.00 órai kezdettel cursillós misére és házasságkötésre (Esztergom, Simor János u. 126).
A szentmisét Székely János püspök úr celebrálja.
Ultreya Esztergomban2014. április 24-én 17 órai kezdettel Esztergomban a Ferences templomban (2500 Esztergom, Bottyán János utca 10.) cursillós találkozó lesz.
Az ultreya szentmisével kezdődik, amelyet Székely János püspök atya celebrál. A program tanúságtételekkel, kiscsoportos beszélgetésekkel folytatódik, zárásul egy kis agapé lesz.
Sok szeretettel várnak az esztergomi testvérek!
Pest-belvárosi régiós találkozók 2014.A Pest-belvárosi régiós találkozók 2014. évi programja az Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítás személyes életünkre szóló feldolgozása.
Találkozók: minden hónap második és negyedik csütörtökén, az esti 6 órás mise után.
Plébániai lelkinap2014. március 8-án lelkinap lesz Rákosszentmihályon, a plébánia közösségi házában. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket!
Észak-budai régiós ultreya
2014. február 22-én, szombaton 15.00 órától a széphalmi Jézus Szíve plébániatemplomban (II. Kossuth L. u. 13.) ultreyát tartunk.
Program: tanúságtételek, Szűcs Balázs atya beszéde, agapé, kiscsoportos beszélgetések, végül 19 órakor szentmise.
Szeretettel várnak:
a régiós cursillisták és a szervező Marosiné Váradi Andrea (marosineandi@gmail.com)
Kassai téri cursillós találkozások időpontjai 2014-benTerveink szerint folytatjuk az ősszel elkezdett, a Szentírás adott szakaszain elmélkedő, személyes megosztást is jelentő közös estéinket.
A hétfő esténként 6 órakor kezdődő találkozások a plébánia közösségi házában zajlanak és legfeljebb két órát tartanak. (Kassai tér, a templom mellett.)
Észak-budai régiós ultreyaKedves cursillós Társam!
Együtt kezdtük el a HIT évét, most együtt is szeretnénk lezárni!
Régiós ultreya 2013. október 26-án, szombaton délután 15 órakor a széphalmi Jézus Szíve-plébániatemplomban.
Régiós ultreyák 2013 második félévébenMeghívók a budapesti régiók (belvárosi, kelet-pesti, zuglói és észak-budai) őszi-téli alkalmaira
Részletes tájékoztatók: helyszínek, időpontok, programok
Kelet pesti régiós ultreyaBudapest-Rákosszentmihály, Szent Mihály plébánia február 4-én, este 7 órakor, Tóth Zoltán atyával.
Maróti Lászlóné Gabi maroti.gabi@gmail.com
+36-30-338-4248
Az Észak-Budai régió programjaMinden hónap utolsó szombatján, az esti 1/2 7-es szentmise után, a Budapest-Széphalom Jézus Szíve plébánia templomban cursillós találkozóra várnak minden érdeklődőt, a régió munkatársai.
Bel-Pesti régió programjaAmint már hírül adtuk, januárban új Cursillós közösségi találkozó indult Herpy Gyuri atyánál, a Belvárosi Főplébánián!
PLÉBÁNIAI LELKI-NAP NOVEMBER 28-ÁNEz a nap Adventi előkészület lesz, hogy a közénk érkező Krisztust tiszta és nyitott szívvel várjuk, és Megváltónk születésének titkát még jobban megértsük és megéljük.
Kassai téri cursillós találkozók 2017 második félévében 
A Kassai téri cursillósok által szervezett találkozókat 2017 második felében a következő időpontokban tartjuk:
szeptember 18., október 2 és 16., november 13 és 27., december 11 és 18.
A találkozók helyszíne a Szentlélek Plébánia Közösségi Háza (XIV. Kassai tér), kezdés este 6 órakor. A program általában 8 óráig tart.
Földes Mária