DE COLORES!
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Cursillo Mozgalom
Boldog Özséb Titkárságának oldala

HÍREK ÖSSZES CIKKE

GECC - 4 évig a Magyarországi Cursillo Mozgalom felelős az Európai Cursillo Mozgalom szolgálatáért
Kedves Cursillista Testvérek, Barátaink!
Megrendültség, öröm, lelkesedés, elkötelezettség, tenni akarás van a szívemben. Mint sokan tudjátok, pénteken délután kezdődött a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az Európai Cursillo Vezetőségének (GECC) találkozója. Köszönöm mindannyiotoknak, akik részt vettetek a nemzetközi ultreyán, illetve imáitokkal kísértetek minket. Alig két hónapunk volt a szervezésre. Minden pillanatban éreztem a Lélek jelenlétét, a szeretetteli szervezés minden nehézségében a támogatását. Hálát adok az Úrnak, hogy minden eltervezett program megvalósult, találtunk szállást, étkező helyeket, méltó helyszínt, segítőkész embereket… stb.
Köszönöm azt is, hogy meghallottátok a kérésemet: de jó lenne házisüteményekkel, gyönyörű virágdísszel, gitáros énekkel kényeztetni vendégeinket, mindezt megvalósítottuk pénteken. Székely János püspök atya tanítása, a tanúságtevők mély megosztása volt az alapja a kiscsoportos beszélgetésnek. Sokan vállalták az utazás fáradtságát is, az Egri, Kaposvári, Váci egyházmegyékből is többen érkeztek. Köszönet mindezekért!
Még pénteken elutaztunk Esztergomba, ahol folytatódott az európai országok vezetőinek találkozója. Anglia, Ausztria, Csehország, Hollandia, Horvátország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Ukrajna cursillós vezetősége, atyái voltak jelen ezen a találkozón. Magyarországot Szűcs Imre atya operatív lelkivezető, Csibi Tamás nemzetközi koordinátor és Várdai Judit világi elnök képviseltük. Kántor Zsuzsi, Saly Miki, Szlezák Zsófi tevékenyen segítettek a vendégek kiszolgálásában. Szombaton reggel Imre atya által celebrált misével hangolódtunk az Isteni üzenetre, majd áttekintettük, mi is történt az elmúlt 6 évben, hogyan éltük át, mit tanultunk a Covid elzártságában, hogyan építjük újjá a cursillós közösségeinket.
Szombat délután nagyon mély, megrendítő Szentségimádást állított össze a GECC spanyol vezetősége. Számomra a legerősebb üzenet az egységért, a közösségért, a közösség békéjéért való imádság volt. Tudtuk mindnyájan, hogy ezt követi a GECC új vezetőségének megválasztása. Azért imádkoztam, hogy csak akkor válasszanak meg minket, ha Jézus tud használni az egységért való munkában.
Manuel atya spanyolul adta át életem második cursillós keresztjét: Krisztus számít rád! Én is számítok Krisztusra! zengett a szívemben.
Szombat este, egyhangú szavazással megkaptuk a felhatalmazást, 4 évig a Magyarországi Cursillo Mozgalom felelős az Európai Cursillo Mozgalom szolgálatáért.
Kedves Barátaim! Imádkozzatok, kérlek, a GECC magyar vezetőiért, a hozzánk tartozó afrikai és európai országok cursillós közösségeiért!
De colores, Várdai Judit
Nemzetközi ultreya 2023 március 17-én 16 órától Budapesten
Kedves Cursillista Testvérek!

Az a megtiszteltetés ért minket, hogy az Európai Cursillo Vezetősége (GECC) Magyarországon tartja megbeszélését. A spanyol, cseh, horvát, ír, osztrák, olasz, holland, portugál, ukrán cursillós titkárságok jönnek, mintegy 30-n jelezték részvételüket. Az utolsó találkozó még a pandémia elött volt, nagy várakozással érkeznek. Ezen a megbeszélésen választja meg a GECC az elkövetkező 4 évre az európai régiót vezető országot.

A találkozó Esztergomban lesz, de elötte ultreyát szervezünk a magyar cursillista testvérek részvételével.
Nagy szeretettel hívunk, várunk titeket, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre 2023. 03.17-n 16 órára, Budapesten a VIII. kerületben a Práter utca 50 /A-ba, az Európai Cursillós Vezetőség találkozójára.
Az ultreyán tanít és a szentmisét celebrálja Székely János püspök atya.

Mind az ultreyán, mind a megbeszélés 2 napján jó lenne saját készítésű süteményekkel kényeztetni vendégeinket.
Kérjük, ha van módod sütemény készítésre, azt is hozd magaddal az ultreyára.

Élő, szeretetteljes közösség a magyar cursillista közösség. Örüljünk együtt vendégeinknek, vendégeinkkel.

Szeretettel várunk, de colores, az Állandó Tanács nevében: Várdai Judit
Január 15-én vasárnap 11 órakor Erdő Péter bíboros atya szabadtéri szentmisét mutat be Árpádházi Szent Margit tiszteletére
Kedves Cursillista Testvérek!

2023. január 15-én vasárnap 11 órakor Erdő Péter bíboros atya
szabadtéri szentmisét mutat be a margitszigeti domonkos kolostor
romjainál lévő szabadtéri oltárnál,
Árpádházi Szent Margit tiszteletére.

Gyertek, köszöntsük együtt védőszentünket!
Találkozás a szentmise kezdete előtt a cursillós zászlónál.
Imádkozzunk együtt a békéért védőszentünkhöz!

Szentmise után a Szent Mihály kápolnánál „forró védőitalt” osztunk.
Ha tudsz hozz magaddal egy színes cserebögrét,
amiben cursillós testvéred kapja a forró italt!

Szeretettel:

Csákóy Gyuszi
De Colores!
GONDOLATOK A CURSILLÓM UTÁN…
Hogyan jöttem a Cursillora?
Szomjazva, mint aki bolyong egy sivatagban a forrásvizet keresve. Sejtettem, hogy jó lesz, de ez több volt mint jó…..
Imára hívunk 2022 május 13-án 20 órától Ukrajnai Cursillóért
Tervezett program:
Börtön cursillósok dicsőitő énekei,
Fájdalmas rózsafüzér 5 különböző országból, 5 különböző nyelven
Keresztút a Tabánban – a tétényi cursillósok szervezésében, 2022. március 18.
Péntek délután, március, nagyböjt. Egy maroknyi kis csapat – köztük én is – járja a tabáni domboldalon Jézus keresztútját – fáklyákkal kijelölt stációkon keresztül, énekelve, letérdelve, imádkozva, kutyasétáltatók és testépítők között. Alattunk a város zaja, villamos és mentő hangja, okostelefonok csöngése és gyermekek zsivalya és játéka, köztük haladva elhangzik a Szentírásból egy mondat: Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma, mindörökké.
Ünnepi gyertyás körmenetben kísértük az Oltáriszentséget szombaton a NEK-en a Kossuth térről a Hősök terére
Erdő Péter bíboros a Kossuth téri szentmisén: Elmondjuk a világnak Krisztus jelenlétének csodáját
Orszagos ultreya - NEK
Kedves Cursillista Testvérek!
Tegnap elkezdődött a NEK ünnepi hete, aminek záró napjain együtt köszöntjük az Urat. Néhány hasznos tudnivalót szeretnék megosztani Veletek:
Szeptember 11-én szombaton 11 órától kezdődik az ultreya résztvevőinek fogadása a Szent István Bazilikában.
Regisztrált cursillisták: itt kapjátok meg kinyomtatva a jegyeket a szombati, illetve vasárnapi szentmisére.

Aki saját email címmel regisztrált az NEK honlapján, ő a hét folyamán maga is megkapja a jegyét, mégis kérem, hogy mindenképpen jelentkezzetek majd a regisztráló asztaloknál.

12 órakor kezdődik az ultreya. Természetesen azokat a cursillistákat is várjuk nagy szeretettel, akik sem a NEK honlapján, sem a cursillós jelentkezési lapon nem jelentkeztek. Velük sajnos nem egy szektorban töltjük a szentmisét, illetve a regisztráltak számára rendelt ételcsomagot nem tudjuk biztosítani.

15 órakor az ételcsomagok kiosztása után együtt megyünk a Kossuth térre. A szektorbeosztást legkésőbb az ultreyán közöljük. (Még mi sem kaptunk róla végleges információt.) Az ételcsomagokat 1000 Ft-ért szereztük be, a lehetőségetekhez mérten kivonulásnál kérjük a hozzájárulásotokat. Mosdó használatra lesz lehetőség a Bazilikában, de minden szektorban is lesznek mobilwc-k.

Többen vagytok, akik a családtagok nevében is regisztráltatok, és ők nem jönnek az ultreyára. Kérlek, legkésőbb kedd estig válasz emailen írd meg a nevüket, 8 jegyű kódjukat, hogy a megérkezett jegyeket továbbítani tudjam részedre. Ha kedvezményes vonatjegy vásárlásához szükséges a jegyed, akkor is a fenti adatokat írd meg, kérlek (magyarcursillo@gmail.com).

Szeretettel várva a találkozást, dc, Várdai Judit
Szeptember 5-én Budapesten kezdetét veszi a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
Kedves Cursillista Testvérek!
Néhány hét és valósággá válik, amire hosszú ideje készülünk.
Imáink meghallgatásra találtattak, és szeptember 5-én Budapesten kezdetét veszi a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.
Jól lehet, hosszú volt a felkészülési idő, de örülök, hogy lelkesedésetek parazsa nem került hamu alá.
Örömmel hallgattam ma a Kossuth rádió délelőtti adásában dr. Erdő Péter bíboros, érsek atya beszámolóját, hogy mi minden vár azokra, akik regisztráltak a kongresszus programjaira. Olyan tűzzel beszélt, hogy aki hallgatta, legszívesebben már ott lenne. Ezzel a lelkesedéssel küldöm nektek szeretettel az augusztusi hírlevelet (a Dokumentumtárban megtalálható), ami kicsit visszatekintő a mögöttünk lévő eseményekre, és egyúttal iránymutatást is ad az előttünk álló eseményekhez. Kiegészítésképpen sok gyakorlati információt is találtok benne a NEK-kel kapcsolatosan. Forgassátok buzgón, figyelmesen, és aki még nem regisztrált, tegye meg!
De colores,
Szűcs Imre atya
operatív lelkivezető
Országos Ultreya - 2021 szeptember 11
Kedves Cursillista Testvérek!
2020. a lemondások éve volt. Reméljük 2021. jobban alakul a cursillós közösségeinkben is. Terveink szerint júniusban az Esztergom – Budapest egyházmegyében 2 férfi és 1 női, illetve a Kaposvári egyházmegyében 1 női cursillo megtartásával újra indulnak a programok. Hosszan, hol nagy lelkesedéssel, hol elkeseredéssel, bizonytalansággal, most ismét a várakozás örömével készültek a munkatársi közösségek. Imáinkkal, palancakkal (magyarcursillo@gmail.com) kísérjük őket! Még néhány hely mindegyik cursillón van, apostolkodjatok, sokaknak van szükségük lelki feltöltődésre.

Tavaly a GECC Cursillós Európa Titkárságtól felkérést kaptunk, hogy 2021. szeptember 11-én Európai Ultreyát szervezzünk. Sajnos az idő még mindig nem alkalmas erre, a pandémia miatt nagyon alacsony a külföldi résztvevők száma. Így az Európai Ultreyát tovább halasztjuk, de továbbra is mi maradunk a szervezői a találkozónak. Mellékletben megtaláljátok Alvaro Martinez, a GECC vezetőjének magyar nyelvű levelét, amiben köszönetét fejezi kitartásunkért, elkötelezettségünkért.

2021. szeptember 11-én Országos Ultreyát szervezünk. Ünnepeljük együtt az Eucharisztiát! A tervezett program: szombaton 12 órától Ultreya a Szent István Bazilikában, majd közösen részt veszünk a Kossuth téri szentmisén, fáklyás felvonuláson. Mint sokan tudjátok, vasárnap Ferenc pápa szentmisét celebrál a Hősök terén, oda is együtt megy cursillós közösségünk. Aki korábban regisztrált már a NEK felületén, annak aktualizálnia kell a programokra tett jelentkezését. A cursillós csoport kódja: IEC-UJZY . Természetesen mi is szeretnénk tudni, hogy hányan leszünk az Országos Ultreyán, ezért
kérünk, hogy mihamarabb töltsd ki az Országos Ultreya jelentkezési lapját.

A regisztráció linkje:
https://forms.gle/t7TaszUiMdQFsZUh8
Imában hordozzuk egymást!
De colores,
Várdai Judit
Húsvét
Dsida Jenő: Húsvétvárás

Húsvét, húsvét! a kábult emberek
harsogva mennek templomi zászlókkal
tüzes-piros nagyszombat alkonyán.
Templomokból kibúg az orgona.
a világ ujjong, kongnak a harangok
és körmenetre siet az anyám.

Szobám sötétedik, nehéz szívem
s azt gondolom: be jó is lenne már,
ha nem gunnyadnék többé pörlekedve,
szívemnek sánta lába meggyógyulna
s tüzes-piros nagyszombat alkonyán
mehetnék egyszer én is körmenetre.

Sok éve egyszer mentem az utcákon.
Szememből lassan könny hullott az útra,
könnycsepp és bánat, hervadás, halál -
Sok esztendős könnyek száraz nyomában
az életrekelt nagyszombati Krisztus
kicsi szobámba vajon eltalál?

Benyit az ajtón, fénylő lesz az arca,
lelkem fala sugárzón hirdeti,
hogy megbékéltünk, nincsen haragunk.
Künt körmenet lesz, kongnak a harangok,
de mi Krisztussal, a drága Krisztussal
nagyszombat este ketten maradunk.

Hordozzuk egymást, betegeinket imádságainkban, Krisztus feltámadott!!! de colores, Várdai Judit

Kálmán Józsi atya húsvéti gondolataival fogadjátok szeretettel a De colores újságot:
http://www.bpcursillo.hu/data/ujsag/2021_1.pdf
Színes kommunikáció az éterben – Megtartotta éves értekezletét a hazai Cursillo
A Magyarországi Cursillo Állandó Tanácsa minden évben összehívja az egyházmegyék képviselőit, a Nemzeti Titkárságot. Idén február 20-án a járványhelyzetnek megfelelően online találkoztak a hazai cursillós közösségek lelki- és világi vezetői, munkatársai.
Hálaadó szentmise Beöthy Tamás atyáért
Kedves Cursillós Barátaim!

Az Esztergom-Budapesti főegyházmegyei Cursillo Mozgalom egykori vezetője, Beöthy Tamás jezsuita atya 2015. február 11-én halt meg. Rá emlékezünk és hálával köszönjük meg az Úrnak a tőle kapott értékes tanításokat. Mélyen értette a cursillot és csodálatos módon tudta ezt átadni. Szellemi nagysága, elkötelezett hite, lelkesedése és szerető figyelmessége mindannyiunkat megérintett.

Tamás atyáért hálaadó szentmise lesz 2021. február 26-án (péntek) 18 órakor a Haller téri Páli Szent Vince templomban. (Budapest IX., Haller utca 19-21.)
A szentmise előtt 17.15-kor keresztutat járunk, erre is szeretettel hívunk.

De colores:

Juhász Karcsi
Imádkozzunk otthonainkban Szent Margit közbenjárásáért a Magyarországi cursillistákért jan. 18-án
2020 január 18-án a Margitszigeten Árpádházi Szent Margit napján csatlakoztunk az Újlaki Sarlós Boldogasszony plébánia által szervezett Dr Erdő Péter bíboros atya által bemutatott szentmiséhez, mivel a Magyarországi Cursillo Mozgalom (MCM) védőszentje
Szent Margit lett.

2021 januárjában nagy bizonytalanság van abban, hogy milyen módon vagy egyáltalán milyen "nyilvánossági körben" és milyen helyszínen lehet ezt az ünnepi szentmisét megtartani, az ismert víruskorlátozások miatt. Sajnos a legvalószínűbb, hogy ha lesz is, azon személyesen résztvevőként csak a domonkos szerzetesek lesznek. Abban bízunk, hogy azért közvetítve lesz: egyrészt ahogy minden évben, a Mária Rádió által, másrészt remélhetőleg a Bonum TV-n keresztül. Bármi kedvező változás esetén az Újlaki Sarlós Boldogasszony plébánia értesít minket.
Amit 2021 január 18-án tehetünk: imádkozzunk otthonainkban Szent Margit közbenjárásáért a Magyarországi cursillistákért!
Közöttünk lakozott
Egyetlen keresztény ünnep sem hatolt oly mélyen az ember élményvilágába, mint a Karácsony. Ennek az ünnepnek az élménye: Isten igent mondott a világra. Nem idegen világba szállt le, hanem „tulajdonába jött”. Azt jelenti ez, hogy mi magunk, világunk, élményeink – a cursillós élményeink is –, mindaz, ami történik velünk, nem a mi tulajdonunk. Mindebben Isten működik.
Mire kötelez bennünket a Karácsony érzülete? Egyfelől: örömhír, másfelől: követésre szólít.Mindenekelőtt: örömhír! Egy angyal – vagyis maga Isten „közvetítő” alakjában – szólt hozzánk: „Nagy örömet hirdetek nektek.” Ez a karácsonyi üzenet első arca.
Palya János atya gondolatai (az újságban olvasható a folytatás és a többi tanúságtétel, híradás)
Ima a Szúzanyához - online rózsafüzér együtt
Ma, november 27-n és péntekenként 20 órakor közös ima a Szúzanyához.

meet.google.com/jdw-ooof-shk
http://meet.google.com/jdw-ooof-shk
Várjuk, hogy csatlakozz, hogy együtt kérjük a Szűzanya közbenjárását a járvány megszűnéséért, a betegek gyógyulásáért, személyes szándékainkért.
Kérlek tedd el ezt a linket, ez lesz a péntek esti rózsafüzérek online helyszíne.
De colores, Várdai Judit

Kattints kérlek a címre és a múködő linket megtalálod.
Meghívó Roma Holokauszt megemlékezésre - 2020 augusztus 23 Csobánka
Székely János atya keresztutat, szentnisét és előadást tart, cursillós testvéreink aktívan közreműködnek.
A részvételt kérjük jelezzétek Mokinak és Izának, hogy tudjanak készülni (70-6539901).
De colores!
Minden rosszban van valami jó! (Életem „megkoronázása”.)
Hogy mi a rossz? Nekem, a jónak hiánya. Az, hogy nem ölelhet meg Jézus a szentáldozásban, és hogy én sem ölelhetem szeretteimet személyesen, csak lélekben. Ez a személyes kapcsolat hiányzott és hiányzik nagyon. De ahol megjelenik a rossz, (jelen esetben a világjárvány), ott túlárad az Isteni kegyelem. Hogy nálam nálunk ez hogyan történt ezt szeretném megosztani Veletek.
Legyen meg a Te akaratod!
Hirtelen megváltozott életünk harmadik hetében ismerős fáradtságot éreztem: kora reggeltől késő estig szoros, kötött program, nem lehet kimenni, de itt ahol vagy barátkozzál és most egy kicsit felejtsd el a külvilági programjaidat! Te jó ég, ez egy végtelenített cursillónak ígérkezik,
Húsvét 6. vasárnapja
Húsvét 6. vasárnapjára a szentlecke, Péter apostol első levelének egy mondatát választottam remény és vigasz üzenetül:
Legyetek mindig készen arra, hogy mindenkinek válaszolni tudjatok, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek. (1Pét 3,15)
Önzővé válni…., vagy mit tenne Jézus?
Amikor kényelmes életünk alapjai megremegnek (vagy csak kisebb kényelmetlenség ér), önkéntelenül is az ösztönös önzés kezd működni.
Nemrég kaptam egy idézetet…. Olyan, mintha tegnap írták volna:
Megjelent a De colores újság húsvéti száma
Székely János püspök atya gondolatai erről a különleges készületről:
Rendkívüli Húsvét az idei. A járvány megállította a világot, életünk átgondolására hív. Miért élek? Honnan van ez a világ, merre tart, és benne mi az én létem célja, tartalma? A járvány szembesíti a mai, technikai fejlettségétől sokszor túlságosan is eltelt embert a törékenységével, sebezhetőségével.
Mégis, idén is Húsvétot ünneplünk. A Húsvét ugyanis a világ nagy alap-története, a hatalmas szimfónia alap dallama. Egy sokgyermekes édesapa ezt a nagyon egyszerű esti imát imádkozta minden nap a gyermekeivel:
„Létezik az Isten,
szeret az Isten,
közénk jött az Isten,
megbocsát az Isten,
hazavár az Isten!”
Március 25-én délben Miatyánkot imádkozzunk, csatlakozva a Szentatya kéréséhez

Kapcsolódjunk imában egymáshoz, alkossunk imaközösséget, csatlakozzunk a Szentatya kéréséhez! De colores, Várdai Judit

A Miatyánk-imádság közös elmondására szólította fel a világ keresztényeit az új koronavírus-fertőzés (Covid-19) teremtette helyzetben, időpontként március 25-én déli 12 órát jelölve meg Ferenc pápa a március 22-e vasárnap délben interneten sugárzott beszédében.
Árpádházi Szent Margit imája
"Uram Isten segíts! Mentsd meg ezt a hazát! Szívünk minden csepp vére Hozzád kiált!
Nézd az igazakat, kik Éretted kiállnak, hogy hűséget valljanak Istennek, országnak.
Fogadj el váltságul engem, jó Uram, ha lehet, felajánlom Néked tetteim, s egész életemet.
Imádkozom azért, ki szenved, s léte tehetetlen, kérek az helyett is, kinek szíve lett kegyetlen.
Imádkozom azért, ki nem tud kérni Téged, mert szívében a gyűlölet hitetlenséget kelt.
Fordítsd el haragod Jó Uram a szeretetlenektől, kapjanak egy újabb esélyt Szereteted kegyelméből!
Nézd az országot, mi darabokban hever, tölts fel minden szívet igaz szerelemmel!
Áldd meg az anyákat, kik gyermeket nevelnek fel, s az apákat, kik létért küzdenek bölcs szeretettel.
Add, hogy megforduljon minden, ami kín, Rend, s Béke legyen, Áldásod legyen a gyógyír.
Vezesd Te nemzetünk, halljad meg az imát, ne hagyd hiába könnyezni népünk Boldogasszonyát!"
A Vezetők Iskolája folytatódik
Kedves Testvérem!

A Vezetők Iskolája folytatódik 2020-ban, egy kicsit megújult formában, de a helyszín és az időpontok változatlanok.

Ez évi lelki témánk a következő kérdéseket fogják körül járni:
Hogyan tudom jobban észre venni, megtapasztalni Jézust a környezetemben lévő megtört emberben, a megtört Szentostyában, a távollévőkben?

A következő alkalmunk ezen a héten lesz: 2020.02.20. Csütörtök, 18:00
Helyszín: Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt Plébánia (1091 Budapest, Üllői út 145.), földszinti hittan terem.
18:00 órakor kezdünk: Hogy vagy kör Krisztussal, Mi a Vezetők Iskolája? Jézus és a bal lator (börtön cursillo).
Hogyan segítsük a kiscsoportok alakulását? Tanúságtételek, Kiscsoport, Szentségimádás.~20:30 Befejezés, Agapé.
„… elérkezett az idők teljessége…”
Azok az idők, az örömök napjai, amiket átéltél már életed során, a sok kegyelem, amiket kaptál, a szentségekben: keresztelésed, bérmálásod, házasságkötésed, és minden áldozásod és szentgyónásod során. Beletartozik ebbe az a három nap, amikor cursillón voltál. És az idők teljesége a 4. örök nap is! Ezt éljük. Teljességnek érzed az életed?
Horváth Zoltán atya tette fel ezt a kérdést, a lehetséges válaszról és a karácsony teljességéről szóló elmélkedését, cursillós élménybeszámolókat, rektori tanúságtételeket és még sok más, fontos és 2020-ra vonatkozó híreket olvashattok a Decolores újság karácsonyi számában, mely csak egy kattintásnyira van itt a honlap jobb oldalán (2019_2.pdf).
30 éves a Cursilló - Interjú Várdai Judittal az Új Ember Hetilapban
A magyar Cursillo, amely ma már minden egyházmegyében jelen van, sőt, a felekezeti határokat is átlépte; idén harmincéves. Világi elnökét, Várdai Juditot kérdezte Kiss Péter, az Új Ember Hetilap munkatársa.
Az országos ultreya szentmiséje végén Szűcs Imre atya Szent Margit közbenjárását kérte
Az országos ultreya szentmiséje végén Szűcs Imre atya, a Magyarországi Cursillo operatív lelkivezetője Szent Margit közbenjárását kérte. A jelen lévő mintegy 500 cursillós jelenlétében a következő felajánló imát mondta el:
„Árpádházi Szent Margit! Krisztus hűséges jegyese. Te, aki engesztelő áldozata lettél magyar nemzetünknek, kérünk, fogadd el felajánlásunkat! Alázattal és nagy bizalommal a Te oltalmadba ajánljuk a Cursillo Mozgalom magyarországi ágát. Te légy Istennél a mi hathatós közbenjárónk, minden kérésünkben és hálaadásunkban. Esd ki számunkra a Szentlélek adományait: a bölcsességet, a békességre való törekvést, az elköteleződés és hűség lelkületét, valamint az egység ajándékát, melyek által itt a földön Istennek tetszően, embertársaink javára munkálkodhassunk, és egykor az örök üdvösségre juthassunk! Krisztus, a mi Urunk által, Amen
Árpádházi Szent Margit a Magyarországi Cursillisták védőszentje könyörögj érettünk!”
Országos ultreya szombaton
Kedves cursillista testvérünk!
Márcsak két nap van az országos ultreyán való találkozásunkiig. Néhány fontos információt szeretnék megosztani Veled:
9:00 - 9:50ig tart a regisztráció a Szent Margit gimnáziumban. (Villányi út 5.)
Mind a gimnáziumban, mind a Szent Imre templomban (Villányi út 25), ahol 10 órakor kezdődik a programunk, lesz lehetőség a 30 éves jubileumra készült könyv megvásárlására is, 1500 Ft-s áron.
A program kb. 16:30kor zárul.
Ha előzetesen nem regisztráltál, akkor is örömmel várunk, csak az ebédet nem tudjuk biztosítani számodra.
Várunk szeretettel, de colores, Várdai Judit
(vkollarjudit@gmail.com)
Az Országos ultreyára való jelentkezés már tart, ugye Te is eljössz?
Időpont: 2019. szeptember 21. Helyszín: Szent Imre Templom és Szent Margit Gimnázium.

Jelentkezés:
kattints kérlek a főcímre, majd a megjelenő oldalon az ott található link > utáni második felére. Ha feljött a Jelentkezés országos Ultreyára 2019 a cursillós halllal, kérjük válaszolj a kérdésekre és küldd el SUBMIT-tal.

Várunk sok szeretettel, de colores, Várdai Judit
Ferenc pápa Csíksomlyón misézett június 1-jén
"A kegyhelyek az ünnep és az ünneplés, a könnyek és az esdeklések helyei. Édesanyánk lábához járulunk, szinte szavak nélkül, hogy így az ő szemével láthassuk magunkat, és hogy tekintetével elvezessen Ahhoz, aki »az Út, az Igazság és az Élet« (Jn 14,6)."
Ferenc pápa így kezdte homilíáját, majd zarándoklatra bíztatott:
"A zarándoklat kihívás, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól. Íme, ezért vagyunk itt, hogy közösen mondjuk: Édesanyánk, taníts meg minket összevarrni a jövőt."
„Párbeszédben Istennel” - Lelkigyakorlaton voltunk Tahiban, Kiss József atya irányításával.
Kevesen voltunk, így a hangulat nagyon bensőséges volt, jobban megismertük egymást.
Első este az "öröm útját" jártuk végig.
Krisztus számít rád – Erdő Péterrel ünnepelték a magyarországi Cursillo jubileumát
Erdő Péter bíboros, prímás ünnepi szentmisét mutatott be március 10-én, vasárnap a Cursillo mozgalom tagjainak a budapesti Szent Kereszt-templomban. A szentmise hálaadás volt a hazai mozgalom elmúlt 30 évéért és a 100. női cursillóért is, melyet Tahitótfaluban tartottak ezen a hétvégén.
A szentmise elején Kálmán József, a Szent Kereszt-templom plébánosa, a főegyházmegyei Cursillo lelkivezetője és Várdai Judit, a mozgalom országos és főegyházmegyei világi vezetője köszöntötte a főpásztort, illetve a megjelenteket, akik többek között Ózdról, Esztergomból, Dömösről, Dunakesziről és Budapestről jöttek el az elmúlt harminc esztendő gyümölcseiért hálát adni a szentmisére. Kálmán József atya kiemelte, hogy az elmúlt három évtized során nagyon sokak szívében gyulladt tűz, melyet szeretnének másoknak is továbbadni.
Március 10-én várunk a 100. női cursillo záróünnepségére és hálaadó szentmiséjére Bp-en, a Szent Kereszt plébánia templomba
Kedves Cursillista Barátaink!
2019. március 7-10. között lesz Tahiban a 100. női cursillo.
Bíboros atya elfogadta meghívásunkat a vasárnapi háladó szentmisére a Szent Kereszt plébánia templomba (Bp., IX. Üllői út 145.). Kérlek gyertek el, ünnepeljünk együtt, mutassuk meg a valóságot, hogy élő közösség vagyunk.
A záróünnepélyre 14:30-ra érkezzünk meg, így mi fogadjuk a Tahiból érkező jelölteket, munkatársakat.
Az ünnepi Szentmise 16 órakor kezdődik, dr. Erdő Péter Bíboros atya celebrálja.
Utána agapé lesz a kertben, amire süteményt, üdítőt kérünk Tőletek. A záróünnepély előtt a plébánia hittantermében gyűjtjük.

Szeretettel várva a találkozást, de colores, Várdai Judit
Imalánc indul március elsejével
Kedves Barátaink!
Szűcs Imre atya leveléből olvashattuk, hogy március elsejével elindul az imalánc. Elsőként a Kaposvári egyházmegyével imádkozhatunk együtt.
Imre atya javaslatára mindennapos imánkká válik a kék imakönyv 70. oldalán található „Felajánlás Jézus Krisztusnak”.
Vezetőségi váltás a Magyarországi Cursillo Nemzeti Titkárságában
Értekezletet tartott a Magyarországi Cursillo Nemzeti Titkársága február 15–16-án. Az egyházmegyék cursillós közösségeinek lelkivezetői és világi vezetői Máriabesnyőn, a Mater Salvatoris Konferenciaközpont és Lelkigyakorlatos Házban találkoztak.

Az értekezlet kezdetén Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Nemzeti Titkárság lelkivezetője mondott beszédet, majd körbeadott egy keresztet, és kérte, minden jelenlévő mondjon egy szót, gondolatot, fohászt a Cursillóért. Ezt követően a résztvevők Josef G. Cascales CMF Hiszek a szeretetben című imáját mondták el.

Az imádság után a főpásztor négy tanulságos történetet osztott meg a szeretetről, az odafigyelésről, a toleranciáról vagy ezek hiányáról.
Beöthy Tamás atyáért hálaadó szentmise lesz 2019. február 10-én, vasárnap 11 órakor a Pesti Jézus Szíve templomban
Kedves Mindnyájan!

Beöthy Tamás atya halálának évfordulója február 11-én lesz. (2015. február 11-én halt meg.)
Szentmisén szeretnénk hálát adni az Úrnak Tamás atya életéért. Ez a szentmise 2019. február 10-én, vasárnap 11 órakor lesz a Pesti Jézus Szíve templomban. (Budapest VIII., Mária utca 25.)

Imádkozzunk együtt Tamás atya lelki üdvéért.

De Colores!
Juhász Karcsi, Kati

"Ha nem ismerjük el gyengeségeinket, hiányosságainkat, alkalmatlanságunkat,
bűneinket, akkor nem lesz Istennek módja és lehetősége, hogy betöltse lényünket,
és a megváltást beteljesítse rajtunk!"(Tamás atya – 64. női cursillo, 2006.)

A 100. női cursillóra a létszám betelt, várunk a 101.-re!
Örömmel adjuk hírül, hogy a március 7-10. 100. női cursillóra a létszám már betelt, és többen várólistán vannak. Kérjük, hogy erre már ne jelentkezzetek, hanem jelöltjeiteket nagy szeretettel várjuk a 101. női cursillóra május 16-19-ig. Imáitokat kérjük és köszönjük az atyákért, a jelöltekért és a munkatársi csapatért.
De colores!
A Vezetők Iskolája 2019-ben új helyszínen és új időpontban lesz
A Vezetők Iskolája 2019-ben új helyszínre költözik, egy másik cursillós közösség lesz vendéglátója azoknak, akik kilépve a hétköznapok zűrzavarából vállalják a barátkozás kockázatát. Rajtunk múlik, hogyan lesz új otthona ennek a gyarapodó közösségnek. Akinek ez vonzó, jöjjön a Vezetők Iskolája következő alkalmaira. Sok szeretettel várjuk! Krisztus számít Rád!

Találkozzunk a Szent Kereszt Plébánián, Külső Ferencvárosban (IX. Üllői út 145.) minden hónap 3. csütörtökjén 18 órától! Szeretettel várunk legközelebb január 17-én.
2018 év végi programok
Kedves Cursillista Testvérek!
Köszönöm, köszönjük a vezetőség választásnál is megnyilatkozott bizalmatokat, imáitokat.
November 5-n megalakult a grémium: Kálmán József atya lelkivezetésével, Csákóy Gyula, Korai Szandi, Kovács Ádám, Miletics Éva, Rajkai Gergő részvételével. A De colores újság következő számában részletesen is beszámolok jövő évi terveinkről.
Decemberben lesz az első Titkársági megbeszélés.
Idei programok még:
november 30. Ultreya a Szentkereszt plébánián
december 11-n Vezetők iskolája az Újpesti Főplébánián
december 14-n Ultreya a Szentkereszt plébánián
Találkozzunk ezeken!
Ha valamilyen cursillós programról még tudtok, írjátok meg, kérlek!
Választás a Boldog Özséb Titkárságban
Kedves Testvérek!

2018. október 9.-én a Vezetők Iskolája rendhagyó havi összejövetelén került sor a Boldog Özséb Titkárság 3 éves ciklusának leteltével az új világi elnök és a titkársági tag jelöltek megválasztására.
Meghívó 2018 őszi ultreyákra
Szeretettel hívunk Ultreya sorozatra szeptembertől novemberig, a hónap utolsó péntek estére, 18:45 órától a Külső- Ferencvárosi Szent Kereszt Templom hittantermébe!

A találkozók témája: mire hív minket a cursillo a kiscsoportjaink életén keresztül?
Mindenkit hívunk, ha van kiscsoportod azért, gyertek együtt! Ha nincs kiscsoportod, nézd meg hogy élünk mi, gyere el, segítünk közösségre találni.
A programban minden alkalommal lesz bemutatkozás, tanúságtétel, rövid tanítás, csoportban osztozás, agape, és beszélgetés.
A program lelkivezetője Kálmán József atya.
Az időpontok: szeptember 28., október 26. november 30.Találkozzunk az esti 6-os misén.
Cím: Szent Kereszt Plébánia, 1091 Budapest, Üllői út 145.
Kérjük, hogy a fiúk üdítőt, a lányok süteményt hozzanak.
Országos Ultreya 2018. szeptember 22-én Vácott
Helyszín: Váci Nagyboldogasszony-székesegyház, Vác, Konstantin tér 11.
A részletekről, programról folyamatosan tájékoztatunk a: https://ultreya2018.webnode.hu oldalon.

A Váci Egyházmegye Cursillósai szeretettel várnak valamennyiünket és kérik, hogy legkésőbb 2018. szeptember 12-ig jelentkezzünk az: orszagosultreya2018vac@gmail.com email címen (név, melyik egyházmegyéből érkezel, elérhetőség (email, telefon)).
Minél több cursillistának juttasd el ezt az üzenetet!
Köszönjük és várunk!


Az Állandó Tanács ülésén – 2018.05.28. – az alábbi témákat tárgyaltuk:
1. Az Európa Titkárság a következő négy éves programjában rögzítette, hogy a 2020-ra tervezett Európa Ultreya megrendezésével Magyarországot bízta meg. A rendezvény Egerben lesz, melyet Ternyák Csaba érsek atya örömmel támogat.
2. A Pécsi Egyházmegyei cursillo lelkivezetőjének Udvardy György püspök atya kinevezte Mátyás Imre atyát.
3. Orosz Árpád javaslata alapján a kék imakönyvben szereplő énekekhez a gitárkíséretet segítő kottás füzetet szerkeszt Baksay Gábor.

DC!
Fabók Ildikó NT titkár
Cursillo a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezésében és lebonyolításában
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Titkársága március 13-ra összehívta a lelkiségi mozgalmak vezetőit, ahol tájékoztatást adott arról, hol tart a Kongresszus szervezése, milyen programokkal várják a vendégeket, milyen segítségeket várnak el a közösségektől.
Itt a lehetőség, hogy mutassuk meg a Cursillo Mozgalmat, karizmáját, apostoli tevékenységét!
Kérem, hogy olvassátok el, és kezdjetek gondolkodni a lehetőségeken, amelyekre majd adott időben lehet jelentkezni.
Beszámoló a Magyarországi Cursillo Nemzeti Titkárságának Értekezletéről, melyet 2018.02.16-17. között tartottunk Máriabesnyőn
Székely János atya bevezetőjében köszönetet mondott a munkáért, a szeretetért, a hitért, amivel az itt lévők dolgoznak a Cursillo Mozgalomban. Az Egyház lényege a közösség! Kiscsoportban megélni a kereszténységünket a lényeg. A világiak feladata az apostoli küldetésben van. Az evangélium üzenetének a szívét kell átadni. Hogy mi lesz az eddig megszerzett kinccsel, az rajtunk múlik. Magyarországon a Cursillo jövője rajtunk áll.
Adó 1 százalék a Cursillo Alapítvány javára
Kedves Cursillós Barátaink!

Elérkezett az adóbevallások időszaka és ezzel együtt a lehetőség, hogy rendelkezzetek személyi jövedelemadótok 1+ 1 %-áról - részben az Egyház, részben valamelyik civil szervezet javára. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Cursillo Alapítvány adószáma: 18051506 -1- 43.
Nemzeti Titkárság negyedik értekezlete Máriabesnyőn
Február 16-17 között a Nemzeti Titkárság negyedik értekezletét tartja Máriabesnyőn. A programunk: lelkigyakorlat és tanácskozás. Kérünk titeket, hogy kísérjétek imáitokkal az együttlétünket, hogy a Szentlélek segítségével szeretően és hatékonyan végezzük a ránk bízott feladatokat!
Köszönjük! De colores!
Fabók Ildikó
De Colores újság karácsonyi száma
A cursillókról és sok fontos, lelkesítő eseményről beszámolókat, híreket olvashattok a De Colores újság karácsonyi számában, Horváth Zoltán atya ünnepi elmélkedésével! Csak egy klikk jobboldalt a 2017_3.pdf-re!

Ízelítőül Vizi Balázs tanúsága:

Cursillón voltunk!
Tahi, 92. férfi cursillo, 2017. november 16-19.

A titok maga Krisztus!
Elsőre nagyon elgondolkodtatott a meghívás, hogy a munkatársi csapatban vegyek részt a cursillón. Nem voltam biztos abban, hogy tényleg én lennék-e a legalkalmasabb, hogy vajon épp ez a munkával, gondokkal terhelt időszakom lenne a legjobb, hogy erre vállalkozzam. De már a felkészülés során is kiderült, hogy nem vagyok egyedül az ilyen félelmekkel és a végén az is, hogy ezt a meghívást valójában nem Csákóy Gyulától, a rektortól kaptam.
Vezetők Iskolája időpontjai 2017-ben és 2018 első félévében
Szeretettel várunk a Vezetők Iskolájába:

2017. december 12-én, 2018. január 9-én, február 13-án, március 13-án, április 10-én, május 8-án és június 12-én.
.
A helyszín és kezdési idő állandó: Újpesti Főplébánia, 18 óra.

A hangtárban, illetve dokumentumtárban megtaláljátok a Vezetők Iskolája november 14-ei Eucharistiáról szóló lelki tanítás 1. részét, Kövesdy Zsolt atyától, valamint Székely János atya november 4-ei Debrecenben az országos ultreyán elhangzott beszédét.

http://www.bpcursillo.hu/data/hanganyagok/Eucharistia1-Zsolt%20atya.mp3

http://www.bpcursillo.hu/data/dokumentumtar/Euchariszti%C3%A1r%C3%B3l%202017%2012%2008%20K%C3%B6vesdy%20Zsolt.pdf

http://www.bpcursillo.hu/data/hanganyagok/Szekely_Janos_Apostolsag_Debrecen_20171104.mp3

De colores!

Szeretettel hívunk Régiós Ultreyára október 14-én 16h-tól a Kanter Károly Intézetbe!
A találkozó témája a Negyedik Örök Nap, és a kiscsoport.
Elmélyüléshez, Beöthy Tamás atya egy sok-sok évvel ezelőtti, témához kapcsolódó prédikációja felvételének vetítését is tervezzük!
Székely János a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke
A szentatya, Ferenc pápa június 18-án Székely Jánost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökét a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspökévé nevezte ki, áthelyezve őt Febiana címzetes püspöki székéből és segédpüspöki hivatalából.
Országos Ultreyára hívunk 2017 november 4-én Debrecenben
"Gyertek hozzám mindnyájan..." (Mt 11,28)
MAGYARORSZÁGI CURSILLO MOZGALOM NEMZETI TITKÁRSÁGA
A Magyarországi Cursillo Mozgalom Nemzeti Titkársága Állandó Tanácsának május 22-i ülésén a következőket beszéltük meg, illetve hoztunk határozatot:
Eduardo Bonnin Aguiló 100 éve született
Eduardo Bonnin Aguiló, a Cursillo alapítója 100 éve született: 1917. 05. 04.- 2008. 02. 06.
„Eduardo Bonnin kapta a kezdet karizmáját. Ő az alapító, bár sokak segítségére volt szüksége. Szüksége volt Hervas püspökre, Sebastian Gayára, és másokra rajtuk kívül, de a karizma az övé.” - hallottuk Arsenio Pachóntól, amikor 2010-ben Magyarországra látogatott.
1% a Cursillo Alapítvány javára
Kedves Cursillós Barátaink!
Ismét közeledik az adóbevallások időszaka és ezzel együtt a lehetőség, hogy rendelkezzetek személyi jövedelem adótok 1+ 1 %-áról - részben az Egyház, részben valamelyik civil szervezet javára.
Ülésezett a Nemzeti Titkárság
Megtartottuk a Magyarországi Cursillo Mozgalom Nemzeti Titkárságának idei értekezletét.
A program február 17-én este Székely János püspök atya lelkigyakorlatával kezdődött, melyen 18-an vettünk részt.
Ülésezik a Nemzeti Titkárság
A Magyarországi Cursillo Mozgalom Nemzeti Titkársága – az egyházmegyék cursillo lelkivezetői és világi vezetői részvételével – Máriabesnyőn tartja február 17-18-án a következő ülését.
Az előcursillo éve gondolatához II.
Folytatjuk Fabók Ildikó, a Nemzeti Titkárság elnökének sorozatát, amelyben az előcursillónak szentelt év kapcsán osztja meg velünk gondolatait és javaslatait
Lelkigyakorlat cursillót végzetteknek
Kedves Testvérek!
Cursillós lelkigyakorlatra hívunk Tahiba 2017. március 24 -26. között (péntek délutántól vasárnap délig).
Vezetők iskolája - 2017. 1. félév
Helyszín: Újpesti Főplébánia
IV. Szent István tér 21., az Egek Királynéja-templom közelében, M3 Újpest Központ megállótól 5 perc séta.
Gyülekezés 1/2 6-tól, kezdés 6 órakor.
Időpontok:
január 17.
február 14.
március 14.
április 18.
május 9.
június 13.
Zarándoklat Fatimába az V. Világultreyára
A fatimai jelenések centenáriumi évében a világ cursillistái összegyűlnek, hogy a Szűzanya oltalmába ajánlják a mozgalmat és emlékezzenek az alapítóra, Eduardo Bonninra, aki 2017-ben lenne 100 éves.
Már csak várólistára fogadunk el jelentkezést, mivel az előzetesen foglalt szállodai kapacitás (54 fő) megtelt. Előleget nem kell befizetni. Visszamondás esetén, vagy ha sikerül bővíteni (max. 10 fővel) a férőhelyek számát, a várólistán szereplőknek ajánljuk fel a részvétel lehetőségét
Az előcursillo éve gondolatához
Fabók Ildikó, a Nemzeti Titkárság elnökének gondolatai és javaslatai az előcursillo évéhez, amelyet Székely János atya hirdetett meg a nagykanizsai országos ultreyán, október 8-án.
Ülésezett a Nemzeti Titkárság Állandó Tanácsa
A 2016. december 4-ei ülés jegyzőkönyve, valamint javaslat a fatimai V. Világultreya itthoni, kapcsolódó programjaihoz
A Nemzeti Titkárság Állandó Tanácsának decemberi ülése
A Nemzeti Titkárság Állandó Tanácsa – amely évente kétszer ülésezik – a következő megbeszélését december 4-én a Gát utcai templomban tartja. A délután 4 órakor kezdődő szentmisén találkozunk, melyet Székely János püspök atya mutat be.
Előfizetés a De Colores újságra
Kedves Cursillós Barátunk!
A frissen végzettek 1 évig ingyenesen kapják az újságot. Utána csak annak tudjuk küldeni, aki csekély adományt küld a Cursillo Alapítvány részére!
Ha ez gondot okoz neked, de szeretnéd megkapni postán az újságot, kérünk, jelezd a titkárság felé!
Az országos ultreya a médiában
2016. október 8-án, Nagykanizsán tartottuk meg az idei országos ultreyát. A Zalai Hírlap, a Kanizsa Tv és a Magyar Kurír tudósításai.
Vezetők iskolája 2016 második félévében
Helyszín: IV. Szent István tér 21. (Újpesti Főplébánia, az Egek Királynéja Templom közelében, M3 Újpest Központ megállótól 5 perc séta.)
Gyülekezés 1/2 6-tól, kezdés 6 órakor.
A Vezetők Iskolája őszi alkalmain a tervek szerint Székely János püspök atya a Cursillo egy-egy elemét kiválasztva arról fog beszélni, hogy azok az Evangéliumban hogyan jelennek meg.
Palánkafillérek
Kedves Cursillós Barátaink!
Mindannyitok számára ismert fogalom a palanca. Azt a háttértámogatást jelenti, melyet a cursillo három napja alatt adnak kiscsoportok és cursillisták annak érdekében, hogy a jelöltek nyitott szívvel tudják fogadni a Szentlelket.
Budapesti Városmissziós Napok
2016. október 20-23.
„Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság!”( 2Kor 3,17)
20-án déltől 21-én délig (csütörtök - péntek) a 24 órás dicsőítés lesz, ebből csütörtökön 17-18 óra között egy óra a Cursillóé.
Helyszín: Bakáts téri templom.
Katolikus Társadalmi Napok Budapesten
Közeledik a Katolikus Társadalmi Napok (röviden a KATTÁRS), amely szeptember 16-17-én lesz a Március 15. téren.
Az idei évben a KATTÁRS több szálon is kötődik a cursillóhoz: Székely János atya először lesz az esemény házigazdája mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate bizottságának elnöke, Schmitt Petra cursillós társunk a rendezvény főszervezője, valamint lesznek kifejezetten cursillós programok is.
Az országos ultreyára busz indul
"Bátorság, kelj föl, téged hív!" (Mk 10,49)
2016. október 8-án Nagykanizsán lesz az országos ultreya.
Szervezünk külön buszt az utazásra, hiszen az együttutazás is közösségformáló.
Országos ultreya 2016
Időpontja: 2016. október 8.
Helyszínei: Nagykanizsa, Jézus Szíve-templom és a Piarista Iskola. Kb. 6-8 perc kényelmes séta a két épület között a távolság.
Elvitt engem Jézushoz - esszépályázat
Biztatunk Titeket, hogy induljatok el írásműveitekkel a pályázaton, hiszen közösségeinkben nagyon sok olyan történetet ismerünk, amely arról szól, hogy valaki hogyan segített egy családtagot, távolabbi rokont vagy munkatársat, ismerőst Krisztusra rátalálni vagy Hozzá visszatérni.
Adó 1% a Cursillo Alapítvány javára - ne feledkezzetek meg róla!
Kedves Cursillós Barátaink!
Ismét közeledik az adóbevallások időszaka, és ezzel együtt a lehetőség, hogy rendelkezzetek személyi jövedelem adótok 1+ 1%-áról ‒ részben az Egyház, részben valamelyik civil szervezet javára.
MÉLYÍTŐ LELKIGYAKORLAT - még lehet jelentkezni!
Kedves cursillót végzett testvérek!
Szeretettel várunk a Tahiban, 2016. június 3-5. között tartandó mélyítő lelkigyakorlatra.
Zarándoklat Péliföldszentkeresztre
Meghívó a Boldog Ceferino Roma Misszió és cursillós csoport, valamint a Szalézi Rend szervezésében megrendezendő cigány-pasztorációs zarándoklatra és szentmisére, valamint egy egyedi közösségformáló alkalomra.
Zarándoklatunk napja: 2016. június 26. vasárnap
A Magyar Városmissziós Szövetség májusi programja
MAVÁRSZ néven Magyar Városmissziós Szövetség alakult. Célunk Magyarország és a magyarlakta területek településeinek evangelizációja a 2007-es Budapesti Városmisszió modellje és tapasztalatai alapján. Terveink szerint a missziós napokon kimennénk a terekre és az utcákra evangelizálni. Ebben a munkában a Cursillo Mozgalom tagjaira is számítanak. A Városmissziós Szövetség katolikus kezdeményezés, de programjait a lehető legszélesebb ökumenikus részvétellel valósítja meg.
Első kezdeményezésünk május 5. - május 8. között Budapesten lesz, melynek programjaira hívlak benneteket:
Vezetők iskolája – 2016. 1. félévi időpontok
Helyszín: IV. Szent István tér 21. (Újpesti Főplébánia, az Egek Királynéja Templom közelében, M3 Újpest Központ megállótól 5 perc séta.)
Gyülekezés 1/2 6-tól, kezdés 6 órakor.
Időpontok: 2016. január 12., február 9., március 8., április 12., május 10., június 14.
Szeretettel várunk mindenkit!
Wortmann Ádám: Cigány cursillo
Székely János püspök atya és Orosz Árpád atya felkérésére idén februárban mondtam igent a cigány cursillós titkárság vezetésére.

Mindenekelőtt hadd indokoljam meg néhány szóval az elsősorban cigány testvérek számára szervezett cursillók létjogosultságát. Természetesen óriási élmény a szokásos (cigányok és nem cigányok számára együtt szervezett) cursillókon az, amikor egy cigány ember átélheti azt, hogy egy nem cigány viszi a csomagját, felszolgál neki, barátjává fogadja, megöleli. A magyarországi cursillo mozgalom fő csapása ezután is a vegyes (cigányok és nem cigányok együtt) cursillók tartása lesz.
Székely János atya: Az utócursillo éve
Jézus mondta: „Ahol ketten, vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Milyen öröm átélni, hogy 2-3 testvérrel együtt imádkozva maga Jézus van jelen, kopogtat a szívünk ajtaján!
A cursillo legfőbb célja az, hogy minél több ember megtudja azt, hogy Isten kimondhatatlanul szereti őt, és ezt a szeretetet élje és ápolja is a kiscsoportjában (Eduardo Bonnín).
Nagyböjti cursillós keresztút
Kedves Cursillós Barátaim!
Szeretettel hívlak nagyböjti keresztútra 2016. március 21-én este hat órától a Kútvölgyi Kápolnába.
Adakozz a börtöncursillo javára
Kedves Testvéreim!
A börtöncursillo, ahogy a civil cursillók is, jórészt adományokból tartja fenn magát.
2015-ben 5 börtöncursillót tartottunk: Márianosztrán, Balassagyarmaton, Vácott, Sátoraljaújhelyen és Tiszalökön. Az itt felmerülő költségeket a börtöncursillós törzsekben szolgáló testvérek és a titkárság tagjai fedezték adományaikból.
2016-ban a fenti 5 helyszín mellé további 6 helyszín társul: Sopronkőhida, Baracska, Pálhalma, Kalocsa, Állampuszta és Tököl.
A kiadások (füzet, toll, Velemjáró, kereszt, benzin, szállás stb.) egyre növekednek, ezt már csak a szolgálók nem tudják egészében finanszírozni.
Résztvételünk a Városmisszióban
Kedves Testvérek!
A Nemzeti Titkárság február 21-i ülésén testületileg elfogadtuk Székely János püspök atya felhívását a Városmisszióban való részvételre, és minden egyházmegyei képviselő örömmel csatlakozott a körvonalazott feladathoz. Akkor megbíztuk Kutassy Jenőt, hogy legyen a felelőse és küldötte a Cursillo Mozgalom részéről a munkának.
Meghívó Székely János atya ezüstmiséjére
Kedves testvérek!
„Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott, és meghívott szolgálatára… Valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel.” (1Tim 1,12-14) „Isten a jókedvű adakozót szereti.” (2Kor 9,7)
Március 6-án ünneplem az ezüstmisémet a Bp. Országúti Ferences templomban 12.30-kor. Szeretettel várok minden régi ismerőst, minden kedves testvért, adjunk hálát együtt a hivatás kegyelméért!
Hálaadó szentmise Beöthy Tamás atyáért
Beöthy Tamás atya emlékmiséje 2016. február 11-én este ½ 7-kor lesz a városmajori kistemplomban. (1122 Budapest, Csaba utca 5.)
A misét Székely János püspök atya mutatja be.
Cursillós szentmise minden hónap első hétfőjén
A Kaniziusz Szent Péter templomban (IX. kerület, Gát u. 2.) minden hónap első hétfőjén 18 órakor Székely János püspök atya cursillós szentmisét mutat be.
Az utócursillo éve
A Nemzeti Titkárság Állandó Tanácsa 2015. április 8-án, az első értekezletén elhatározta, hogy egy évig az utócursillóra próbál nagy hangsúlyt fektetni, kérve az egyházmegyék titkárságait, hogy szólítsák meg újra a közösségeiktől elmaradt testvéreket, és a csoportépítés sürgető feladatát igyekezzenek jobban előtérbe helyezni tervezett programjaikban.
Karácsony ünnepére
Betlehemben járunk. A római népszámlálás miatt a szokásosnál nagyobb a nyüzsgés a kis településen. Egy ágrólszakadt fiatal pár szállást keres, ahol álomra hajthatja a fejét, egy József nevű ezermester és jegyese, Mária, aki várandós. Az éjszaka során Mária egy útszéli barlangban vagy melléképületben levő istállóban életet ad gyermekének, aki a Jézus nevet kapja. Mi krisztuskövetők, szívünk egész szeretetével emlékezünk erre az eseményre, mert ezzel kezdetét veszi a Teremtő köztünk lakásának története.
Beszélgetések a börtöncursillóról
A cursillós levelezőlistán december elején Beszélgetések a börtöncursillóról címen egy 8 részes sorozatot hallgathattatok meg. Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe, hogy a sorozat a hangtárunkban újra meghallgatható.
Alapítványi beszámoló 2015
Kedves Cursillós Barátaink!
Az év végéhez közeledve a Cursillo Alapítvány pénzügyi helyzetét áttekintve elmondhatjuk, hogy 2015-ben kiemelkedően jó évet zárunk.
Palanca fillér
Kedves Cursillós Barátaink!
Mindannyitok számára ismert fogalom a palanca. Azt a háttértámogatást jelenti, melyet a cursillo három napja alatt adnak kiscsoportok és cursillisták annak érdekében, hogy a jelöltek nyitott szívvel tudják fogadni a Szentlelket.
Cursillo a váci börtönben – Krisztus és a testvérek szeretete megváltoztat
A Magyar Kurír összeállítása:

Október 15-én, csütörtökön este kezdődött az a cursillós lelkigyakorlat a Váci Fegyház és Börtönben, amelyen huszonnégy fogvatartott vett részt. A találkozó zárásaként a lelkigyakorlatot vezető Székely János püspök mutatott be szentmisét október 18-án, vasárnap a börtönkápolnában.
A titkársági választás eredménye
2015. október 10-én megválasztottuk az Esztergom–Budapesti Főegyházmegyei Cursillo Mozgalom Boldog Özséb Titkárságának új tagjait.

Vezetők Iskolája - 2015 2. félévi időpontok
Kedves Mindnyájan!
A Vezetők Iskolája eredetileg meghirdetett időpontjai megváltoztak, János atya elfoglaltságai miatt keddi napokra kerültek át. A következő október 13-án, este 6 órakor lesz a megszokott újpesti helyszínen.

Beszámoló a Boldog Özséb Titkárság munkájáról (2012-2015)
Kovács Ádám világi elnök a titkársági választást megelőzően elhangzott összegzése
Titkársági választás
Kedves Társaink!
A kegyelmekben bővelkedő országos ultreya után most szeretettel hívunk Benneteket október 10-én szombaton délután 14.00 órától Újpestre, az Egek Királynéja Főplébánia (1041 Bp., Szent István tér, 21.) plébániájára a Boldog Özséb Titkárság tagjainak választását is magába foglaló ULTREYÁRA!
Vezetők Iskolája - szeptember 30.
Kedves Cursillós Barátaim!
Az új tanév első összejövetelére szeptember 30-án 6 órától kerül sor szokott helyen (Egek Királynéja főplébánia, IV. ker. Szent István tér 21.).
Az egyházmegyék programjai az Utócursillo Évében
A szeptember 19-én megtartott országos ultreyán az egyházmegyék cursillós titkárságainak képviselői beszámoltak arról, hogy milyen elképzeléseik, terveik, programjaik vannak a most meghirdetett Utócursillo Évében, azért hogy az eltávolodottakat újra meg tudjuk szólítani.
„Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük”
Fabók Ildikó záró gondolatai az Országos Ultreyán

„Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” - nemcsak az Országos Ultreya, hanem az utócursillo évének is a mottója. Az idézet talán sosem volt ennyire aktuális, mint most!
A leköszönő titkársági tagok beszámolói
Az október 10-ei választásra készülődve összegyűjtöttük a leköszönő titkársági tagok összegző gondolatait az elmúlt három évről.
Regisztráció az Országos Ultreyára
Kedves Testvérek!
Örömmel jelentem, hogy elkészült a szeptember 19-ei Országos Ultreya weblapja. Itt információkhoz juthattok, és a jelentkezés menetéhez.
Kérem, hogy használjátok azzal a szeretettel, amellyel mi is dolgoztunk rajta.
„Mert Isten az, aki munkálja”
Bozi Gyuri második levele az október 10-ei titkársági választásról

A tavaszt záró Vezetők iskolája összejövetelen Boczkó Zsolt (81. cursillo) tanúságtételében a délpesti régió újraélesztésére hivatott ultreya hónapokig tartó szervezésének igen kimerítő, de annál gyümölcsözőbb történetét osztotta meg.
Majd Fabók Ildikó adott bepillantást a szeptemberi országos ultreya szervezési feladatözönébe.
Választási felhívás
Kedves Testvérek!
2015. október 10-én, szombaton lesz a Boldog Özséb Titkárság tagjainak választása. Az Alapszabályunk értelmében mód van tagjelöltek előzetes megnevezésére, akikhez további személyeket lehet majd jelölni a választási gyűlésen megjelentek közül.
Kérlek benneteket, hogy éljetek e lehetőséggel - nevezzetek meg olyan, a Boldog Özséb Titkársághoz tartozó személyeket, akikben megbíztok és akikről úgy gondoljátok, hogy alkalmas a Cursillo Mozgalom feladatai ellátására, illetve megfelelően tud képviselni titeket a különféle vezetőségi rendezvényeken.
Az utócursillo éve
A Magyarországi Cursillo Nemzeti Titkársága február 21-i találkozóján meghallgatta az egyházmegyék beszámolóját eredményeikről, munkájukról, gondjaikról, és örömeikről. Az elmondottak alapján a megválasztásunk négy évére szólóan kialakított programot az ÁLLANDÓ TANÁCS elfogadta, melyet korábbi cikkünkben már ismertettünk.
Megkezdődött az Országos Ultreya szervezése
Kedves Testvérek!
Ahogyan már hírt adtunk róla, az idei évben az országos ultreyát Újpesten tartjuk, szeptember 19-én.
Ferenc pápa beszéde az Európai Ultreyán - elkészült a magyar fordítás
A dokumentumtárban elérhető Ferenc pápa az Európai Ultreyán (2015. április 30.) elhangzott beszéde, Tőzsér Endre SP kiváló magyar fordításában
A Nemzeti Titkárság programja a következő négy évben
Kedves Testvérek!
Mint korábban már hírt adtunk róla (http://bpcursillo.hu/hirek/nemzeti_titkarsag_uj_tagok ) idén, február 21-én megalakult a Magyarországi Cursillo Nemzeti Titkársága, a megalakulás tényét bejelentettük a bíboros úrnak. Az alakuló összejövetelt Horváth Zoltán atya plébániáján, Újpesten tartottuk. Ezen az összejövetelen minden egyházmegye cursillós titkársága a lelkivezető és világi elnök személyében, vagy megbízással képviseltette magát.
Országos Ultreya
Kedves Testvérek!
Nagy örömmel tesszük közzé a cursillós közösség számára, hogy idén, szeptember 19-én megrendezhetjük a következő Országos Ultreyát Budapesten!
Helyszín: Újpesti Egek Királynéja főplébánia
IV. Szent István tér 21. (a plébánia épületében)
Cursillo Alapítvány - jövedelemadó 1%
Kedves Cursillós Barátaim!
A Cursillo Alapítvány köszönetét fejezi mindazoknak, akik előző év személyi jövedelemadójuk 1%-át felajánlották a Cursillo részére!

2014. év végén 155.609,- Ft érkezett hozzánk ezen a címen.
A cursillók részvételi díjának támogatása érdekében a továbbiakban is számítunk megtisztelő felajánlásaitokra és adományaitokra!
Számlaszámunk: 11710002-20080949
Adószámunk: 18051506-1-43.
Cursillisták találkozása Ferenc pápával
2015. április 30-án 7000 európai cursillista - köztük egy 50 fős magyar csoport - találkozott Ferenc pápával:
https://www.youtube.com/watch?v=sfBv6gSJDEM

A képen Kovács Ádám és Szieberth Máté a sátoraljaújhelyi börtöncursillo résztvevői által készített ajándékot adja át Ferenc pápának.

Vezetők iskolája - 2015-ös időpontok
Kedves cursillós barátaim!
A vezetők iskolája 2015-ben, új helyszínen folytatódik:
IV. Szent István tér 21. (Plébánia épülete)
Az időpontok:
2015. január 14., 18.00
2015. február 18., 18.00
2015. március 18., 18.00
2015. április 22., 18.00
2015. május 20., 18.00
2015. június 10., 18.00
2015. szeptember 30., 18.00
2015. október 21., 18.00
2015. november 11., 18.00
2015. december 9., 18.00
Titkársági választás 2015.
Bozi Gyuri az ez év őszén, október 10-én tartandó egyházmegyei titkársági választás szervezője. A választással kapcsolatos első levele az új Boldog Özséb Titkárság megválasztásának menetéről, a megújuló választási forma hátteréről szól.
Húsvét fénye
Székely János püspök atya írása

Húsvét fénye beragyog, megvilágít minket. Tükröt is tart elénk. Mércét. Például a férjeket megkérdezi: Tudod-e úgy szeretni a feleséged, ahogy Krisztus szeretett minket, aki föláldozta magát értünk (Ef 5,25)? Megkérdez minket arról, hogy mit tartunk igazi életnek: a magam kicsinyes keresését, vagy a szeretet, a nagylelkűség odaadásában való életet? Megkérdez arról, hogy tudom-e úgy Isten kezébe helyezni az életemet, rá bízni, az Ő iránta való teljes szeretetben élni, ahogyan Krisztus tette: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!”
Megválasztották a Nemzeti Titkárság új tagjait
2015. február 21-én az egyházmegyei cursillós titkárságok képviselői megválasztották a Nemzeti Titkárság új tagjait (zárójelben a képviselt egyházmegye): Székely János püspök atya - lelkivezető, Fabók Györgyné Ildikó (Szeged-Csanád) - világi elnök, Balog Attiláné Ani (Vác), Gulyás Zsolt atya (Eger), Kovács Ádám (Esztergom-Budapest/B. Özséb), Kutassy Jenő (Esztergom-Budapest/Szt. Gellért), Orosz Árpád atya (Hajdúdorog), Szabó Tamás (Veszprém). Állandó meghívott: Juhos Ferenc atya (SVD). A Nemzeti Titkárság mandátuma 4 évre szól.
Cursillós keresztút
Kedves Cursillós Barátaim!
Mint eddig is minden évben, nagyböjti keresztutat tartunk a Kútvölgyi Szűz Mária (engesztelő) kápolnában (1125 Budapest, Galgóczi utca 49.).
Időpont: 2015. március 30. 18 óra.
Székely János atya nagyböjti triduumot tart a budapesti bazilikában
Március 23-án, 24-én és 25-én (hétfőtől szerdáig) 18 órakor a húsvétot előkészítő triduumot Székely János püspök atya tartja a Szent István Bazilikában.
Beöthy Tamás atyára emlékezünk
Búcsúzunk az Esztergom-Budapesti főegyházmegyei Cursillo Mozgalom egykori lelkivezetőjétől
Beöthy Tamás jezsuita atya hosszan tartó betegség után 2015. február 11-én hazatért Teremtőjéhez.
Temetése február 27-én, pénteken 18 órakor lesz a pesti Jézus Szíve-templomban (VIII. Mária utca). A szentmisét Székely János püspök atya tartja.
Buszos zarándoklat az Európai Ultreyára Rómába – Találkozás Ferenc pápával!
Az olasz és az európai cursillós titkárságok 2015. május 1-re Európai Ultreyát szerveznek Rómába, melyen alkalom nyílik a Szentatyával való találkozásra is. Titkárságunk közös buszos zarándoklatot szervez erre az alkalomra, melyre szeretettel hívjuk valamennyi hazai cursillós testvérünket.
Cursillo Alapítvány 2014.
Kedves Cursillós Barátaink!
Az év végéhez közeledve a Cursillo Alapítvány pénzügyi helyzetét áttekintve elmondhatjuk, hogy az átlagosnál jobb évet zárunk.
Bevételünk évek óta kétféle forrásból adódik:
• egyrészt a személyi jövedelem adó (SZJA) 1%-ából,
• másrészt az általatok befizetett adományokból
Karácsonyi köszöntő
Nemcsak a napkeleti bölcseknek, hanem nekünk is Betlehembe kell menni, hogy kifejezzük hódolatunkat a megszületett
Megváltónak. Ha csak lelkiekben is, de minden évben én is útra kelek, hogy követve a csillagot megtaláljam
Őt. Nagy kérdés azonban, hogy mit tehetnék a jászolához ajándékként?
Vezetők iskolája - adventi találkozás
Kedves barátaim!
Szerdán, december 3-án a Vezetők Iskolája adventi hangulatban telik majd. Kezdés a szokásos időpontban (18.00) a szokásos helyszínen (KPSZTI, VII. ker., Városligeti fasor 42.).
Herpy Gyuri atya ajándéka
Kedves Cursillós Barátaink!
Talán értesültetek már arról, hogy a mi drága, örökifjú Herpy Gyuri atyánk elhagyta állomáshelyét, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániát, és a Katolikus Szeretetszolgálat máriaremetei szeretetotthonába költözött.
Palánkafillérek
Kedves Cursillós Barátaink!
Mindannyitok számára ismert fogalom a palánka. Azt a háttértámogatást jelenti, melyet a cursillo három napja alatt adnak kiscsoportok és cursillisták annak érdekében, hogy a jelöltek nyitott szívvel tudják fogadni a Szentlelket.
Az első cursillo 70. évfordulójának ünneplése
Október 18-19-én ünnepeltük Mallorcán az első cursillo 70. évfordulóját.
Ez az első Cursillo 1944. augusztus 19-től 23-ig zajlott Cala Figuerában, Mallorcán, egy olyan villaépületben, amely a tenger közepén, a fenyők között emelkedik az ég felé, ezért a ház neve „Mar i Pins” (tenger és fenyő).
Vezetők Iskolája - októberi meghívó
Kedves testvérek!
A Vezetők Iskolájának következő alkalma október 15-én 18 órakor lesz a szokott helyszínen. Reméljük, hogy ezúttal is legalább annyian és legalább olyan jó hangulatban lehetünk együtt, mint a múltkor.
Vezetők Iskolája 2014. második félév
Kedves testvérek!
Az ősszel is folytatódnak a Vezetők Iskolája alkalmai. A helyszín változatlan: KPSZTI, VII. ker., Városligeti fasor 42.
Meghívó októberi lelkigyakorlatunkra
Kedves Cursillista Testvéreink!
Szeretettel hívunk és várunk az idei cursillós lelkigyakorlatra (Tahi, 2014.10.10-12.), melyet Kövesdy Zsolt, kunszentmártoni plébános atya vezet. Téma: "Az Úr szolgálóleánya".
Cursillista férfiak zarándoklata Csíksomlyóra Székely János püspök atyával
Kedves testvérek!
Idén is szeretnénk elzarándokolni Nagyboldogasszony ünnepére Csíksomlyóra. Augusztus 9-én személyautókkal fogunk Erdélybe utazni, majd 10-14-ig tart a gyalogos zarándoklat (napi 25-30 km), énekekkel, imádsággal.
Herpy György atya gyémántmiséje
Kedves Testvérek!
Herpy György atya 60 évvel ezelőtt mondott igent Isten hívására. Gyémántmiséje 2014. június 15-én, vasárnap 10 órakor lesz Budapest-Vizafogón, a Tours-i Szent Márton Plébánián (1139, Váci út 91/B).
Megjelent a De Colores 2014. évi első száma
Kedves Cursillósok!
Örömmel adom hírül, hogy elkészült a "De colores" újság idei első száma. Pénzhiány miatt sajnos nem került nyomtatásra, csak elektronikusan olvasható a honlapunkon.
Nagyon köszönöm minden közreműködő segítségét!!!
Ha van olyan cursillós barátotok, akiről tudjátok, hogy nehezen vagy nem internetezik, kérlek nyomtassatok számára egy példányt, és ajándékozzátok meg vele, hogy olvashassa a cursillós élménybeszámolókat.
De colores!
Velenczei Kati
Vezetők Iskolája
2014 első félévében az alábbi időpontokban találkozunk:

február 19.
március 12.
április 9.
május 14.
június 11.

Az összejövetelek 6 órakor kezdődnek. Székely János püspök atya tanítása és egy civil beszéd után kiscsoportokban beszélgetünk a témáról.
Áldott Húsvétot kívánunk!
II. János Pál pápa imájával kívánunk nektek áldott, kegyelemben gazdag, szép Ünnepet!

"Feltámadt Jézusunk!
Töltsd el lelkünket Szíved irgalmas szeretetével,
húsvéti örömmel,
igazi békességgel"
A májusi országos ultreya programja
Székely János püspök atya a Cursillo 2014-es országos találkozóját Veszprémbe hirdette meg, 2014. május 17-re.
Minden egyházmegye (római és görög katolikus) cursillós titkárságát és minden helyi kiscsoportot hívunk és várunk szeretettel Veszprémbe. Ugyanúgy nagy szeretettel várjuk a református cursillós testvéreket is.
Palánkafillér
Kedves Cursillós Barátaink!

Mindannyiatok számára ismert fogalom a palánka. Azt a háttértámogatást jelenti, melyet a cursillo három napja alatt adnak kiscsoportok és cursillisták annak érdekében, hogy a jelöltek nyitott szívvel tudják fogadni a Szentlelket.
Cursillós keresztút
Szeretettel hívlak és várlak 2014. április 14-én este 6 órakor kezdődő keresztútra.
Adó 1%
Ismét közeledik az adóbevallások időszaka és ezzel együtt a lehetőség, hogy rendelkezzetek személyi jövedelem adótok 1%-áról - részben az Egyház, részben valamelyik civil szervezet javára.
A Cursillo Alapítvány adószáma: 18051506-1-43.
2013-ban - rendelkezéseitek alapján - a Cursillo Alapítvány 130.973,- Ft-ot kapott, mely összeget a részvételi díjak és a találkozók szervezési költségeinek támogatására fordítottuk.
Folytatódnak az ultreyák és kiscsoportos találkozók a Táltos utcában
Budapest központi helyén továbbra is van rendszeres találkozási lehetőség a cursillós kiscsoportok, kiscsoportot keresők és a Cursillo iránt érdeklődők számára.

Ultreyák 2014 első felében minden hónap utolsó csütörtökén:
február 27.
március 27.
április 24.
május 29. (A szentmisét Horváth Zoltán atya mutatja be. Gyertek, ez a félévi utolsó alakalom!)

Kezdés: 18.00 órakor
Engesztelő szentmise
Kedves cursillós Barátaim!
Szeretettel hívlak benneteket Béla férjem halálának harmadik évfordulója alkalmával bemutatott engesztelő szentmisére, személyes vagy lelki részvételre egyaránt. Kérek szépen imát lelki üdvéért.
Időpont: 2014. február 16. 9,00 óra
Helyszín: Újpesti Egek Királynéja Főplébánia István tér
Szeretettel: Bernolák Melinda
Országos ultreya
Székely János püspök atya levele
Vezetők iskolája és ultreya januárban
Következő alkalommal 2014. január 22-én, a XII. kerületi Táltos utcai templomban ismét ultreya, valamint vezetők iskolája lesz.
Megállapodás és együttműködés
2013. november 20‐án Székely János püspök atya jelenlétében megállapodást írt alá az Esztergom-budapesti Főegyházmegye két ("jezsuita" és "verbita") titkársága. Eszerint az egyházmegyénkben működő Boldog Özséb, illetve Szent Gellért Titkárság közös koordinációs testületet (Cursillo Tanács) hoz létre, elfogadja az alapirodalom tanítását, közös lelkivezetőt fogad el, egyezteti a hétvégéken elhangzó beszédek vázlatait, és a munkatársképzés elveit.
A megállapodás elolvasható a Dokumentumtárban.
Megjelent a De Colores karácsonyi száma
Megjelent a De Colores karácsonyi száma
– Horváth Zoltán atya karácsonyi köszöntője
– Visszatekintés és jövő évi tervek – Kovács Ádám világi elnök
– Papi lelkinapok ‒ Orosz Árpád atya reflexiói
– Beszámoló a 85. női cursillóról (Korai Szandi, Timárné Varjú Viki, Schmitt Petra)
– Beszámoló a 81. férfi cursillóról (Boczkó Zsolt és Radzik Károly)
– Várdai Pál írása a nyári, Székely János püspök atya vezette erdélyi zarándoklatról
– Az októberben tartott lelkigyakorlatról Siketné Krisztik Ceci és Jákli Lászlóné számol be
– Jövő évi programok, alapítványi felhívás
Alapítványi beszámoló
Az év végéhez közeledve a Cursillo Alapítvány pénzügyi helyzetét áttekintve azt mondhatjuk, átlagos évet zárunk.
Visszatekintés és jövő évi tervek
Kovács Ádám világi elnök írása

Bő egy éve választottak az egyházmegyei Cursillo világi vezetőjének, ezért az alábbiakban a Titkárságnak az elmúlt 15 hónapban végzett munkájáról szeretnék beszámolni, kiegészítve a jövő évre vonatkozó tervek ismertetésével. A beszámoló egyes részeinek alcímet adtam, melyek a titkársági és grémiumi összejövetelek lelki alapját jelentő szentírási idézetek voltak. Ezek kiválasztása nem véletlenszerűen történt – igyekeztem mindig az aktuális helyzethez vagy legfontosabb feladatokhoz illő részletet találni, ezért a lelki üzeneten kívül ezek jól tükrözik az adott időszakot is.
Meghívó decemberi lelkinapunkra
A tavaly év végi sikeres, Újpesten tartott találkozó nyomán az idén is lesz lelkinap, mely egyben a Vezetők Iskolája őszi rendezvénysorozatának lezárása.

Időpont: 2013. december 28. (szombat) 9.30‒16 óra
Folytatódik a Vezetők Iskolája
Köszönjük mindannyiotoknak, akik eljöttetek a Vezetők Iskolája eddigi összejöveteleire. Remélem, számíthatunk Rátok ismét!
A következő alkalom a Táltos utcában december 18-án, szerdán este 6 órától lesz.
Benkő Antal SJ temetése
Benkő Antal jezsuita szerzetes Krisztus király ünnepén reggel, kilencvenhárom évesen elhunyt. Benkő atya gazdag életútjának része volt az is, hogy az első magyarországi cursillók megtartásában részt vett. Temetése a pesti Jézus Szíve jezsuita templomban december 13-án, pénteken a 18.00 órás mise keretében lesz.
Adventi gyertyagyújtás
„Ó jöjj, ó jöjj el, Napkelet – mert éjben járunk nélküled!”

Örömmel hívunk december 4-én cursillós adventi ultreyánkra.
Babos Áron beöltözése
Cursillista társunk, Babos Áron szeminarista november 17-én, vasárnap 10 órai szentmise keretében fog társaival "beöltözni". Az eseményre a budapesti Szent István-bazilikában a Hit Évét lezáró ünnepélyes szentmisén kerül sor. Babos Áron szeretettel hív és vár mindenkit erre a szép alkalomra.
Az Ábel és Ábel c. darab ősbemutatója
MEGHÍVÓ
Az "Ábel és Ábel" c. zenés, családi színház ősbemutatójára hívunk Benneteket.
A színdarabot Radványi Balázs - Bajor Ervin - Vukvári Panna: A Tékozló Fiúk című műve alapján a Marczi Studió adja elő.
Rendszeres ultreyák és kiscsoportos találkozók Budapest központi helyén
A 2013-as évben minden hónapban egyszer, szerdai napokon ultreyát szervezünk Székely János püspök atya részvételével és támogatásával. Célja, hogy Budapest központi helyén legyen egy rendszeres találkozási lehetőség a cursillós kiscsoportok, kiscsoportot keresők és a Cursillo iránt érdeklődők számára. Az események nyitottak, kérlek, hívd és hozd el barátodat, ismerősödet!
A havi ultreyák között félidőben, szintén szerda esténként cursillós kiscsoportos találkozókat tartunk ugyanitt. Eddig még nem találtál kiscsoportot? Gyere el, és segítünk megtalálni, vagy megalakítani a lakóhelyed környezetében működő kiscsoportot, vagy bekapcsolódhatsz az itt találkozó csoportok egyikébe.

Alkalmak 2013 második felében:

2013. szeptember 4. Kiscsoportok
2013. szeptember 18. Ultreya
2013. október 16. Kiscsoportok
2013. október 30. Ultreya/Vezetők Iskolája
2013. november 13. Kiscsoportok
2013. november 20. Ultreya/Vezetők Iskolája
2013. december 4. Kiscsoportok (adventi gyertyagyújtás)
2013. december 18. Ultreya/Vezetők Iskolája

Kezdés: 18.00 órakor.
Anyó 75
Nagy örömmel, a szívünket ünneplőbe öltöztetve gyülekeztünk 2013. október 5-én délután 4 órakor a Belvárosi Egyetemi Templomban. Arató Márta 75. születésnapja alkalmából hálaadó szentmisén vettünk részt, amelyre Anyó, családjával – három gyönyörű unokája kíséretében – érkezett.
Arató Márta 75. születésnapja
Kedves Barátaink, kedves Cursillisták!
Szeretettel hívunk és várunk Arató Márta 75. születésnapja alkalmából 2013. október 5-én(szombaton) délután 4 órakor a Belvárosi Egyetemi Templomban(Budapest V. Papnövelde u. 5-7.) tartandó hálaadó szentmisére, majd a Szent Kinga Otthonban agapéra (Budapest V. Egyetem tér 5. I. emelet).
A szeretetvendégséghez kérjük, hozz süteményt (lányok), ha lehet tányéron vagy tálcán, illetve üdítőt (fiúk).
Kérjük, hogy a környezetedben szólj másoknak is erről a közös ünnepről!
De Colores!
81. férfi és 85. női cursillo egyhónapos ultreyái
A 81. férfi cursillo egyhónapos ultreyája október 9-én, szerdán este 6 órától Pomázon, a Szent Miklós-kápolnában lesz, a 85. női cursillo egyhónapos ultreyáját pedig 2013. október 30-án, 18 órai kezdettel tartjuk Budapesten, a Táltos utcai Szent Kereszt-templomban.
Elindul a Vezetők Iskolája
Kedves Cursillós Barátaink!

Szeretettel hívunk benneteket a Vezetők Iskolájába, amelynek összejöveteleit a Táltos utcai ultreyákhoz kapcsolódva tervezzük megtartani.
„Ti vagytok a föld sója… Ti vagytok a világ világossága…”
2013. május 23–26. között volt Bécsben az európai cursillós titkárságok találkozója. Székely János püspök atya beszéde a tanácskozást megnyitó szentmisén hangzott el.

Nagy szeretettel és örömmel köszöntöm a Cursillo Mozgalom tagjait, a paptestvéreket, az európai titkárság tagjait!
Azért jöttünk össze, hogy felszítsuk magunkban és egymásban a kegyelmet, amit a cursillo három napján átéltünk, amikor Krisztus tekintete szíven talált minket, amikor találkoztunk önmagunkkal, Krisztussal és felebarátainkkal. De azért is vagyunk együtt, hogy a Cursillo Mozgalom karizmáját, amelyet a Szentlélek adni akart az Egyháznak és a világnak, hitelesen megőrizzük, szolgáljuk, annak tartalmát kibontsuk.
Megjelent a De Colores idei második száma
A De Colores nyári számának tartalmából:
– Székely János püspök atya szentbeszéde a májusi európai cursillós titkárságok találkozójának nyitó szentmiséjén
– Szieberth Máté beszámolója az európai cursillós titkárságok találkozójáról
– Juhász Károly rektor és a résztvevők beszámolója a 80. férfi cursillóról
– Soron kívüli cursillo Egerben – Maróti Gabi és a résztvevők
– Jubiláló papjaink köszöntése – Beöthy Tamás jezsuita atyát Arató Márta, Telek Mihály és Margit, valamint Orbán Marika írása köszönti; Horváth Zoltán atyát Maróti Gabi, Kissné Tóth Zita, Kiss Zoltán, Pálvölgyi Éva és Földes Mária köszönti
Beöthy Tamás atya aranymiséje
P. Beöthy Tamás jezsuita atya, aki 1991-2007 között volt egyházmegyénk Cursillo Mozgalmának lelkivezetője, idén ünnepli pappá szentelésének 50. évfordulóját. Aranymiséje több jezsuita társával együtt július 21-én volt a pesti Jézus Szíve-templomban.
Őszi cursillóink
2013 második félévében, a főegyházmegyei Cursillo Mozgalom szervezésében 1-1 női és férfi cursillo lesz.
A női szeptember 5-8., a férfi augusztus 29-től szeptember 1-ig, mindkettő a budatétényi Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban.
A női cursillo rektora Korai Szandra (szandikorai@gmail.com), a férfi hétvégéé Bozi György (bozi.gyorgy@interware.hu).
Cursillós barátaink, ha a szívetekbe jut rokon, barát, munkatárs, ismerős, akit ha úgy alakul, meghívnátok, írjátok meg a rektoroknak!
Cursillista férfiak csíksomlyói zarándoklata Székely János püspök atyával
A magyarországi Cursillo Mozgalom lelkivezetőjének levele a 2013. augusztusi zarándokútról
VÁLASZTÁS!
Az egyházmegyei grémium világi elnökének és tagjainak 3 éves mandátuma ez év októberében lejár. Az új tagok választása 2012. szeptember 21.-én, pénteken 16.30 órakor lesz a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézetben (Budapest VI. Városligeti fasor 42.). A választással kapcsolatos tudnivalókról és határidőkről e-mailben vagy levélben küldünk részletes tájékoztatást legkésőbb április 8-ig.
Kérünk benneteket, hogy a választásban való részvétellel segítsétek az új grémium támogatottságát, imáitokkal pedig a leendő jelöltek tenni vágyását és elkötelezettségét.

Kovács Ádám (a Választási Bizottság vezetője)
Alapítvány
Kedves Cursillos Barátaim!

A Cursillo Alapítvány köszönetét fejezi mindazoknak, akik előző év személyi jövedelemadójuk 1%-át felajánlották a Cursillo részére. A cursillók részvételi díjának támogatása érdekében a továbbiakban is számítunk megtisztelő felajánlásaitokra!
Kérjük, hogy adótok 1%-ával idén is támogassátok a Cursillót!
Adószámunk: 18051506-1-43.
Hálásan köszönjük!
De Colores!
Pallos Zsuzsa
alapítványi titkár
(Az APEH (NAV) minden évben új nyomtatványt szerkeszt. Kizárólag ebben a formában fogadja el a rendelkezéseket!
Lelkigyakorlat
Kedves cursillósok!

Szeretettel hívunk és várunk 2012. május 4 - 6 között (péntek estétől vasárnap kora délutánig) Leányfalun tartandó lelkigyakorlatra!
A lelkigyakorlatot vezeti: Rumszauer Miklós atya Kaposvárról
A szállás és a teljes ellátás költsége: 10.800 Ft/2 nap
Jelentkezni legkésőbb április 20-ig a foldes.maria@mng.hu vagy
foldes.szikszay@digikabel.hu címen
DE COLORES! Földes Mária
Temetés
Cursillós testvérünk, Pacor István édesanyja elhunyt. 2012. február 4-én, szombaton 16 órakor a Mátyásföldi Szent József plébánia templomban lesz érte az engesztelő szentmiseáldozat, és az urna beszentelése. (1165 Bp. Pilóta u.)
Engesztelő szentmise
Február 12-én, vasárnap 11 órakor Bernolák Béla lelkiüdvéért mutatja be az engesztelő szentmiseáldozatot az Újpesti Főplébánián (1042 Bp. Szent István tér 13.) Horváth Zoltán plébános atya
Helyesbítés
A De colores újság 2011/3-as számában tévesen jelöltük az 5. oldalon a Leányfalui program táblázatban szereplő évszámot. Természetesen minden időpont a 2012-es évre vonatkozik.
Elnézést kérünk!
Vezércikk az újságunk utolsó számából
Cala Figuera-i beszélgetések

2011 május 4-7-ig részt vehettem cursillo-s barátaink (Juan Ruiz és Arsenio Pachón) meghívására a III. Cala Figuera-i Beszélgetések nevet viselő nemzetközi cursillo-s találkozón.
A grémium 20. üléséről
20. sz. emlékeztető a 2011.06.24.-i megbeszélésről
Felhívás ima kilencedre!
Minden cursillós testvérünket szeretettel kérjük az összes egyházmegyében!
A grémium 18. üléséről
18. sz. emlékeztető a 2011.06.01.-i megbeszélésről
Kedves Cursillista Barátom!
Az áprilisi második találkozónk holnap, kedden lesz, melyre nagy szeretettel várlak.
Kedves Cursillista Barátom!
Szeretettel hívlak és várlak a legközelebbi ultreyára, mely április 5-én, kedden 18-19.15 óra között lesz.
Adó 1%
Kedves Barátaink!
Kérjük, adótok 1%-át adjátok a Cursillo Alapítványnak!
18051506-1-43
Köszönjük!
Dr. Bernolák Béla temetése

Február 22, kedd, 1/2 2 óra (fél kettő) Újpest, Megyeri temető.
Gyászmise ugyanaznap, 22, kedd délután 17.00 óra (öt óra), Újpest Egek Királynéja Nagytemplom.
Horváth Zoltán Újpest Főplébánia
06-30-4362441
In Memoriam Dr. Bernolák Béla
Plébániánk hűséges ministránsára, áldoztatójára, fő cursillistájára emlékezünk
Kedves Barátom!
Találkozóra hívlak, ahol újra közösen élhetjük át a Cursillo örömét! Adhatsz és kaphatsz szeretetet, szükségünk van Rád!
Imádkozunk és beszélgetünk meghitten egymással és Jézussal!

Arsenio Pachon újra Budapesten!
Február 4-6. között Budatétényben képzést tart! Pénteken és vasárnap az egyházmegyék vezetői a meghívottak. A szombati nap nyitott, mindenki számára.
Jelentkezni Rébay Lajosnál lehet: rebaybt@yahoo.com címen.

A grémium 15. üléséről
15. sz. emlékeztető a 2010.10.19.-i megbeszélésről
Horváth Zoltán atya díszpolgár!
2010. szeptember 2.
Újpest önkormányzata augusztus 27-29. között emlékezett meg Újpest várossá nyilvánításának 103. évfordulójáról. A tizennyolcadik alkalommal megrendezett városnapok nyitányaként a városháza dísztermében adták át az önkormányzat legrangosabb kitüntetését, az Újpest díszpolgára címet, valamint az Újpestért díjat azoknak, akik hivatásukkal, emberi hozzáállásukkal kivívták a közösség elismerését. Újpest díszpolgára elismerésben részesült Horváth Zoltán, az Egek Királynéja Főplébánia plébánosa is.
A grémium 12. üléséről
12. sz. emlékeztető a 2010.06.09.-i megbeszélésről
és meghívó a 06.29.-i grémiumra
Arsenio Pachón újra Budapesten
Szeptember 10-11-12-én Arsenio Pachón újra Budapestre jön. Ezúttal a Budatétényi Cursillós Házban tart számunkra tanfolyamot, a cursillo 3 nap témában!
A grémium 11. üléséről
11. sz. emlékeztető a 2010.05.25.-i megbeszélésről
A grémium 10. üléséről
10. sz. emlékeztető a 2010.05.12.-i megbeszélésről
A grémium 9. üléséről
9. sz. emlékeztető a 2010.04.14.-i megbeszélésről és a rektorképzőről,
és meghívó a 05.12.-i grémiumra
A grémium 8. üléséről
8. sz. emlékeztető a 2010.03.23.-i megbeszélésről
A grémium 7. üléséről
7. számú emlékeztető a 2010.03.10.-i megbeszélésről
A grémium 6. üléséről
6. sz. emlékeztető a 2010.02.09.-i megbeszélésről
A grémium 5. üléséről
5. sz. emlékeztető a 2010.01.26.-i megbeszélésről
A grémium 4. üléséről
4. sz. emlékeztető a 2010.01.13.-i megbeszélésről
Az új grémium 2. üléséről

2. sz. emlékeztető
a 2009.11.11.-i megbeszélésről
Résztvevők:
Arató Márta Bernolák Béla Fabók Ildikó Faragó Antal Farkas Rita Földes Mária Gilyén Elemér Kovács Ádám Maróti Gabi
Pallos Zsuzsa Várdai Judit Velencei Kati

A Szentség személyiségemet akarja krisztusivá alakítani. (Beöthy Tamás SJ)

A DE COLORES ÚJSÁGOK A DOKUMENTUMTÁR JELSZÓVÉDETT TERÜLETÉBEN TALÁLHATÓK MEG


2020_2.pdf

Az összes újság megtekintése »

A KÖVETKEZŐ
CURSILLO HÉTVÉGÉK IDŐPONTJA
2023. június 15 - 18.
Tahi, Szív Lelkiségi Központ (női)
Jelentkezés, információ »

2023. szeptember 21 - 24.
Tahi, Szív Lelkiségi Központ (női)
Jelentkezés, információ »

2023. szeptember 29 - október 1.
Tahi, Szív Lelkiségi Központ (munkatársképző)
Jelentkezés, információ »

2023. november 9 - 12.
Tahi, Szív Lelkiségi Központ (férfi)
Jelentkezés, információ »

2023. november 23 - 26.
Tahi, Szív Lelkiségi Központ (női)
Jelentkezés, információ »

Érdeklődni a rektornál, vagy Visy Évánál, a +36 30 971 6858 telefonszámon

VEZETŐK ISKOLÁJA

Örömmel hívunk a Szent Gellért és Boldog Özséb titkárságok közös szervezésében a Vezetők Iskolája 2022 első féléves időpontjaira: 2022. február 8.
2022. március 8.
2022. április 5.
2022. május 10.
2022. június 14.
Minden esetben 18:00-kor kezdődik a találkozónk.
Helyszín: 1085 Práter utca 50. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Aula.
Az elmélkedés után a téma felvezetése, tanúságtételek, kiscsoportos megbeszélés, majd közös megosztás. A programot rövid szentségimádás zárja.
Lelki téma 2022 első félévében Szent Pál levelei lesznek. A cursillo lelkiségi téma az Utócursillo.

A CURSILLO ALAPÍTVÁNY ADÓSZÁMA: 18051506-1-43
A CURSILLO ALAPÍTVÁNY SZÁMLASZÁMA: 11710002-20080949
RÉGIÓK ADATAI
ÉS RENDSZERES TALÁLKOZÓK

Észak-pesti régió
Egek Királynéja főplébánia
IV. Szent István tér 21. (a plébánia épületében)
Minden hónap első hétfőjén, este 6 órakor ultreya.
Körössy Gábor korossygabor@freemail.hu
Bernolák Melinda bernolak35@gmail.com
+36-20-450-0292

Rákosmente régió
Budapest-Rákocsaba-Újtelep, Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia
XVII. Szabadság sugárút 39.
Minden páratlan hónap utolsó szombatján, de. ½ 10-12 között ultreya.
Telek Mihály telekmihaly@t-online.hu
+36-30-514-0961

Kelet pesti régió
Budapest-Rákosszent-mihály, Szent Mihály plébánia
XVI. Templom tér 3.

Maróti Lászlóné Gabi maroti.gabi@gmail.com
+36-30-338-4248

Zugló
Herminamezői Szentlélek Plébánia Közösségi Ház
XIV. Kassai tér 34.
Szeretettel hívjuk, várjuk a Zuglóban élő cursillósokat a Kassai térre, kéthetente rendezendő találkozóinkra.
Az időpontokat alább megtaláljátok, azzal a megjegyzéssel, hogy a járvány alakulásának függvényében változhat. Ezért azt javaslom, hogy elindulás előtt érdeklődjetek, meg lesz-e tartva az összejövetel.
A találkozások keddenként délután 4 órakor kezdődnek a Kassai téri közösségi házban (Herminamezői Szentlélek Plébánia Közösségi Ház XIV. Kassai tér 34.).
Időpontok: november 9., 23.
december 7., 21.
Érdeklődni lehet: Földes Máriánál (06-30/7738783 vagy a foldes.maria55@gmail.com elérhetőségen)

Földes Mária foldes.maria55@gmail.com

Észak-budai régió
Széphalmi Jézus Szíve Plébánia
II. Bp., Kossuth L. u. 13.
Minden hónap első péntekén találkozunk, 18:30-kor Szentségimádás, gyónási lehetőség és utána kb. 20 órától kiscsoport. Szeretettel várunk minden csoportot kereső friss vagy régi cursillistát.
Marosiné Váradi Andrea marosineandi@gmail.com
+36-30-453-3550

Bel-budai régió
Szent Kereszt Templomigazgatóság
XII. Táltos u. 16.

Megyeri Attila megyeri.attila@citronut.hu
+36 30 565-9587

Dél-pesti régió
Budapest Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt Plébánia
1091 Budapest, Üllői út 145.
Pesti-Déli Espereskerület
Dubainé Prion Karolina kkkarika@citromail.hu

LINKEK

A Cursillo Világtitkárság hírei

Egri Cursillo

Váci Cursillo

Budatétényi Cursillo

Erdélyi Cursillo (általános)

Debrecen-nyíregyházi Cursillo

Kanadai magyar Cursillo

Görög katolikus Cursillo

Kaposvári cursillo

Székesfehérvári cursillo


A honlapon szerkesztett írások jelennek meg.

infosense.hu | © 2023